Sors és fityisz

 A keretes szerkezet még kikövetel egy utolsó blogot, most már újra ITThonról - ami, mint az egy év során rájöttünk, egy másik hely, mint az OTThon.

Portsmouth augusztusi ködben

Utolsó epsomi napjaink őrült rohanással teltek. Több mint 40 tételünkről folyamatos alkuk és kérdés/felelek játékok zajlottak az ebayen. Most az eladói oldalról ismertük meg, hogy a rutinos vevők nem csupán licitálással, hanem bizony titkos ajánlatokkal is versenybe szállhatnak. Nem akarom sírba vinni, elárulom a gyors meggazdagodás titkát is: a világ legjobb biznisze kerti nyugágyat venni márciusban, majd eladni a nyáron. Nagyobb a profit, mint a tanácsadásban, de szerintem megütheti fegyverkereskedelem szintjét is. Összességében persze nem számíthattunk nyereségre, átlagosan a vételi ár 50%-án adtuk el 1 éves IKEA bútoraink, és azoknál jóval használtabb ebay-en lőtt dolgaink.

A franciaágyunk viszont nem kelt el, lehet, hogy a „Fifty shades of grey” óriási divathullámát kellett volna ügyesebben meglovagolni, és a bilincsekkel és selyemkötözőkkel fényképezni, árulni. (Angliában mindenki ezt a könyvet olvassa, az uszodában is a medence mellett minden anyuka ezt tartotta a kezében, miközben a félszemmel a gyerekeket igazgatták – a másik félszemük nem tudom merre járt, de az apukák szokás szerint behúzták a sörhasakat.) Ágyunk végül Béláék vendégszobájába került, miként végül csak-csak minden tárgyunk révbe jutott, ebayen, vagy ajándékba. Volt ennek némi hrabali hangulata, ahogy heteken keresztül vadidegenek csöngettek be a lakásba, majd hónuk alatt kisebb- nagyobb berendezési tárgyainkkal távoztak. (A lányok emeletes ágyához azért  legalább 6 hónalj kellett.) Mi pedig elkötelezett anti-konzumerista aktivistaként egyre spártaibb körülmények között – és ágy hiányában egyre kialvatlanabbul - lézengtünk a négy fal között.

Isle of Wight - még mindig ködben

Fontos önismereti tanulság volt, hogy bár minden bútortól megszabadultunk, és az utolsó hónapokban kb. 200 kilót repülőn is hazahoztunk, mégis több dobozt (20) küldtünk haza, mint odafelé, miközben a Grand Scenic-et is csontig teleraktuk, gyerekek nélkül is. (Azt már csak itt Pesten fedeztük fel, hogy a szemüvegtartó kínálta lehetőségekről könnyelműen megfeledkeztünk.) Így hát az új jelszavunk: kevesebb cucc! Azért nehéz volt megállni az utolsó pillanatokat, vettünk pár ott jobban beszerezhető szép (étkezési palatábla, olivafa tál) és felesleges (ujjra szerelhető egér a számítógéphez) tárgyat. Most egy ideig nem vásárolunk, a magyar kártyámnak úgyis mindig elfelejtem a pin kódját, legjobb, ha meg sem tanulom.

Volt azért napsütés is

Az utolsó percekig kihasználtuk az időt búcsúprogramokra. Tudtuk, hogy Isle of Wight gyönyörű lesz, Portsmouth viszont kellemes meglepetés volt, irigyeltük is Roniékat a kikötői életmódért. A lakóhajók kedvelők feltétlen látogassanak el Londonban a Little Venice-be, akiket pedig a „Fifty shade of grey” sem hozott lázba, azoknak utolsó esélyként a Notting Hill Karnevál felnőtt napját tudom ajánlani. Újabb gasztro kedvencünk pedig a Cote Brasserie, ajánljuk a franciás étkezés kedvelőinek.  

Na ez az utolsó tengeres kép...

Elbúcsúztunk a szomszédoktól is, magyar bor mellé most a marcipánnal is megismertettük őket. Kellemes meglepetés volt a szemben lakó szomszéd, akikkel egy nagyot boroztunk még az utolsó este. Kiderült, hogy az otthon unatkozó zimbabwei feleség, a függöny mögül többek közt minket is jól megfigyelt egész évben . Egész részletesen beszámolt vendégeinkről és életmódunkról – remélem, ennek a blognak nincsen egy videós párja valahol az interneten… Mindenesetre klassz történeteket meséltek magukról is, leginkább az esküvőjük tetszett: Zimbabweben az a szokás, hogy ha lakodalom van, oda ismerős, ismeretlen tódul mulatni. Mivel nem akarták a gatyájukat is ráfizetni, ezért egy olyan távoli lodge-ba szervezték az alkalmat, ahol 50 km-es körzetben nem volt tömegközlekedés. Így sikerült elérni, hogy a meghívott 180 vendég helyett csak 650-en legyenek, és ne a megszokott 2000-en…

Notting HIll Carnival - Cool weather hot girls...

