Különkiadás: Clarendon Park News

Jó napot!- ezennel bemutatkoznék én a Clarendon Park News szerkesztője vagyok.

 

A 2011.November.30.-kai híradó. Ha nem láttad videót elolvashatod itt!

Bokor Míra újonnan megjelent könyve.

Már hallottunk Bokor Míra sikeres könyveiről, de ezúttal ezt a könyvét MI adjuk ki! A mese lényege:

Két fiú kalandjáról szól. Felfedezik, hogy létezik Rubincs és akit halottnak hittek mégis él. Vajon sikerül a két fiúnak a küldetése? Mint mondottam a könyv még nincs kiadva! De a nagyszülők azért karácsonyra megkapják. A címe: Árnylopók…

   Karácsony. Itt a Clarendon Parkban még nem esik a hó, de ez nem akadályozza meg a karácsonyi készülődést. Nincs olyan város vagy falu, aminek minden sarkában ne látnánk karácsonyi égőket vagy karácsonyfát! Sokan mennek hétvégenként itt karácsonyi vásárba. Ezt mi is nagyon ajánljuk! Mindez azt hirdeti mindjárt itt a Karácsony!!!

·       A Clarendon Parki Állat Farm. Ebben a farmban vannak kecskék és disznók, pónik, bölények és bárányok is vannak. A legtöbb állatnak szokása, hogy amikor arra jár, az ember oda megy és élvezkedik illetve dörgölőzik, ennivalót kér. Egy kicsit az állatokról név szerint. A pónik: Napsugár, Mex, Bella, Léna, Kacér, Karámos. A malacok: Eszmeralda, Kapitány és Arthur Gombóc. Vannak még szamarak, bárányok, bölények, de ezekről majd máskor.

·       Minden héten hirdetünk egy rajzversenyt! Ez alkalommal a foci volt a téma. A nyertesünk Bokor Ármin! A képet itt láthatják!

Bokor Ármin

 és rajza:

·       És köszönjük első előfizetőnknek a sok drukkolást! Szabó József és dr. Schafer Anna! Ha több információt akarnak megtudni rólunk, akkor a következő számunkat is nézzék meg!

Szerkesztők:

·       Bokor Lili

·       Bokor Míra

·       Bokor Ármin

És a heti sztárvendég  - Waffel Wizard Kriszta

Őrségváltás

Megtörtént, amire már egy ideje lehetett számítani. Tegnap Lili, miután végighallgatta beszélgetésemet a szomszédasszonnyal, leereszkedően kioktatott, hogy legközelebb jobban harapjam el az „e” betűt a „garden” szó kiejtésében. Végül is ezért jöttünk, jobb is, ha hozzászokom: elindult az őrségváltás…

Pörgés (Bár Ármin szemében talán már a mai láz is csillogott.)

A gyerekek angolból tényleg átbillentek a mélyponton, szemlátomást megjött az önbizalmuk, komoly mondatokat farigcsálnak. Lili már azzal szórakozik, hogy a magyar szavak angolos kiejtését próbálgatja – érdemes készülni, a „nagymama” kifejezetten viccesen hangzik -, illetve angol analógiákat próbál alkalmazni magyarul is. (Mondjuk a Xarácsony magyarul kifejezetten pocsékul hangzik a Xmas példájára.) A spanyolt sikeresen lezárva, megkezdte francia tanulmányait, sajnos, tőlünk is elvárja, hogy haladjunk az anyaggal, válaszolgassunk kérdéseire.

Ma voltunk bent az osztályfőnökénél, és végre sikerült megérteni az osztályozási rendszerüket. Érdekes, nem fix kategóriák vannak, hanem évről évre, az elvárások növekedésével tágul az értékelési skála, ráadásul tényleg fontos szempont a bennük lévő potenciál megvalósítása. Az is érdekes, hogy a teljesítmény mellett az erőfeszítésre is visszajeleznek, egy teljesen külön, nagyon részletesen kidolgozott skálán.

