Köd előttem...

Ködös tekintettel, erőtlenül szemlélem a ködös tájat. Azaz kissé betegen túlélek a novemberi – közhelyvadászok célra tarts! - Albionban. Újra együtt a család, így végre minden lehetséges összeveszési lehetőséget le tudunk játszani, de szerencsére az örömök is hatványozottabbak.

Sztereotípia

A gyerekek mintha minden nap pár milliméterrel beljebb - de azért még mindig mentőövvel - lubickolnának az angol nyelvben. Örülünk az apró sikerélményeknek: Liliéknél egy helyettesítő tanárnak csak az óra végén árulták el, hogy ő még csak most tanul angolul. Reakciója: fel sem tűnt neki, pedig jó párszor hozzászólt az órán. Olvasásuk hallhatóan magabiztosabb, és szókincsük is szépen bővül. Míra tegnap este már angolul hálálkodott Zsófinak a finom vacsoráért.

Ügyes ötlet Lili gimnáziumából: a 9.-esek kitalálták, hogy karácsonyra bulit - a disco szó itt még nem halt ki! - ajándékoznak a 7-8. osztályosoknak, ráadásul jótékonysági keretek között. Sok legyet ütnek egy csapásra, persze a rosszabbik májam azt súgja, hogy ők buliznak majd a legnagyobbat. A jótékonykodás – gondolom különösen a karácsony közeledtére – egyre intenzívebben hálózza be a napjainkat. A postás mindig bedob valamit újabb pénzgyűjtő szütyit, és a városban járva is folyton kutya-, gyerek- és idősmentésbe ütközünk. A siker titka egyértelmű: legyen minél happeningesebb. Eddig talán az „üssünk golfütővel zsemléket a Temzébe” (először azt írtam „Dunába”, a szittya lelkem) akció körül láttuk a legnagyobb tömeget, 3 ütésenként 5 fonttal segítve a rászoruló gyerekeket.

Egyik áruházláncban a vásárlási összeghez illő nagyságú zsetont kapunk, amivel a kijáratnál szavazhattunk: kiket támogassanak. (Gyerekeink komoly vita után a süketvezető kutyák mellett döntöttek.) Egy másik típusú vásárlási élmény: a Sainsburyből kijövet a számlára mindig ráírják, hogy ha ugyanezt az árucsomagot aznap valamelyik konkurens boltban vettük volna meg, akkor mennyivel lett volna drágább. Legutóbb épp ők bizonyultak 50 pennivel drágábbnak, ezt viszont beszámíthatjuk a legközelebbi vásárlásnál…

A kicsiknél lezajlott a Market Day összbevétele is jótékonysági célra ment. Az egyik standon pénzbefizetés után Árminnak lehetett büntetőket rúgni. Iszonyú koncentrációval – és sikeresen – védett, hiszen a hibázók csak édességet kaptak és nem focis kártyát. Ami a végén abból megmaradt, az az övé lett. Most rendes készlettel vághat bele itt is a csere-berébe.

Egyre macho-sabb

Fociügyben csupa jó hírrel szolgálhatok, a védelem stabilizálása óta nem kapott gólt a csapat, így egy 0-0-val és 1-0-al elindult felfelé a tabellán. Ármin kapufáig jutott, de jól játszik, még határozottságban kellene rá tennie egy lapáttal. Az apukák serege már kórusban üvölti velem magyarul (!), hogy „lőj”, őt biztatva. Újabb komoly lépés: egy meccs után a délutánt az egyik csapattársánál töltötte, elsőként ment vendégségbe. Persze a fiúknál ez egyszerűbb, a foci és a xbox nemzetközi nyelv. Ennek kapcsánaz is kiderült, hogy a mi lakásunkat alapvetően égőnek tekintik gyerekeink, szerintük ide ciki lenne vendéget hívni. Biztos, hogy minden berendezési tárgy megvételénél szempont volt, hogy az utolsó napokban el is kell tudni adni. Talán nem meglepő, hogy némi mérlegelés után, a barokk és az art deco helyett inkább egy kvázi minimalista stílusnál kötöttünk ki.

Nem éppen őserdő

A még napsütéses hétvégén a Hampton Court palota gyönyörű kertjébe kirándultunk. Minden centiméteren érződik a formálás, intenzív alakítás, ahogy a természetet az emberi kultúra szépség ideáljaihoz hajlították. Nekünk bejött, Míra kijelentette, hogy itt akarja a következő esküvőjét megtartani. (Mint tudjuk már volt neki pár…)

Köhécselve olvasom a Book thief (Markus Zusak: Könyvtolvaj) könyvet. A kezdeti fenntartásaim kopnak, egyre gyorsulva haladok, bátran ajánlom. Mondjuk ez sem derűs történet, furcsa is lenne, a halál van a narrátor szerepében… Filmben nincs új igazán átütő élmény, a sokat dicsért Élet fájához lehet, hogy túl fáradtak, betegek voltunk, de időnek előtte lehanyatlottunk. Nézek viszont egy hosszú filozófia előadás sorozatot az élet értelméről. Még csak a tao-nál tartok, de az a rossz hírem, hogy egyelőre úgy tűnik, az értelem az értelmetlenség elfogadásából, vagyis az elengedésből születik…  

Királyi huncutság (Az ilyen képek állítólag növelik az oldal látogatottságát.)

Szárnylibbenés

Kiszakítódtam. A blogból, meg úgy általában is az ittlétből, ritmusból. Az otthonlét alatt nem csak a sűrű munka, hanem az aggódás, bizonytalan helyzetek, kockázatok és biztonsági intézkedések mérlegelése is beszippantott. (Különböző találkozásokkor lelkesen cserélgettük - s így növeltük - kedvenc paráink, mint gondolom, most annyian…) Kreatív énem talajt fogott. Lassan tárogatja szárnyait, óvatosan szökdécsel, mielőtt újra szárnyra kapna. Szárnylibbenés blog.

Máskor én szoktam ott állni.

A heti egyedülálló családapa penzum most kevésbé őröl fel, bár ez egyértelműen a takarításügyi határértékek korrumpálódásának köszönhető. E tekintetben nem a szálló, hanem a leülepedett por mértéket kell nyomon követni. Még csak a tájékoztatási értéket értük el, vagyis mindennap közlöm a gyerekekkel, hogy azért elég nagy kupi van. Riadót még nem rendeltem el, majd mielőtt visszajön Zsófi.