Az utolsó reggel zen a letisztultságú lakásban sikerrel vettük az utolsó féltett akadályt: a több órás nagyítóval elvégzett szemle után csont nélkül átvették a lakást, azaz mégsem égett el a depozitunk. Mondjuk ehhez falat mostunk és radíroztunk, illetve WC-t, csillárt és karnist is szereltünk. Ez utóbbi különösen nagy teljesítmény, hiszen ehhez be kellett szereznünk egy évek óta nem gyártott olyan alkatrészt, aminek a nevét még magyarul sem tudjuk: „overrider”.

Az út hazafelé már simán zajlott, most a sokkal gyorsabb Csalagúton jöttünk, vonatra téve a kocsit. Ahogy átértünk, bár esteledett, minden megtett kilométerrel kúszott fel a hőmérőn az érték. Másnap reggel a német motelből továbbindulva Zsófi az éves rutinnak megfelelően vette nyakába a sálat, majd az ajtón kilépve konstatálta, hogy a kontinensen ez a ruhadarab jobbára csak divatcikk, nem pedig praktikus holmi. Azt hiszem szimbolikus záró pont volt, amikor levette, és lazán hátrahajította a kocsiban. Még egy vonatkozó utolsó hivatkozás a Sunday Timesból: az angolok 72%-a naponta beszél az időjárásról, átlagosan 7 percet. A kabrió tulajdonosok 2/3-a pedig végérvényesen leszokott arról, hogy akár napos időben is felhajtsa a tetőt… (És ha már itt vagyunk, az utolsó kultúr híradó reklám: a BBC-n ment, de le is tölthető a The Bridge dán-svéd sorozat. Nem az oxigénhiányos kultúrmagaslat, de izgalmas, sokszintű, addiktív.)

Little Venice London közepén

Itthon keresgéljük a megszokott, ám elfeledett kerékvágást. Nagy erőkkel pakolunk és kezeljük a kétlaki élet során óhatatlanul kialakult tányér, kávéfőző, printer stb. duplikációkat, miközben a gyerekek újra az epsomi lakóparkunk mezőin barangolnak, igaz már csak a google térkép  lehetőségeit kihasználva. Tudom, hogy nem az örökké valóság, de a 6 Monro Place előtt most a google-n is a mi, balkormányos kocsink látszik...

Ráadásul az utolsó előtti nap megnéztünk egy olyan bebútorozott lakást is, ami pár 100 méterre van eddigi otthonunktól, és kitűnő hely lesz, amikor jövő nyáron még visszajövünk 1,5 hónapra az iskolába.

Klassz évünk volt, számtalan élmény ért minket, dolgoznak tovább bennünk, biztos lesznek fórumok, ahol aztán ilyen-olyan formában felszínre törnek belőlünk. Zsófi már meg is kezdte az angol iskolarendszer tanulságait összeszedni: http://ascon.hu/2012/09/hatar-a-csillagos-eg-%E2%80%93-a-tamogato-kozeg-ereje-avagy-kulturkostolo-egy-angliai-iskolai-evbol/

Lábjegyzet a fogyasztó társadalomhoz: ha két vizet veszel olcsóbb,
mint az egy...

Nem hiszek a nagy összefoglaló egymondatos, tanulságokban, a „mit is tanultunk mindebből” gondolatokban. Inkább érzés szintjén tudom megragadni, hogy nézek vissza most. Miközben izgalmas és emberes feladat kiszabott sorsunkat is megjárni, van abban valami lelkesítő, szemtelen szabadság, ha időnként fityiszt mutatunk a megszokás, a környezet, az adottságok kínálta útnak, és elcsámborgunk egy kitérő ösvényre, lejövünk a térképről.

Szerintem lesz még csámborgás, lesz még blogunk. Addig is szép napokat!

Indulunk szülinapozni - amíg javították a meghúzott kocsinkat, kaptunk "courtesy car"-t. Ez a második, mert az elsőt visszaadtam, hogy túl nagy, nekünk nem kell akkora. Ezután kaptuk ezt az apróságot.

Uccsó kép.
A vadnyugati filmekben a naplementébe lovagolnak bele, mi meg a Csalagútba...