Mai újabb példa a kreatív oktatásról: Science órán a sebesség/idő/út viszonyrendszeréről a következő módszerrel tanultak. Kimentek az iskola elé az útra, és egy előzetesen rögzített távolságon stopperrel mérve az áthaladási sebességet azonosították be a gyorshajtókat. Majd kiabálással és integetéssel jól meg is büntettek őket.  Footprint órán pedig azt a tréninggyakorlatot próbálták ki, hogy miként lehet úgy körbeépíteni megadott anyagokkal – madzagok, papírok, kendők, gumi, stb. - egy tojást, hogy az emeletről kidobva ne törjön szét. (Lehet gondolkodni a megoldásokon, deszantosok előnyben.)

Ő sem maradhat ki...

Most mindenki lelkes a tanulással, az angol iskolában a sikerélmények mozgatnak, az otthoni anyagokkal meg a közeledő beszámolás. A lelkesedés néha túlzásba csap át. Ármin miközben a saját matekján dolgozott, egyben fél füllel hallgatta Lili történelem leckéjét is a zsidó történelemről, vallásról. Magabiztosan közbe is szólt a „Ki építette a bárkát az özönvízre?” kérdésre: Noémi! Mégis csak győztek a feministák…

Időnként fellobbanó heves veszekedések közepette megható volt látni egy szép pillanatot. Miróka szokás szerint beleszerelmesedett egy plüssállat párosba. Saját zsebpénzét alaposan kimerítve meg is vette az egyiket, majd ott sírdogált, hogy nem tudja otthagyni a másikat. Lili és Ármin erre gyorsan összeállt, és a háta mögött meg vették neki a saját zsebpénzükből… Míra közben Ármin focibabérjait is veszélyezteti, lelkesen jön ki velünk rugdalni a ködös őszi parkba, és külön órákat is vesz Ármintól. Alapvetően azért az izgatja legjobban, hogyan lehet a legmagasabbra rúgni a labdát.

A karácsonyi hangulatban átestünk egy lakás inspekción is, szerencsére a háziúr képviselője minden rendben talált, megkaptuk a tiszta udvar, rendes ház címet, így reméljük, maradhatunk. (Tekintve jöttment mivoltunk, kilógásunkat a tisztességes angol viszonylatokból, elsőre csak 6 hónapra kötöttek velünk szerződést.) A tanári sztrájk szerencsére lehetőséget adott egy előző napi nagytakarításra, amit minimális lelkesedéssel abszolváltunk.

Kompenzáció, azaz itt különösen nagy lehet a válság...

Új családi programot is indítunk januártól. Kihasználva, az angoltanár szomszéd kínálta helyzeti előnyt, társalgási leckéket veszünk, hogy még jobban belesimuljunk a helyi viszonyokba. (Következő lépésként Zsófi már az önkéntes munka lehetőségeit méri fel.) Az indító beszélgetésből kiderült, hogy a már leírt, és azóta csak fokozódó nagy karácsonyi lakás kivilágítás idén különösen tobzódik: a szomszéd elmélete szerint a válságot, sok feszültséget akarják ezzel kiűzni a gondolataikból az emberek…

Ha már válság: érdekes volt a híradóban nyomon követni az itteni miniszterelnök, Cameron készülődését az EU csúcsra. Várható volt a különállásuk, ugyanis végig az volt a téma, hogy Anglia hogyan húzhatna hasznot, érhetne el egyedi előnyöket abból, hogy az euro övezetnek most nehezen megy. Én egyszer sem hallottam annak a gondolatnak még csak a nyomát sem, hogy ők is Európa, illetve az EU részei lennének. Maximum annyit, hogy az nekik is kifizetődő gazdasági szempontból, ha az EU-ban jól megy a többieknek. Végig ez az „ők és mi” gondolkodás, és semmi „mi együtt”. Lesz még itt rácsodálkozás, szerintem.

Lelkes csere

Átütő kulturális élményekről is beszámolhatok végre. A „Blue Valentine” megérintő és rácsodálkozós filmélmény volt. Most kivételesen azt is meg tudom fogalmazni mi volt benne különleges. Hosszú idő után újra egy olyan film volt, ahol nem a történetmesélés alapüzenetei által meghatározott sablonfigurákat láttunk befutni előírt – és jó eséllyel kitalálható - elrendelésüket. Ehelyett tapinthatóan valóságos, ugyanakkor izgalmas figurák szőtték, csavarták maguk köré saját történetüket, sőt sorsukat. Szép és fájdalmas film, sajnos, mintha ebben az évben leginkáb ezen érzés köré fonódnának a jó történetek. (A Melancholia is hasonlóan fájdalmas és szép film, de az számomra túl esztétizált, idegenebb élmény volt.)