Iskola után hamar besötétedik, jobban beszorulunk itthonra. Mintha korábban lenne sötét, mint otthon, már most fél 5-kor kampec. Itt-ott a médiában látom nyomát, mintha itt is lenne olyan kezdeményezés, hogy tolják magukat egy időzónával keletebbre. (Támogatom!) Érdekes poén lesz, ha a Greenwich-ben nem greenwichi idő lesz… (Az egyik hazai TED-en volt egy figyelemfelkeltő előadás a magyar váltás kapcsán: http://www.tedxdanubia.com/hu-HU/TEDxDanubia_Talks/Herman_Gabor.aspx.)

A sötétben ütemesebben megy a tanulás, megkezdődött az otthoni lemaradások ledolgozása, az „ly”, valamint a nagybetűk és írásjelek visszaillesztése az életünkbe. Lelkes nekilendülések és durcás megakadások követik egymást, de haladunk, még játékra is jut idő.

A tudomány - és az interaktivitás - csodája.

Persze a tanulás legélvezetesebb része a focielmélet. Furcsa pár évtized tacit tudását lefordítani konkrét üzenetekre, igyekszem tanácsadó pályám több szakaszának is hasznosítani. Tegnap például a Középcsatár posztra készítettünk kvázi munkaköri leírást, kompetenciaprofilt és támadási/védekezési folyamatleírásokat. Árminnal lelkesen rajzolgattuk a különböző elmozgásokat, helyteremtéseket és zavarórepüléseket. Vagy száz gól rúgtunk - papíron - labdaszerzésből, kapuskirúgás után, a rövid sarkon centerezve, vagy a védőket elhúzva teret hagyva a 2. hullámban érkezőknek. A végén alig akart elengedni, és elvárja, hogy mára a szélsőjátékból készüljek. (Egész élvezetes anyagokat találtam hozzá a neten, a végén még én is megtanulok rendesen focizni. És pont mostanra ment tönkre bokám…)

Lili nappalija

Lilit még nem igazán érintette meg a válság szele. Önszorgalomból indított egy „Milyen lesz az én házam?” projektet. Web-es kutatással állított össze egy ppt prezentációt, kísérőszöveggel. A jó ízléséhez remélem, kellő méretű pénztárca is párosul majd. (Az örök önvédelmi atyai óvatosság: és ki fogja ezt megfizetni?) Nem mondom, a nappalitól üvegfallal elválasztott, óriás akváriumszerű hatást keltő úszómedence nekem is bejön, de a szintén üvegfallal elválasztott garázsban álló Ferrari talán már tényleg túlzás.

Miróka szinte minden nap megkérdezi, hogy mikorra fog megtanulni angolul. Közben persze kiderül, hogy vannak feladatok már literacy órán is, amiket önállóan old meg, ráadásul mindig olvas valami angol könyvet. Magasra teszi a mércét, rendes, komoly regényeket vesz ki a könyvtárból. Ezekkel halad napi 20-30 oldalt, úgy, hogy mondatonként csak két-három szót ért. De nyomja, kegyetlen kitartással. Érdekes, hogy Ármin viszont inkább a hallás utáni tanulásra utazik, minden nap hoz haza félig helyes mondatokat, bátran használva őket. (Mivel ők is belekezdtek egy második nyelvbe, már németül is próbálkozik időnként.)

A kicsik iskolájában holnap Market Day lesz, azaz mindenféle zsibvásár, aminek az a célja, hogy tudatosabbak legyenek a pénzkezelés kapcsán. Jó látni, ahogy az idő múlásával egyre magabiztosabban értik ezeket az iskolai eseményeket, és a maguk dolgát benne, már nem csak előkelő idegenek. Persze izgulnak és vannak még fekete lyukak, de karácsonyi ünnepen már teljesen képben lesznek szerintem.

Liliék képregénye a British műhelyéből. Már angol!

Amíg nem voltam itt gyorsuló ütemben zajlott a londoni múzeumok felfedezése is. Mind a British, mind a Science zajos sikert aratott. Külön öröm, hogy ingyenesek, így lehet apránként visszajárni, újabb felfedezőutakat tenni. És persze mindenhol az interaktivitás a legnagyobb élmény, a kísérletezés, az élményszerűség, magas energiaszint.

Magam a Katedrális (Pillars of the Earth) sorozatot néztem végig. Sajnos, inkább csalódás, így a könyv gyengéi is jobban szembetűntek. Csak nagy fan-eknek, és kosztümös rajongóknak ajánlom. Ráadásul mintha Dexter  sem a régi lenne már...

Idén így vitorlázunk...

Amúgy jelentem, időjárás ügyben fordult a kocka, otthonhoz képest errefelé már egyértelműen enyhébbek az éjszakák és melegebbek a nappalok. Kicsit jóvátétel is ez számunkra a sok évvel ezelőtti új-zélandi időszakért, amikor mindenki az évszázad legcsapadékosabb nyaráról beszélt. (Többen konkrétan bocsánatot kértek, hogy ennyit repültünk ezért az időjárásért.) Most viszont szerencsére itt az időjárásmérés történetének legmelegebb őszéről beszélnek. Tetszett, amikor egy rádióműsorban az elmúlt kb. 100 év fényképeit – november 11-én, Remembrance Day-en az uralkodóval - hasonlították össze, és a háttérben a fákon most volt a legtöbb levél.

Szárny visszazár. (Viszont félkész anyagokból most szerkesztek egy klassz thai ebédet, talán az még belefér...)

Bonefire night a szembe szomszéd kertjében

P.I. (Post Imago): Nem egy nagy csoda, de nem csupán melegíteni kellett! (A csípősséget nem tudom fényképezni...)

0-1 a félidőben, a vége 2-1

Mint az Eurosport összefoglalójából legtöbben már láthatták: megtört az átok, győzött a mi egyetlen Unitedünk.

És mégis becsúszik az a fránya büntető...

A heroikus hangvételű szalagcím: pokolra kell menni, hogy mennybe juthass. Azaz bár már a meccs elejétől látszott, hogy ma mindenki nagyon akar, sőt lejátsszák az ellenfelet a pályáról, mégis jött a menetrendszerű balvégzet. A csúszós talajon az egyik játékosunk ráesett a labdára a kapunk előtt. Kezezés és büntető, amit a kapus ügyesen elér, a labda mégis bevánszorog a sarokba. A csapat azonban nem esett szét, jöttek a helyzet, és … maradtak ki ismerős módon. A második félidőben aztán már nem volt mese, egy nagy kétkapufás lövés, majd egy tisztára játszott ziccer után behúztuk a győzelmet. A végén mindenki nagy tapsot kapott: játékosok, edző, szurkoló szülők… Megérdemeltük.

