Trick or treats

Windsori víg nők és pasik - a szeme se áll jól

Újabb átmeneti időszakot élünk meg. Beindult ismét az iskola, készülődöm lassan újra Pestre, de már elkezdtük nézegetni, hogy milyen tanulmányokba tudnánk itt is belevágni. Akkor kicsit részletesebben.

Windsorék kertje

A múlt heti kirándulós időszakot lezárandó vasárnapi ebédre meglátogattuk a helyes Windsor családot. Számunkra is biztató, hogy az idegen - német - eredet ellenére szépen integrálódtak a helyi viszonyokba, sőt közszerepelésekre is bátran vállalkoznak. Ők is egy gyönyörű parkban telepedtek le, és be kell vallanom, nálunk kreatívabban oldották meg az első ránézésre nem triviális funkciójú szobák felhasználását: szalon, öltözőszoba, fogadószoba, fegyvertár, címerterem, lovagterem stb. (Jut eszembe, nálunk egyelőre szárító, vasaló szobaként üzemel az az átjáró szoba. Kispolgárok vagyunk.) A gyerekeknek egyértelműen a babaház tetszett a legjobban, kb. akkora a mérete, mint az én régebbi Ó utcai lakásomé. A ház úrnőjét, sajnos, hiába kerestük, nem leltük, pedig a lobogója ott volt a várfokon. (Sokat kémleltünk egy a kertben palántázó hölgyet, de azt hiszem a hasonlóság megtévesztő.) Windsor amúgy klassz hely, külön szimpatikus, hogy a belépőjeggyel egy évig vissza lehet menni. És még egy nagy erénye az angol múzeumoknak, kastélyoknak: itt a családi jegybe mindenhol belefér a 3 gyerek. Sajnos, ez sok más országban nem triviális.

Aki nem lép egyszerre... Lili

Összességében kevesebbet kirándultunk, mint terveztük. Jövő-menő záporok mellett ebbe az egyre több köhögés és orrfújás is belejátszott. Tartunk tőle, hogy az angolok által hőn – és érthetetlenül – szeretett padlószőnyeg nem tesz jót Ármin poratka allergiájának. Bár bőszen porszívózunk, ő köhög, aztán ráfázik, ami körútra indul a családban. Azért sétálgattunk, amikor lehetett, élvezzük parkunk  ezer új színét.

A kriptában csörögnek...

Ám a köhögés sem foghatta vissza a családot az Halloween kiélvezésétől. Bár a gyerekek először tököltek egy kicsit – mármint faragták azokat, amiket aztán mécses híján biciklilámpával világítottunk ki belülről, legalább villogott is –, de miután Zsófi jó ijesztőre kifestette őket belevágtak az éjszakába. Mint mi is megtapasztaltuk: ez errefelé – az édességgyárak örömére – nagyüzemszerűen zajlik. Vagy 100 apróbb-nagyobb töknek, vámpírnak és hullának beöltözött gyerek kísértett meg minket is egy óra leforgása alatt. A kötelező „trick or treats” – szabadon: „kényeztetsz vagy jó megvarázsollak” – mondat után már nyújtották is a kezüket az édességért. Erre a nyelvi bravúrra a mieink is abszolút képesek voltak, sőt Lili már komolyabb kérdés-feleleket is lebonyolított, mikor páran kiszúrták, hogy ők az új gyerekek a telepen. Szerencse, hogy megbeszéltük velük: időnként visszajönnek a portyázásból leadni a dézsmát, mert rendesen alábecsültük a kiosztandó csoki mennyiséget. Cserébe viszont most már nálunk is halomban áll az édesség, így értem, hogy az angol gyerekek miért hagyják ki panasz nélkül a Mikulást útban karácsonyig.

A mi gyerekeink ismét iskolába járnak – Lili újra hasít a zöldkártyákkal –, sőt már mi is nézegetjük a különböző prospektusokat, website-okat, vajon mi mit is fogunk itt tanulni, most hogy már berendezkedtünk. Választék van, de még igazán semmi sem dobogtatta meg a szívem. Jó lenne valami szakmai – OD jellegű képzést – is találni, de mindig nézem a történelem, filozófia kurzusokat is. Az örök alaphelyzet, először is jó lenne tudni, mit is akarok valójában. És persze a forint elképesztő mélyszántása is óvatosságra késztet minket: cafatokra szaggatva, félárbocon – megesküdtem volna, hogy ezt ó-val írják – lobog a még 300 ft/font szinten készített költségvetésünk.

Őszülünk

Borba fojtom a bánatom, a sörös kicsapongás után igyekszem a helyi lehetőségeket kihasználni. Kiábrándulva a szupermarketek megbízhatóan egyen ízű olcsó darabjaiból, az interneten kerestem egy kézműves jellegű borokat is áruló boltot, és most ésszerű áron beszerezhető biodinamikus savignon blanc-t, ausztrál grenache-kat, dél-olasz Aglianico-t kóstolgatok, többek között. Nagy élvezettel, ezekért már érdemes volt rendes boros poharat venni, van mit szagolgatni rajtuk.

A szomorkás őszi időhöz jól illett a The road (Az út – McCarthy, amiből a film is készült) könyv, a maga lecsupaszított könyörtelenségével, és mégis a szeretetről szólva. Ideje lenne valami vidámat is olvasnom… Oda-oda ülünk a tv elé is, ahol leginkább a dokumentumfilm kínálat jön be. Zsófival jól megosztozunk: ő vég nélkül nézi a családi tragédiákat és konfliktusokat feldolgozó filmeket, én pedig a történelemben és a csillagászatban dagonyázom. (Itt már pár héttel a fénysebességnél gyorsabb értéket mérő kísérlet bejelentése utána jött egy mélyelemző film a témáról.)

Lassan újra megyek haza, sűrű hét lesz, ezt most még nehéz elképzelni innen. 

Csizmás kandúrok (cicák)