Ajánlanék egy nagyszerű könyvet is. Az idei Booker díj nyertese, (Barnes: Sense of an ending) éppen olyan könyv, ami mintha egyszerre nekem és belőlem is szólna. Az íróval nem először van olyan – ide nyílván ciki leírni - érzésem, hogy valami ilyent szeretnék én is egyszer. Csak távolságtartóan, kesernyésen szerethető, kétes hitelességű narrátor – ami kellő játékteret ad arra, az olvasói fantázia kerekítse a történetet jobbra-balra a feltételezhető önáltatástól befolyásolt beszámolók alapján. A történet a felszínen inkább köznapi, azonban magunkra húzva, mélyebbre olvasva hirtelen kellemetlenül feszítő, véresen komoly. Biztos magyarul is megjelenik hamar.

A végén szolgálati közlemény a gépházból. Holnap indulok haza három hétre, jövő héten követ a egész család. Sűrű időszak lesz, először munkával, aztán meg ünnepléssel, találkozásokkal. Elárulom mi fog legjobban innen hiányozni: a gyalogosok ijedt, zavart tekintete, amikor átengedem őket a zebránál, ők pedig keresik a szellemvezetőt az anyósülésen…

A bLogndon Budapestről hallgatni fog, ám a gyerekek már jól állnak az ő bejegyzésükkel, így szerintem lesz még idén poszt. Én majd januárban jelentkezem újra. Szép ünnepeket, kevesebb aggódást, több bizakodást jövőre!

A gránátalma tündöklése

Előkarácsony a balszomszédban

Nyakig járunk az ünnepi hangulatban. Errefelé hamarabb érkezett, mivel a karácsonyfázást - veszem észre a mellékjelentést -, nem tartogatják a szentestére. Már a múlt hét eleje óta látjuk sokasodni a feldíszített fákat a lakásokban. (Erre felé nem divat a függöny, csak a sötétítő.) A parkunkban kívül-belül kidekorált, kivilágított házak között sétálgatunk. Talán a magyarázat része lehet az is, hogy itt a fa nem kapcsolódik össze olyan szorosan az ajándékhozással, versengenie kell a kandallóra akasztott zoknival. A hírekben már látom a helyi specialitás, a fagyöngy készülődését is a tömeges megjelenésre.

Az árnyoldalon viszont azt említhetjük, hogy ma lába kelt a telefonvonalunknak és a szélessávú internetünknek. A szókép sajnos megalapozott: állítólag – honnan ismerős ez? – vezetéklopás történt. Széles sáv hiányában is a (mobil)internetről tájékozódunk: 2000 lakás részeként váltunk újra digitális kőkorszakivá. Kedves élmény a szolgáltatónk (sky) nagyszerű ügyfélszolgálatáról: hibabejelentésünk után a kedves indiai női hang rávett arra, hogy csavarozzam szét a fali dugaljunkat. Miután meglepő módon a falban hibát nem találtunk, kifogyott az ötletekből – mi meg a tyúkokból. Biztatásként úgy búcsúzott, hogy eszkalálja a problémát. E kellően szakszerű, ám egyben kissé fenyegetően hangzó kifejezést emlékeim szerint először 2-3 éve hallottam multi ügyfeleinknél. Vonatkozó tapasztalataink alapján tudhatjuk, nem gyors megoldásról lesz szó… (És közben most kiderült, hogy így képeket nem is tudok feltölteni. Pótolom, amikor lehet.)