A szakértői jellegű tudósítás: Az edző előtte elmondta, hogy ezen kupameccsen kicsit kiengedi a gőzt, megváltoztatja a felállást. A hátvédeket, akik mindig nagyon vágynak előre – és sajnos emiatt fegyelmezetlenné válnak – most előre viszi csatárnak, és viszont. Hát ez meglepően bejött. Az ügyesebb, jobb játékosok most hátul voltak, hirtelen eltűntek a végzetes labdaeladások a kapunk előtt, szervezetten hozták fel a labdát, uralták a középpályát. (Sajnos, úgy tűnik mégis csak ott kezdődik az eredményes foci igazsága, hogy legyen egy beton védelmed…) És talán az sem véletlen, hogy szöglet után jött az első gól, az utolsó edzés felében ezt gyakorolták.

Szeme lesz a labdájának

Az atyai szem: Ármin nagyon jól látszott, visszavontabban mint szokott, irányító középpályásként. Odaette magát minden párharcba, rengeteg labdát szerzett, élményszerű labdakihozatalai voltak, ügyesen osztogatott, és bátran tört előre. Két rágyorsítása után is nagy helyzetbe került. Egyszer a kapus védett nagyot, egyszer pedig épphogy fölé ment.

Az edzések is egyre családiasabbak. Az apukák jó része segédedzővé avanzsált, részt veszünk a gyakorlatokban, adogatjuk a labdákat lövésre, mutogatjuk a helyes lábtartást. (Persze lelkünk mélyén mindannyian egy-egy lecsorgó labdára vadászunk, amit becsavarhatunk a hosszú felsőbe, learatva a gyerekek elismerő pillantását…) Az egyik apuka a meccseken motivációs speakerként is fellép, kifejezetten tehetséges.

Túlfeszítve a hölgyolvasók türelmének határait, még maradok a focinál. (Bár talán építhetek arra, hogy Árminék győzelme már-már C. Ronaldo mennyiségű női like mennyiséget gyűjtött be a facebook-on…) Törlesztettem egy régi tartozásom Ármin felé. Még szülinapi ajándékként ígértem, hogy nyáron elviszem a magyar-luxemburg meccsre. (A repülő most épp Luxemburg felett jár. :-)) Aztán hiába néztem, de csak nem akartak megjelenni a jegyek a Puskás stadion honlapján, sőt sehol sem. Pár nappal előtte realizáltam, ez bizony luxemburg-magyar meccs lesz, idegenben. Megbeszéltük, hogy egy londoni derbivel pótolunk. Megkerestem azt a meccset, ahol legnagyobb eséllyel láthatunk magyart is a pályán – Queens Park Rangers vs. West Bromwhich Albion – így a tribünön fogunk mikulásozni decemberben. Külön szektor van a gyerekkel érkezőknek, és a neten úgy válogathattam a jegyek között, hogy fényképeken mindig megnézhettem, hogy milyen rálátásunk is lesz a pályára konkrétan abból a székből. Gera gólját a bal felső sarokba kérjük a Télapótól, az orrunk elé.

Nézegetem az olimpiai jegyeket is. Hát a vízilabda döntőt sajnos nem nagycsaládosoknak árazták be – talán kisorsolunk valakit, aki majd elmeséli milyen volt -, de a kajak-kenu egy napja még beleférhet. Sajnos, a magyar sport pozicionálásáról sokat elmond, hogy az aranyesélyeink nagy része a relatíve olcsó sportokban várható: vívás, öttusa, vízilabda, kajak-kenu mind az alsóbb kategória, nem a nézők kedvencei. Hozományvadászoknak viszont érdemes azt atlétika, foci és a nyitó/záró ünnepségek tribünjeit fürkészni…

Túlestünk az első igazán fájó iskolai élményen is, a nyelvtudás miatti csúfoláson. És hát pont a barátnőktől a legfájóbb az ilyen. Tudtuk eddig is, a nők nagyon kegyetlenek tudnak lenni... Van, amit túl kell élni, meleg fürdővel, finom vacsorával, összebújással. Szerencsére csak múló alkalom volt. Nem léptünk előre a bizonyítvány megértésében sem, bár kaptunk választ a tanárnőtől. Kb. a szokásos falusi útbaigazítást kaptuk: Ibi néni házánál forduljanak a tűzoltó szertár régi épülete irányába. Azaz a rendszeren belüli finomságokat ecsetelte félmondatokban nekünk, akik ehhez képest a Holdról jöttünk, még a skálák végpontjait sem ismerjük… Kértünk személyes audienciát a mélyebb megértés érdekében.

Míráék haladnak az érvelés fejlesztésében. Talán más szülő is észrevételezte, hogy miért ellenük okosítják a gyereket, mivel most Miss Sonnix kamikáze akcióba kezdett. Így Míra arra gyűjt érveket, hogy miért ne kapjon házi feladatot az iskolában. Persze ravasz a tanárnő, mert költő kérdéssel és ellenérvekkel kell zárni… (Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit szólna, ha Míra bejelentené: elkezdte összegyűjteni az érveket a házifeladatok ellen, és annyira a hatásuk alá került, hogy ezt a feladatot már meg sem írta!)

Zsófi újabb családi dokumentum sorozatot talált a tv-ben, de ez elé nevelési célzattal már a gyerekeket is odaülteti. A supernanny olyan családokba megy rendet tenni, ahol a szülők nem bírnak az elkanászodott gyerekekkel. Biztató, hogy - legalábbis a filmek szintjén - gyerekeink tudtak empatizálni a szülői szempontokkal. Sőt bejelentették igényüket a gondolkodó szobára is, elhagyva az eddig nálunk szokásos desszertmentes nap büntetést. Azaz határsértések esetén ide vonulnának be annyi percre elmélkedni, ahány évesek, amit aztán szülői egyeztetés követ. Lehet, hogy meglesz végre az átjáró szoba funkciója? (Mondjuk berendezésileg ez a legolcsóbb.) Zsófi megpróbál egy kísérleti hetet, amíg én itthon a gondolkodó lakásunkban leszek elmélkedni. 

A témakörbe vágóan még egy tanulságos dolog derült ki: Amikor Ármintól kérdeztem, hogy haza vigyem-e a már elég rongyosra olvasott ősemberes könyvét, mondta, hogy ne, mivel azt nézegetve szokta megnyugtatni magát, ha nagyon behisztizik ránk, vagy a lányokra.

A TV-kben egyébként nagyon kevés az európai hír. Ha nem utaznék rá, fel sem tűnne, hogy a csatorna túloldalán is élnek népek, azontúl, hogy az angol klubcsapatok időnként jól megverik őket. (Na jó, a nemzetközösség még belefér, de ők is főleg a krikett miatt.) Szerencsére van külön euronews csatorna az ilyen különcöknek, mint mi. Magyarországról azért még ott sem hallottam.