Lili kísérletezik Árminnal, szerencsére nem árammal, hanem fodrászként

Internet nélkül hirtelen megtorpant Lili házfeladat gyártása is. A hétvégi penzumból az ausztrál pontművészetre vonatkozó írásművet még csak-csak össze tudjuk rakni családi kútfőből utazásainkra alapozva, az afrikai dob esszéhez azonban már sajnos mindenképpen telefonos – azaz mobilinternetes - segítség kellett. Sikerült megoldani, már „djembe” témában is kiokosodtunk. Egyértelműen átjön: világpolgárnak nevelik őket. Időnként elgondolkodom, vajon mire jó és mire nem, hogy itt nem történeti fejlődési szemlélettel, lexikális megalapozottsággal, előre megrágott és helyrerakott üzenetekkel kapják az ismereteket az iskolában. Itt mintha az lenne az üzenet: minden egyszerre jelen van, elérhető - keress, próbálkozz, tegyed személyes életed részévé, ami ebből megtalál, amit ebből megtalálsz. Egyszerre bevonó és felhatalmazó, ugyanakkor töredékes és felszínes. Odáig jutottam, hogy ez a megközelítés inkább működőképessé tehet a változások és információk özönvizének sodró áradatában. Egyre nehezebb mélyre merülni, vagy menedéket keresve megkapaszkodni egy biztosnak tűnő benyúló ágban; a siker titka inkább felhasználni, összebarkácsolni, továbbépíteni, amit éppen melléd sodor az ár, amit az aktuális hullámtaraj felkínál. (Emlékszem gyerekkoromban a rádiót hallgatva könnyen be lehetett tájolni, kik a jók, rosszak, mi jó, nem jó „nekünk”. Meg volt mondva a világ rendje. Hát ezt az érzést nehéz lenne most nekik megadni, legfeljebb csak jó nagy becsapással.  Vagy ez mindig így volt?)

Ezen a hétvégén nem mentünk messzire, újabb surranó utat feltárva autóztunk be Londonba, majd az ősi nemek közti munkamegosztásnak megfelelő programokra váltunk szét. A lányok a Portobello piacon gyűjtögettek. Vagány ruhadarabokat, illetve kétes eredetű kozmetikumokat szüreteltek – Míra és Lili körme máris buja lokál vörösben pompázik.

Mi Árminnal maszkulinitásunkat mélyen megélve egy vad tömegrítus keretében rigmusokat és indulókat ordibálva – na jó, inkább azokat hallgatva - múlattuk az időt. A Queen Park Rangers – West Bromwich Albion (1:1) Premier Liga meccs szerintem életre szóló élmény lesz, amihez a játékosok és a nézők is hozzátették a magukét. A „játék” nem megfelelő kifejezés arra, amit láttunk, inkább csata volt ez. Izompacsirták játszottak izomfocit, elképesztő iramban. A klasszikusan szép foci hiányában is magával ragadott a lüktetés. Így pár méterről még abba is szorult néhány csepp adrenalin, amikor valamelyik csatár letámadott egy-egy hazaadást. A szögletek tömegjelenetei és kavarodása pedig felért egy közepes tengeri ütközettel.

Ez nem a QPR - Zsófi lett az Alexandra U. csapatfényképésze

A közönség 5 perccel a kezdés előtt elkezdett énekelni, amit csak rövidebb rigmusok, illetve az itt is kötelező bírószidás kedvéért szakított meg időnként. (Mondjuk tényleg volt egy les miatt jogtalanul elvett gól.) Az idő múlásával egyre többet tudtam megérteni a szövegekből. Rájöttem, hogy szinte mindegyik játékosra van egy saját rigmusuk, amit elővesznek, ha az valami különösen jót vagy bénát alkot. Aztán vannak adott játékhelyzethez – lukat rúgás, kimaradt ellenfél helyzet, seggre esés – kapcsolódó audio-effektusok. Végül felfedeztem, hogy az idő legnagyobb részét mégis csak a Chelsea anyázásával töltik, ami a jelentősen gazdagabb, szomszéd rivális csapat. Megannyi dal éltette a QPR – és szurkolóik - elsőbbségét velük szemben mind a foci, mind a csajozás tekintetében a nyugat-londoni terepen. (Azt gondolom nem minden pikáns részletet értettem meg teljesen.)

Magyar vonatkozások miatt mentünk oda, ám sajnos Gera lesérült a meccs előtt, nem láttuk. Buzsáky a 70. percben állt be, őt is két perces éltető kórus fogadta személyre szabott rigmussal. (A „Your name is Buzaki” skandálást hallgatva bennem viszont önkéntelenül a „buzuki hangja szól” dallama indult el.) Sajnos, épp Buzsáky eladott labdájából egyenlítettek a vendégek, biztos nem ma játszotta be magát a kezdőcsapatba.

A meccshez – mint a fordulóban mindenhol - még hozzátartozott a kezdés előtti egy perces tapsolás, a múlt héten öngyilkosságot elkövetett közönség kedvenc ex-focista és walesi szövetségi kapitány emlékére. Elsőre furcsának tűnt az ismert néma gyászszünethez képest, de megélve nagyon felemelő és helyzethez illő volt.

Testvéri összjáték a netball pályán

Néztünk egy másik meccset is a héten: Míra és Ármin újra szerepelt az iskola netball csapatában. Nagyot küzdöttek, ügyesek voltak, és most talán már sikerült megértenünk a szabályokat is. Nagy fegyelmet követel a játék, mivel minden posztnak korlátozott mozgási lehetősége van a pályán. Ráadásul elképesztően kicsi és nagyon magasan lévő kosárba kell betalálni. Szóval nem önfeledt mókázásról, hanem kemény munkáról van szó.

Apróságok maradtak még. A szupernanny továbbra is összegyűjti esténként a tv elé a családot, sőt a gyerekek már ezt játsszák egymás között is. A forgatókönyv szerint nyílván Ármin a fékezhetetlen gyerek, Lili a szigorú, de tehetetlen anyuka, Míra pedig az éles szemű és szakavatott nevelési tanácsadó. Belevágtak egy blog írásába is, mindenképpen jelzem a linket, ha kikerül a web-re. (Előzetes tízerként csak Míra „Árnylopók” című félelmetes kalandtörténetére utalok.) Ezen túl a torinói lepel titkait boncoló – benyomásom szerint inkább ködösítő - filmnek volt komoly sikere, nyílván kellően elegendő, és nem utolsó, vacsora témát felvetve.

Némi zsebpénzért - pláne valutában - sok mindenre hajlandók

Ha vacsora, akkor gránátalma. Gondoltam előrejelzést adok a jövő divatjáról, ha valaki előrelátó ajándékot keres. Felfigyeltem rá, hogy gránátalma van a joghurtunkban, szörpünkben, smoothie-nkban. Errefelé ez a sláger, kiemelkedő antioxidáns stb. képességeire alapozva. Szerencsére finom is. Sőt elárulom, hogy ha a gránátalma a ma aloe verája, akkor a holnap gránátalmája a „acai berry”, amit szintén egyre több ételbe látok belekeverve kis százalékban, ám nagy betűkkel kiemelve a csomagoláson. Ha valaki éppen gondolkodna, hogy mit érdemes ültetni a kiskertbe. Addig is egyetek sok gránátalmát, és ne köpjétek ki a magokat.

Újabb utazás Kulináriába - ebben nincsen gránátalma

Vihar előtt?

Ennek a posztnak nem akaródzik elejének lenni. Ez gondolom, olyasmit jelenthet, hogy meglepő újdonságok nélkül döcög életünk. Azért a Karácsony fuvallata már itt-ott lengedezik köröttünk, vihar előtti apró hullámokat borzolva programjaink sodrásán, a tanulástól a kirándulásokig.

Winchester katedrális. Ezzel nem poénkodom. Szép.