Ki volt részeg: megrendelő, tervező, építő, fényképező?

A heti aktuális angol kulturális tanulság a Bonefire night volt. Erről korábban még nem hallottam, most viszont jó sokat. Mármint a tűzijátékokat egész este. Ez eredetileg egy halovány vallási gyökerekkel rendelkező tábortűzgyújtós ünnep, ami mára a pirotechnikai ipar orgiájává fejlődött. Szinte minden kertből repkedtek a rakéták, az ablakunkból ennyi pukkanást már régen láthattunk. Kitartott éjfélig…

A család többi része múmiákat néz Londonban, én már Budapesten vagyok: ösztönösen elkezdtem külön gyűjteni a fehér és a színes papírt, és egyelőre még mindig észrevettem, amikor balra kis ívben kezdtem el kanyarodni. Reszkess Hegyvidék!

Trick or treats

Windsori víg nők és pasik - a szeme se áll jól

Újabb átmeneti időszakot élünk meg. Beindult ismét az iskola, készülődöm lassan újra Pestre, de már elkezdtük nézegetni, hogy milyen tanulmányokba tudnánk itt is belevágni. Akkor kicsit részletesebben.

Windsorék kertje

A múlt heti kirándulós időszakot lezárandó vasárnapi ebédre meglátogattuk a helyes Windsor családot. Számunkra is biztató, hogy az idegen - német - eredet ellenére szépen integrálódtak a helyi viszonyokba, sőt közszerepelésekre is bátran vállalkoznak. Ők is egy gyönyörű parkban telepedtek le, és be kell vallanom, nálunk kreatívabban oldották meg az első ránézésre nem triviális funkciójú szobák felhasználását: szalon, öltözőszoba, fogadószoba, fegyvertár, címerterem, lovagterem stb. (Jut eszembe, nálunk egyelőre szárító, vasaló szobaként üzemel az az átjáró szoba. Kispolgárok vagyunk.) A gyerekeknek egyértelműen a babaház tetszett a legjobban, kb. akkora a mérete, mint az én régebbi Ó utcai lakásomé. A ház úrnőjét, sajnos, hiába kerestük, nem leltük, pedig a lobogója ott volt a várfokon. (Sokat kémleltünk egy a kertben palántázó hölgyet, de azt hiszem a hasonlóság megtévesztő.) Windsor amúgy klassz hely, külön szimpatikus, hogy a belépőjeggyel egy évig vissza lehet menni. És még egy nagy erénye az angol múzeumoknak, kastélyoknak: itt a családi jegybe mindenhol belefér a 3 gyerek. Sajnos, ez sok más országban nem triviális.

Aki nem lép egyszerre... Lili

Összességében kevesebbet kirándultunk, mint terveztük. Jövő-menő záporok mellett ebbe az egyre több köhögés és orrfújás is belejátszott. Tartunk tőle, hogy az angolok által hőn – és érthetetlenül – szeretett padlószőnyeg nem tesz jót Ármin poratka allergiájának. Bár bőszen porszívózunk, ő köhög, aztán ráfázik, ami körútra indul a családban. Azért sétálgattunk, amikor lehetett, élvezzük parkunk  ezer új színét.

A kriptában csörögnek...

Ám a köhögés sem foghatta vissza a családot az Halloween kiélvezésétől. Bár a gyerekek először tököltek egy kicsit – mármint faragták azokat, amiket aztán mécses híján biciklilámpával világítottunk ki belülről, legalább villogott is –, de miután Zsófi jó ijesztőre kifestette őket belevágtak az éjszakába. Mint mi is megtapasztaltuk: ez errefelé – az édességgyárak örömére – nagyüzemszerűen zajlik. Vagy 100 apróbb-nagyobb töknek, vámpírnak és hullának beöltözött gyerek kísértett meg minket is egy óra leforgása alatt. A kötelező „trick or treats” – szabadon: „kényeztetsz vagy jó megvarázsollak” – mondat után már nyújtották is a kezüket az édességért. Erre a nyelvi bravúrra a mieink is abszolút képesek voltak, sőt Lili már komolyabb kérdés-feleleket is lebonyolított, mikor páran kiszúrták, hogy ők az új gyerekek a telepen. Szerencse, hogy megbeszéltük velük: időnként visszajönnek a portyázásból leadni a dézsmát, mert rendesen alábecsültük a kiosztandó csoki mennyiséget. Cserébe viszont most már nálunk is halomban áll az édesség, így értem, hogy az angol gyerekek miért hagyják ki panasz nélkül a Mikulást útban karácsonyig.

A mi gyerekeink ismét iskolába járnak – Lili újra hasít a zöldkártyákkal –, sőt már mi is nézegetjük a különböző prospektusokat, website-okat, vajon mi mit is fogunk itt tanulni, most hogy már berendezkedtünk. Választék van, de még igazán semmi sem dobogtatta meg a szívem. Jó lenne valami szakmai – OD jellegű képzést – is találni, de mindig nézem a történelem, filozófia kurzusokat is. Az örök alaphelyzet, először is jó lenne tudni, mit is akarok valójában. És persze a forint elképesztő mélyszántása is óvatosságra késztet minket: cafatokra szaggatva, félárbocon – megesküdtem volna, hogy ezt ó-val írják – lobog a még 300 ft/font szinten készített költségvetésünk.

Őszülünk

Borba fojtom a bánatom, a sörös kicsapongás után igyekszem a helyi lehetőségeket kihasználni. Kiábrándulva a szupermarketek megbízhatóan egyen ízű olcsó darabjaiból, az interneten kerestem egy kézműves jellegű borokat is áruló boltot, és most ésszerű áron beszerezhető biodinamikus savignon blanc-t, ausztrál grenache-kat, dél-olasz Aglianico-t kóstolgatok, többek között. Nagy élvezettel, ezekért már érdemes volt rendes boros poharat venni, van mit szagolgatni rajtuk.

A szomorkás őszi időhöz jól illett a The road (Az út – McCarthy, amiből a film is készült) könyv, a maga lecsupaszított könyörtelenségével, és mégis a szeretetről szólva. Ideje lenne valami vidámat is olvasnom… Oda-oda ülünk a tv elé is, ahol leginkább a dokumentumfilm kínálat jön be. Zsófival jól megosztozunk: ő vég nélkül nézi a családi tragédiákat és konfliktusokat feldolgozó filmeket, én pedig a történelemben és a csillagászatban dagonyázom. (Itt már pár héttel a fénysebességnél gyorsabb értéket mérő kísérlet bejelentése utána jött egy mélyelemző film a témáról.)