Karácsony most nem csak az ünnepet jelenti, hanem a hazautazást is 2 hétre, egyben szembesülést sok mindennel. A hazautazás egyszerre áhított nap – ehhez igazítottuk a csoki kalendárium kifogyását is -, hiszen újra otthon, a nagycsaláddal, barátokkal, minden játékkal egyetemben. (No, meg ígéretes ajándékokkal a horizonton.) A hideg fuvallat: otthon, a magyar iskolában be kell majd számolni  a magántanulmányi előrehaladásról. Ráadásul valahogy, valamikor bekerült a levegőbe az is, hogy Karácsonyra már jól fog menni az angol. A gyerekek már most szívükre veszik a barátok – persze rögtön első - kérdését skype-on: jól beszéltek már angolul? Nyilván a mi izgulásunk is tükröződik az ő kicsi szívükben. Egyik nap - ma :) -, mintha minden csupa ragyogás: értenek és beszélnek, mindig egyre többet. Ármin ma „golden awardot” és +10 pontot kapott a házának, mivel önállóan írt mondatokat literacy órán egy képről. Lili három zöld kártyát szerzett EAL (külön angol) órán, és már jó ideje a haladó csoportba léptették elő. Míra pedig kente-vágta az időponthoz kapcsolódó kifejezéseket. Tegnap ugyanez negatívban, reménytelenül elveszve a sokszor megtanult, majd elfelejtett szavak tengerében. Az biztos, hogy a tanulásuk nem egyenes vonalú egyenletes mozgást végez. A lényeg, hogy maradjon energiánk átvészelni a nehéz időszakokat, és időnként tudjunk ki is lépni ebből az egészből.

A kommerciális és családi karácsony jelei is újra kiköltöztek mindenfelé – jelentem karácsonyi sláger ügyben már teljesen felzárkóztunk a nyugati világhoz, itt sem léptek túl még a… (na ide most szerintem 90%-ban ugyanazt a három dalt soroljuk fel). Zsófi vezetésével a gyerekek itthon is összeügyeskedtek egy alternatív adventi díszt, ráadásul a csoki kalendáriumok nagyszerű szobadísznek is bizonyultak. Boltokban és az interneten is ütős karácsonyi akciók hívogatnak, amerikából ide is beszivárgott a black friday, a fogyasztói mámor csúcseseménye. Bevallom mi is egyre több időt töltünk ajándékokat böngészve, naptárunkban újra felbukkantak az ebay emlékeztetők.

Hétvégi kiránduló célpontunk, Winchester, kiválasztása során az ottani „német” jellegű – itt nem csak a kocsikat adják el ezzel a jelszóval - karácsonyi vásár is fontos szempont volt. Egyben az „itt is lakhattunk volna” túránk következő eleme volt, hiszen sokáig nézegettük otthonról ezt a hangulatos, történelmi kisvárost. Gyönyörű, sokarcú katedrálisa van. Lépten-nyomon a Follett könyv jutott eszembe: jobban észreveszem, hogy darab kövekből épült. (Az meg lehet, hogy a szintén itt megismert Remembrance nap hatására tűnik fel, ahogyan a világ ezer részén tegnap, vagy 200 éve meghalt katonáikra emlékeznek, név szerint. Hát nem mindig öröm az élet a birodalmiak...)

Írtam már, hogy mennyire élvezem Lili iskoláját. Gyors kivonat múlt heti óráiból, mennyiféle inspiráció, és persze szédítő mennyiségű infó éri:

• tudomány: kísérletek higannyal, mérések tárgyak gyorsulásáról.
• művészet: ausztrál pontmotívumos képek készítése;
• vallás: keresztény és zsidó házassági rituálék lerajzolása, jellemzése (Lili első nekifutásra az „isten színe előtt” kifejezést nyílván „in colour of god”- nak fordította J);
• emberismeret: jelelés, jelnyelv abc és kifejezések megismerése (neki ennyi elég is volt az elsajátításához: időnként ezzel kommunikál itthon is);
• ICT: egyedi zene keresése és illesztése a magukról készített prezentációba;
• matek: mediánok és modusok keresése sok-sok mindennapi életből vett sorozatban.
• dráma órára: levél fogalmazása a hamleini polgármesternek patkányügyben;
• töri és technológia: fact sheetek a gyermek keresztes hadjáratról és a műanyagok típusairól;
• háztartás: a gyümölcssaláta készítés titkai; 
• irodalom: közösen olvassák és játsszák el l a „Feather boy” című aktuális ifjúsági könyvet;
• földrajz: térképek rajzolása;
• közösségi óra (assembly): rendőrök jöttek tanácsot adni az „egyedül az utcán” témában;
• spanyolul a saját házuk leírása, spanyol házak megismerése.

És mindez ragad a fejébe... Végül 3 hónap után az szemet szúrt az is, hogy nincsenek tankönyvei. Tényleg, egy darab sem. Néznek filmeket, képeket, és otthon minden nap fact sheet-eket gyártanak önálló internetes kutatómunkával. És jegyzetelnek sokat, a tanár az interaktív táblán mutatja a lényegi információkat. (Az intézményi elméletek alapján feltételezhetem, hogy abban az országban, ahol létezik nemzeti tankönyvkiadó, ez az állapot nem jöhet létre.)

A malmokról már sokat tudunk. Reméljük, passzív tudás marad.

Azért most a héten lesz egy kis döccenő. Szakmai szégyen, hogy első olvasásra valami gyárlátogatásszerű program futott át az agyamon az „industrial action” kifejezést olvasva az iskolától kapott levélben. Aztán persze hamar kiderült, hogy nagy országos sztrájk lesz szerdán a nyugdíjváltozások miatt, amihez a tanárok is csatlakoznak. (Vajon itt milyen akció lenne, ha lenulláznák a magánnyugdíjaikat?)

Érdekes élmény volt a gyerekekkel a gazdasági válságról, a jelen magyar és világhelyzetről beszélgetni. A téma nagyon vonzotta őket, többször, több napon át visszatértek rá. (Valahogy az az érzésem, hogy rengeteg tudásunk ellenére csak nem nőtt a világ működésébe, az események megokolásába vetetett magabiztosságunk. A magyarázataink váltak komplexebbé, megértésünk ugyanúgy ingoványos.) Gyerekeink valamennyire átlátva a helyzetet még nem fogytak ki a javaslatokból: „akkor Magyarország cserélje le a forintot, valami másra”; „osszák újra a pénzt az emberek között”. Fiatalság – (bohóság, idealizmus, baloldaliság, vagy amit akartok…)

Mitől hízunk III. - Rómában ahogy a rómaiak.

Előzetes karácsonyi ajándékként megosztok két nem triviális, de tuti apró kulináris élvezetet, ha valaki erre járna. (Avagy a „Mitől hízunk” rovat…) A „The Collective” joghurtokba egyértelműen valamilyen addiktív szert kevertek. Már a passionfruit-os is átütő, de a „cherry + pomegranate” változatnak egyszerűen meghűlni nincs ideje a fridzsiderben, pedig 500grammos kiszerelésű… Csak említésszerűen a következő tételről, hiszen a neve mindent elárul és kellően hosszú is: „Very chocolaty dark&white belgian chocolate cookies”. Brutális.

Zárásnak újabb családi aranyköpés. Lili kérdezget Einsteinről. Míra végén hozzáteszi: tényleg zseniális lehetett, hiszen halottakat is feltámasztott. Gyorsan tisztáztuk vele, hogy Einsteinnek nem Frank volt a keresztneve. (Halljátok a lovakat nyeríteni?)

Durva, de tényleg ezzel színesítünk.

Azért tudunk szépet is.

Supernanny nézés a pihe-puha új takaróban.

Köd előttem...

Ködös tekintettel, erőtlenül szemlélem a ködös tájat. Azaz kissé betegen túlélek a novemberi – közhelyvadászok célra tarts! - Albionban. Újra együtt a család, így végre minden lehetséges összeveszési lehetőséget le tudunk játszani, de szerencsére az örömök is hatványozottabbak.

Sztereotípia

A gyerekek mintha minden nap pár milliméterrel beljebb - de azért még mindig mentőövvel - lubickolnának az angol nyelvben. Örülünk az apró sikerélményeknek: Liliéknél egy helyettesítő tanárnak csak az óra végén árulták el, hogy ő még csak most tanul angolul. Reakciója: fel sem tűnt neki, pedig jó párszor hozzászólt az órán. Olvasásuk hallhatóan magabiztosabb, és szókincsük is szépen bővül. Míra tegnap este már angolul hálálkodott Zsófinak a finom vacsoráért.