Lassan újra megyek haza, sűrű hét lesz, ezt most még nehéz elképzelni innen. 

Csizmás kandúrok (cicák)

Halfterm

Vajon melyik kié? Grafológusok előnyben.

Mármint az iskolában – azaz harmadéven belüli egy hetes félidei szünet -, mert mi szerencsére még jó messze vagyunk a mi félidőnktől. Régen írtam már, a lakásunkra jutó egységnyi ihletből most jó nagy szeletet elhappoltak előlem a gyerekek: a nap nagy részében folytatásos történeteket körmölnek megszállottan. Lili egy Narnia-szerű sztorit sző faunokkal és törpékkel, Míra kb. 12 mese szereplőit kavarta össze egy történetbe, Ármin pedig egy olyan időutazóról alkot, akinek a gépe összehozza a római kort és az ősembereket. Érdekes látni, hogy melyikük mire utazik írás közben: Ármin a kalandra, próbákra, Lili a részletekre, leírásokra, különleges lényekre, Míra pedig az olvasó megfricskázására, érzelmi viharokra. Sűrű oldalakat írnak, nagyon élvezik. Mi is, amikor felolvassák – jobb is így, mert nem látjuk a helyesírást. Nem tudom, hogy angol hatás-e, de Ármin és Míra egyszerűen lemondott a ly, j amúgy is csak felesleges zavarokat okozó megkülönböztetéséről.

 Voltunk fogadóórán Ármin és Míra iskolájában is, a már ismert gyors randis módszerrel. Az alapján, amit ki lehetett hozni a 10 percből azt látjuk, hogy minden rendben van velük, beilleszkednek, fejlődnek. A tanárok arra is rájöttek, hogy valami egészen más módszerrel osztanak/szoroznak mint az angolok, de a lényeg az, hogy kijöjjön az eredmény, nem akarják átszoktatni őket. A következő nagy témakörük az érveléstechnika lesz, Míra már meg is kapta az első ilyen házi feladatát: ahhoz kell érveket gyűjtenie, hogy minél tovább fent maradhasson az este. (Most kinek az oldalán van ez az iskola?)

Lili tájékoztató bizonyítványt kapott a szünet előtt. Az egyértelmű, hogy teljesen jól áll, de a finomságokat képtelenek voltunk kiolvasni. Mintha minden tárgyra külön kapna szorgalom és teljesítmény jellegű értékelést, amelyek ráadásul tizedesjegyek szintjére vannak bontva, időnként 5-ös fölé is lépve. Köszönettel fogadunk minden támogatást a megértéshez, itt még az internet is csődöt mondott, és a tanárok, úgy tűnik, a szünetben az emailre sem válaszolnak.

Errefelé kevesebb várat robbantottak fel

Az iskolában – de amúgy az utcákon is - további angolos sztereotípia is igazolódik: elképesztő lenge ruházatban járnak. Az iskolában Míra és Ármin nem merik a szünetekben felvenni az időjáráshoz szerintünk illeszkedő melegebb kabátot. Ciki lenne, mivel vannak olyan osztálytársaik, akik még szoknyában és zokniban járnak. Sőt láttam már nyári ruhás gyereket is 12 fokban. Ezek után tegnap a szemem sem rebbent már a tengerben pancsoló gyerekek láttán.  

Mindig eszembe jut: Ismerd meg a kultúrát, nézd meg a temetőt!

Fantázia1: Egyszer még rágyorsítok az oldalfalra

A hétvégétől megkezdtük az arisztokratikus hangzású szomszédos Sussex tartomány felderítését az időjárás lehetőségeihez alkalmazkodva. (Angolosodásom jele: a szomszédokkal lazán csevegek az időjárásról a kukáink felett. Újabb megalapozott a sztereotípia, nem szűnő lelkesedéssel véleményezik az aznapi viszonyokat. További kifogyhatatlan hálás téma, az angol és magyar klíma összehasonlítása.) Kirándulásaink ismerős ütemben zajlanak: autókázás a szép erdős tájban – nem tudom megunni az összeboruló fás, árokszerű szűk utakat –, majd kastélyok, várak, farmok megtekintése.  Eddigi kedvenc talán Rye városa, persze turistás, de így utószezonban már csöndes, hangulatos. Mélyülünk az angol történelembe, Tudorok, normannok, angolszászok csatái, viseletei, házai vonulnak sorba előttünk. Nehéz az örök gyereki kérdésre válaszolni: akkor egyes esetekben ki a jó és ki a rossz. Időnként egyáltalán: ki az angol.

Gyarapítjuk a kocsmázós tapasztalatokat is, hús hússal - bocsánat krumplival – fogyasztható minden kiszerelésben. Azért a Jamie féle étkezési forradalom még nem volt átütő: a legutóbbi helyen kiderült, hogy a gyerekadag az jelenti, hogy ugyanazt a méretű kaját saláta nélkül kapják.

Egy malomban...

A kirándulás arra is jó, hogy angolozzunk. A tanároktól megkaptuk a leggyakoribb 200 angol szó listáját, ebből építkezünk. A Lili kiszúrta, hogy ezek a szavak ismétlődnek állandóan a Beatles számokban, már az összes számuk címét meg tudja érteni. Amúgy is úgy látom, hogy a Beatles errefelé kb. olyan szerepet tölt be, mint nálunk a népdalok, illetve egyes szubkultúráinkban a nóták, másokban a mozgalmi dalok. (Neves eseményeinken – legénybúcsú, lagzi - persze ezek a szubkultúráink lelkesen kulminálódnak egymásba.) A Beatles errefelé a biztos közös többszörös, a nagy egyéni elágazás, zene, ruha és hajviselet választása előtti utolsó megálló. A fülbemászó dallamokon túl, gondolom pont ez a 200 szavas szókincs is a magyarázat része.

Nagyon élvezem hallgatni a gyerekek kiejtését, különösen az iskolai mindennapokból hazalopott szavakat kanyarítják úgy, ahogy én soha nem fogom. Megérkeztek az alapigék is – want, like, need, can, may – ezek forrasztják össze legjobban alapmondatokká az eddig ide-oda csalingáló, különálló szavaikat.

Kamaszodó tekintet: fájdalmas bölcsesség

A nehéz témáink. Az ismétlődő focivereségek Ármin jellemfejlődésének talán jót tesznek, a családi hangulatnak kevésbé. (Mindig az ismerős nóta: szoros meccs, kimaradt helyzetek, peches bekapott gólok. Azt hiszem, kezdem beleélni magam a magyar fociújságírók helyzetébe.) És örömeink, kalandjaink közepette azért egyre többször kopogtat be a kamaszodás is, jönnek a befeszülések, a durcák, hegyekben a sohák, mindigek és bezzegek. Szerencse, hogy az angol időjáráshoz hasonlóan itt is gyorsan kisüt a nap az eső után.

A végére egy kedves új családi poén: érdeklődtek a gyerekek, hogy milyen ízű a szomszédtól kapott afrikai likőr. Zsófi a Baileys-hez hasonlította. Ármin megrökönyödött: miért isztok bél ízest?

A végére még egy gyors könyv és filmajánló: „Midnight in Paris” csacska intellektüell szórakoztató film, szentimentalistáknak ajánlott. A Papírsárkányok (The kit runner) - lehet, hogy már sokan ismerik, hozzám csak most jutott el - már egy erősebb veretű, megdolgoztató könyv. Pasiknak.

Pre-kamasz - forever gyönyörű

Újabb lófajta - Shire

A tenger mindig elbújócskázik előlünk - már megint apály

Kerékvágásban

Elég gyorsan lelassultam. Az akklimatizálódás ebben az irányban zökkenőmentesen zajlott. Érdekes mód inkább otthon voltak néha baloldali sugallataim vezetés közben – a hegyvidékiek nem is tudták milyen veszélyek leselkedtek rájuk pár napig. Visszailleszkedésem fontos részeként még a súlyosabb elvonási tünetek jelentkezése előtt helyreállítottam a vajas keksz szintet a vérképemben. A gyerekekébe viszont sikerült kis kakaós csigát és túró rudit visszacsempésznünk. Leginkább ezzel volt tele bőröndöm hazafelé, no meg persze kávétejszínnel. Most ezekre építjük nemzettudatunk.

A párán túl az English Channel

Két lábon az 1000 lábhoz

Vasárnap napsütéses kirándulással vezettük le a tanulásban felhalmozódott feszültségeket. Surrey – ez a megyénk neve – kiemelkedő látványosságánál jártunk. Azaz a vidék legmagasabb pontját – Leith Hill - látogattuk meg: dombra mentünk fel és … jókedvűen jöttünk le. A 965 láb (majd 300 méter) magas csúcs tetejére kellett építeniük egy magas tornyot, hogy elmondhassák, van errefelé több mint ezerlábnyi magaslat is. A torony tetején az oldalfalak nem túl magasak, az összes szülő elég gyorsan terelgette le a gyerekeit. A kilátás viszont szép: a Csatornától Londonig látni, már ha nem impresszionistán remegő őszi párával teli a levegő.

Fa nem maradt megmászatlanul

Zsófit is jelentős hatások érhették kirándulás közben, mert 2006. december 13. után újra kijelentette: fish and chips-et akarok enni. (Tasmániában kicsit túlettük magunkat belőle, azóta nem kívánta.) Hát ez sem volt zsiradékszegény kivitel, de az ale jó oldószer. Szárazföldi népség révén az androidos fordítóval próbáltuk megérteni a különböző tőkehal típusok közötti különbséget, feltáró célzattal végül rendeltünk egy kevert tálat.

A gyerekek egy hét alatt is egyértelműen fejlődtek angolból. Az olvasásukon hallani, hogy már érzik az angol nyelv hangképzését, az ismeretlen szavakat is legtöbbször jól ejtik ki. Mintha kialakult volna az a tégely, amibe beleragadnak a szavak, kiejtésmódok, sőt már mondatok is. („Can I have your rubber?” – ilyen mondatokat fülelnek le és használnak már az iskolai túlélésben.) Elkezdték angolul szidni egymást, megy a crazy és a stupid – nem várhattuk, hogy Shakespeare-rel kezdik…

Ármin amióta itt vagyunk önszorgalomból vezetett magának egy szótárfüzetet, amibe tematikusan gyűjtötte az új szavakat, rajzokkal értelmezve magának. Tegnap este teljesen betelt, így bevitte az iskolába. Nagy ünneplés lett belőle, 100 pontot kapott érte az asztala (náluk is van pontgyűjtés), úgy hogy eddig egy feladatra 40 pont volt a maximum. Jó volt látni, hogy Míra és Lili is ölelgették ezért örömükben. Ma tökéletes napja volt, mivel az edzés végén megkapták az új mezüket, ezen már a csapat neve is rajta van. Talán nem abban alszik… (A csapat ki van éhezve a győzelemre, a meccsen is jó lenne viszontlátni az edzésen begyakorolt háromszögelős gyors passzos akciókat.)

Lilivel már a hastingsi csatánál tartunk. Bevallom, én nagyon élvezem, ebből kiindulva lehetett keltákat, normannokat és vikingeket is nézegetni. Az internet előtt könnyedén lehet történelmet tanulni: egy klikk térkép, másik klikk hajó, újabb ruhák, épületek. Vallásórára pedig csodákat kerestünk – az interneten bőven van, ha valaki rájuk várna. Közben az is kiderült, hogy a mobilján a játékát átállította spanyol nyelvre, az angol már nem kihívás. Lehet, hogy 5 év múlva Barcelonába megyünk egy kicsit élni? (Bár valszeg akkorra már cikik leszünk neki, megszervezi azt már az ősök nélkül.) A tanulmányi sikerek Lilitől persze várhatók voltak, a nagy hír az, hogy még a kosáredzést is élvezte – ő inkább az agyát szokta izzasztani, nem az izmait.

Szép kiszáradt fa - sokat látunk ilyent

Miróka amellett, hogy elképesztő iramban falja a könyveket – ha két nap alatt nem tud kiolvasni egyet, akkor dühös lesz magára – a barátnői magyartanításához kér tanácsokat. Rájött, hogy egyszerűbb út ez, mintha ő tanulna meg angolul. Ezentúl ő a fő szervezője a „Mentsük meg Esmeraldát és barátait” makkgyűjtő akciónak. Azontúl, hogy mindennap szállítják az ellátmányt – a lovaknak gondosan megpucolva, disznóknak egybeöntve – hatalmas készleteket gyűjtenek télire a garázsban. (Tudjuk: "Winter is coming.")

Most elég jól bírom a gyerekekkel egyedül a strapát, egy hét elvonás után, még az is belefér, hogy minden játékuk alapvető eleme, lehet lényege, a kiabálás. Pár nap múlva biztos én is beszállok majd – bár ennek feltehetően nem fognak örülni -, ha már nyúzottabbak az idegeim… Munka azért van folyamatosan, hamar elröppenek a szűk órák, amikor nincsenek itthon.