Ügyes ötlet Lili gimnáziumából: a 9.-esek kitalálták, hogy karácsonyra bulit - a disco szó itt még nem halt ki! - ajándékoznak a 7-8. osztályosoknak, ráadásul jótékonysági keretek között. Sok legyet ütnek egy csapásra, persze a rosszabbik májam azt súgja, hogy ők buliznak majd a legnagyobbat. A jótékonykodás – gondolom különösen a karácsony közeledtére – egyre intenzívebben hálózza be a napjainkat. A postás mindig bedob valamit újabb pénzgyűjtő szütyit, és a városban járva is folyton kutya-, gyerek- és idősmentésbe ütközünk. A siker titka egyértelmű: legyen minél happeningesebb. Eddig talán az „üssünk golfütővel zsemléket a Temzébe” (először azt írtam „Dunába”, a szittya lelkem) akció körül láttuk a legnagyobb tömeget, 3 ütésenként 5 fonttal segítve a rászoruló gyerekeket.

Egyik áruházláncban a vásárlási összeghez illő nagyságú zsetont kapunk, amivel a kijáratnál szavazhattunk: kiket támogassanak. (Gyerekeink komoly vita után a süketvezető kutyák mellett döntöttek.) Egy másik típusú vásárlási élmény: a Sainsburyből kijövet a számlára mindig ráírják, hogy ha ugyanezt az árucsomagot aznap valamelyik konkurens boltban vettük volna meg, akkor mennyivel lett volna drágább. Legutóbb épp ők bizonyultak 50 pennivel drágábbnak, ezt viszont beszámíthatjuk a legközelebbi vásárlásnál…

A kicsiknél lezajlott a Market Day összbevétele is jótékonysági célra ment. Az egyik standon pénzbefizetés után Árminnak lehetett büntetőket rúgni. Iszonyú koncentrációval – és sikeresen – védett, hiszen a hibázók csak édességet kaptak és nem focis kártyát. Ami a végén abból megmaradt, az az övé lett. Most rendes készlettel vághat bele itt is a csere-berébe.

Egyre macho-sabb

Fociügyben csupa jó hírrel szolgálhatok, a védelem stabilizálása óta nem kapott gólt a csapat, így egy 0-0-val és 1-0-al elindult felfelé a tabellán. Ármin kapufáig jutott, de jól játszik, még határozottságban kellene rá tennie egy lapáttal. Az apukák serege már kórusban üvölti velem magyarul (!), hogy „lőj”, őt biztatva. Újabb komoly lépés: egy meccs után a délutánt az egyik csapattársánál töltötte, elsőként ment vendégségbe. Persze a fiúknál ez egyszerűbb, a foci és a xbox nemzetközi nyelv. Ennek kapcsánaz is kiderült, hogy a mi lakásunkat alapvetően égőnek tekintik gyerekeink, szerintük ide ciki lenne vendéget hívni. Biztos, hogy minden berendezési tárgy megvételénél szempont volt, hogy az utolsó napokban el is kell tudni adni. Talán nem meglepő, hogy némi mérlegelés után, a barokk és az art deco helyett inkább egy kvázi minimalista stílusnál kötöttünk ki.

Nem éppen őserdő

A még napsütéses hétvégén a Hampton Court palota gyönyörű kertjébe kirándultunk. Minden centiméteren érződik a formálás, intenzív alakítás, ahogy a természetet az emberi kultúra szépség ideáljaihoz hajlították. Nekünk bejött, Míra kijelentette, hogy itt akarja a következő esküvőjét megtartani. (Mint tudjuk már volt neki pár…)

Köhécselve olvasom a Book thief (Markus Zusak: Könyvtolvaj) könyvet. A kezdeti fenntartásaim kopnak, egyre gyorsulva haladok, bátran ajánlom. Mondjuk ez sem derűs történet, furcsa is lenne, a halál van a narrátor szerepében… Filmben nincs új igazán átütő élmény, a sokat dicsért Élet fájához lehet, hogy túl fáradtak, betegek voltunk, de időnek előtte lehanyatlottunk. Nézek viszont egy hosszú filozófia előadás sorozatot az élet értelméről. Még csak a tao-nál tartok, de az a rossz hírem, hogy egyelőre úgy tűnik, az értelem az értelmetlenség elfogadásából, vagyis az elengedésből születik…  

Királyi huncutság (Az ilyen képek állítólag növelik az oldal látogatottságát.)