Jövő héten őszi szünet: kirándulásokat tervezünk, kicsit jobban felderítjük a tágabb környéket.

Budapesti gyütmentek

B(e)logolok újra. Reptéren ülve, útban, hová is: haza? A családhoz, hiányoznak már nagyon. E héten az érme másik oldalát, a gyerekeitől távol élő szülők nehézségeit tapasztalhattam meg. Akkor azért inkább az entrópia velük.

1 hónap távollét elég volt hozzá, hogy már helykeresősen, kívülállóként érezzem magam legtöbbször Budapesten. Hidegzuhannyal kezdődött, szó szerint: a fázós, esős vasárnap realizáltam, hogy összes dzsekiment Londonban hagytam. Valahogy nem gondoltam, hogy itt is esik az eső. Kucorogtam a kandallótűz előtt, igazán angolosan érkeztem, vagy távoztam, nézőpont kérdése.

A héten többször is volt író-olvasó találkozó flashem, jó érzés kapni a sok kedves visszajelzést a blogra. (Ha a zsebidőgépemmel szerezhetnék ilyenkor 5 percet, írásban könnyebb lenne reagálnom…) Lelkes pillanataimban már látom magam, hasonló találkozókon. Mondjuk Nógrádban valahol egy nyugdíjasklubban ecsetelem az ale és a bitter közötti apró, ám lényeges különbséget a nyelvtő tájékán. (Bár próbáltam ezzel a sör témával különcködni, nem bírok nem mainstream lenni: már a művelt alkoholista blog is a kézműves magyar sörökről írt a héten.)

Azért jó volt, a számítógép képernyőjén túl is ügyfelekkel találkozni. Az első, szegény, kapkodhatta a fejét kedd reggel, nem szoktam hirtelen ennyit beszélni, kirobbant a lelkesedésem. Miként ifjú unokaöcsémből többször is az anyatej, miközben teljes tanácsadó felszerelésben haverkodtam vele munkaidő után.

Kevés öröm jött amúgy szembe az otthoni beszélgetésekben, „elegem van”-ok és „tartok tőlé”-kből hallottam sokat. Biztos nem véletlen, hogy pár kör után szinte mindenki arról érdeklődik, biztos nem akarunk-e mi kint maradni. (Nem.)

Vagyis volt munka, barátok, családozás, és persze feltöltöttem készleteimet is letöltésekből. Új zenékkel ismerkedtem – Wilco, Strange Mercy –, gyerekeknek is kerestem filmeket, de bekapcsolódtam a Dexter új évfolyamba is. (Kicsit mindig szégyellem, hogy fan vagyok, nem bírom az első rész után megérkező felismerésem elengedni: ez beteges.) Ajánlom azért, talán lesz olyan jó, mint a 4. évad volt. Kétségek nélkül ajánlom viszont a http://www.goodreads.com oldalt, testre szabott tippeket kaptam ebook és audiobook utánpótlásra. Az első világháborúnak – legalább Ken Follett szerint – ugyanis vége lesz most a vissza repülőúton, jöhetnek az újabb élmények. (Történész énem sokkoló felismerése: ha már ilyen korszakról olvasok, utánanézegettem jobban az eseményeknek. Így meglepve tudtam meg, hogy ez „csak” 5. legnagyobb háborús vérontás volt a világtörténelemben. Kínában ugyanis kb. 500 évenként volt egy-egy olyan háború, amelyben az emberiség jelentős része kihalt, csak ezt máshol nem vették észre, mivel egy országon belül történt. És akkor ott van még a tatárjárás.)

A család epsomi részét hiába bíztattam nem született blog bejegyzés a héten. Pedig sok élményük volt, győztes netball meccs, Lili élen a házában a pontgyűjtésben, sűrített edzés Ármin csapatának a hullámvölgyből való kilábalás érdekében. Zsófi vette át a gyorstolmács szerepet, az edző külön akcentusán kívül neki még a szakszavakkal is meg kellett küzdenie. Most, hogy hallgatom magam, mit is szoktam kiabálni, tűnik fel, hogy nem focizók számára ezek tényleg fura kifejezéseknek lehetnek magyarul is: „Szakadj le. Húzzátok szét a pályát. Állj rá. Húzd meg a vonalnál. Menj üresbe.” Zsófi mondta is, hogy minden szót le tud fordítani, de hogy ez mit jelent arról fogalma sincs. Az edző amúgy nagyon kedves volt, a múlt szombati – a legjobbtól várható, nemes küzdés után elszenvedett – újabb vereség után, este külön felhívott, hogyan van Ármin, mert látta, hogy nagyon megviselte a kudarc.

Ármin és Míra feltehetően furcsa benyomásokat tesz az iskolában a külön angol tanárjuknál: a pinafore szó megtanulását nem bírták ki röhögés nélkül. Majd a tanárnő kérdő tekintetére Ármin meg is magyarázta: „Hungarian”, „girl” majd a többit mutogatta inkább. A tanárnő ezek után kihagyta ezt a szót a megtanulandók listájából. Ugyanezen tanárnő legközelebb Ármint kérte, hogy olvasson fel valamit abból a magyar könyvből – Ropi naplója -, ami nála van, majd fordítsa le angolra, amit tud. Hát éppen annál a költői mondatnál tartott, hogy: „Lépj bele a repedésbe, anyád megy a temetésre!” Mindezt lelkesen el is eljátszotta. A tanárnőtől még nem kaptunk levelet, hogy ne horrort olvastassunk a gyerekkel…

Holnap újra együtt leszünk, de aztán Zsófi megint elmegy, Münchenbe tréninget tartani.  Szóval még kell pár nap a normalizálódáshoz.

Beindult a hangolódás az angolra is, a reptérre kifelé csak kicsit értettem többet a taxis szövegéből, mint az afrikai származású ups kiszállítónk durva szlengjéből. A túl távoli közös nyelvrokon ős problémája helyett itt viszont szerintem egyszerűen csak arról volt szó, hogy a taxis bácsi otthon felejtette a protézisét. Én vajon mit felejtettem otthon?

Megjöttem, és kiderült, sajnos, nem költői kérdés volt: otthon hagytam az összes kábelemet a kindle-hez, telefonokhoz, mp3-hoz… Ki jön legközelebb Epsomba?
(Másnapi utóirat: Remélem, senki nem vette meg emiatt gyorsan a repülőjegyet: meglettek a kábelek, elhoztam mégis őket!)

A hard week’s night

Blogilag szürke hét volt, ettől a karakterfejlődésemnek még biztos jót tesz. Feszesre húzott határvonalak mentén időmenedzseltem gyereklogisztika, elégséges szintű háztartás, közös tanulás, ügyintézés és jó sok munka vonalon. Többnyire belefért az uszoda, ha nem akkor foci Árminnal és amazonnak hála - no meg Halipotetnek - visszatért a szépirodalom is. Na jó, Ken Follett. (A gigantikus első világháborús saga: inkább a történész szívem dobogtatja, nem az író-olvasót.)

Ez a szürkeség oldala a történetnek, azaz - a rosszabb idő hatására - eléggé beszorultunk fizikailag és szellemileg is a lakás/iskola tengelybe. A karakter fejlődés oldalán a talán annyi említhető, hogy mellbevágóan átjött a gyerekeiket egyedül nevelő anyák/apák mókuskereke, örökös multi-taskingja. Respekt mindannyiuknak! Volt sok nevetés, öröm is, de elkezdtem belecsúszni az éjszakákba, megérkezett a hátfájás is. Pedig a gyerekek már segítenek sokat, és igazán jó fejek voltak: Lili szerencsére furamód még élvezi is a vasalást, amellett, hogy gyönyörűen csinálja, és Míra és Ármin is bevethető rohamszerű házimunkára. Ám egyszerű gyermeki gondtalan létezésük annyi koszt és entrópiát termel konstans konoksággal, hogy az a magamfajta reflektív alkatnak még végiggondolni is sok, nem hogy felszámolni. És ki vagyok én, hogy küzdjek a 2. főtétel ellen? (Főtt étel, jut, eszembe lassan kezdhetek vacsorát készíteni. Itt most le is áll kicsit a blog írás, olvasni azért lehet nyugodtan tovább.) Miután felszámoltuk tojás készleteinket - Irapuato fájó sebe óta igyekszem nem tésztával etetni Ármint meccs előtt -, majd harcoltam az entrópia ellen, folytatom tovább.

Ha már kaja: úgy tűnik itt a szomszédolásnak is létezik a maga standard 2 hetes processze, ma a jobbszomszéd adta vissza a sütis tányérunkat. Sőt, alkalomadtán átvizsgálhatta a kukánkat is, mert a legnagyobb mennyiségben fogyasztott ételünket kaptuk vissza ajándékba, a killer vajas kekszet. (Remélem, ennél intimebb ajándékra nem számíthatunk.) Ha jól számolom, most nekünk október 21. körülre kell kisütnünk valamit, vagy öntenünk valamit a pohárba.

A gyerekek végleg akklimatizálódtak, a reggeli ébresztést már nem éberen csivitelve várják, sőt sokszor alig lehet őket felébreszteni. Bár, bevallom, volt olyan indulás, amikor a hajnali munka után én is ágyból távirányítással próbáltam vezényelni a reggeli riadót. Lilire ilyenkor lehet számítani, ránéz az órára, rakétákat gyújt, és élő lelkiismeretként gályáztat minket végig a reggeli menetrenden, hamar-hamar.  

Az iskolában egyre többet beszélgetnek, átlátják a viszonyokat, szokásokat. Lili kezdi észrevenni, hogy itt sem mindenki imádja a tanulást, egyeseknél elmaradoznak házifeladatok. Ami furcsa: mindegyik gyerekünk megerősíti, hogy mindkét iskolában magától értetődően szemetelnek a diákok. Megesznek, megisznak valamit és egyszerűen a hátuk mögé dobják. A tanárok járkálnak körbe, szedik a szemetet. Furcsa, az utcán ez nem látszik, lehet, hogy az iskola után a tanárok tesznek még pár kört hazafelé is.

Miróka nagy „fantastic”-et kapott a versére, és látni vélek az angolban is egy apró áttörést náluk. Már kezdenek összeszerveződni – fél- és tőmondatokká formálódni - az eddig szigetszerűen előbukkanó, majd eltűnő új szavak. Úgy tűnik, összeáll a kritikus tömeg. Míra azért megkérdezte, hogy mi lesz, ha minden hiába, és úgy megyünk haza, hogy ők nem tanultak meg angolul. Nagyon haragszunk-e majd. Na, ja… És jönnek elő lassan finomabb dolgok is, Lili kérdezi mi a különbség a journal és a diary között, Ármin a chicken és a hen összefüggéseiről elmélkedik. (A tojást még nem vonta bele, túl gyorsan megettük.) Magamon is észreveszem, hogy lazábban kezelem az ügyintézős telefonjaimat, a héten nem is kértem lassítást, újramondást, pedig a call centerekben jól hallhatóan nem etoni hallgatók ülnek.

A gyerekek lelkesen várják az otthoni iskolából érkező leveleket, rajzokat, amiket holnap Zsófi és Nagymama szállít. A mieink is elkészítették a maguk üzeneteit, itt én leszek a postás. Azaz szervacsere, holnap meleg váltás, hazautazom egy hétre.

Lakóparkunk, amikor még asylum volt. Bár az egyik lakó szerint most is őrültek laknak itt, csak többször kiengednek minket az ápolók. (Clarendon Park, Facebook)

Hullámzó érzésekkel, kíváncsisággal vegyes kelletlenséggel készülődök. Jó lesz beszélgetni, éles helyzetekben dolgozni, de nehéz elengedni a mi kis Walden-ünket és visszalépni a pörgős pesti civilizációba.  (Waldenünk anno google maps) Blogügyileg még nem világos, hogy ez a hét hogy telik, lesz vagy nem lesz, én írom, vagy más. Tessék meglepetésekre számítani...

Hát jól illik a mai hangulatoz, hogy közben kétes kékes rokonaink is elpuskázták helyzeteiket a gépies svédek ellen. Talán holnap a mi mini United-ünk, Ármin nagyon készül…

Mégsem ez a vége: Lili lejött, hogy a barátnője sms-eket küldözget neki az iskolából. És tényleg, belekerült a vérkerigésbe, megy a nitenite.

Különkiadás

Ez most csak úgy lelkesedésből. Munka után ma Lilivel kegyetlenül lemészároltuk szegény Ceasart, Árminnal rövid passzos játékot gyakoroltunk az edzésen, Mírával pedig megalkottuk első angol versét. (Én pedig láthatóan identitásproblémákkal és határhatártással küzdök.) Az anagrammához ő találta meg az itt tanult angol szavakat, aztán megírta magyarul, én pedig hunglishra fordítottam (pirossal azok a szavak, amiket már ő is ismer). Sok szeretettel még melegen az epsomi avantgard verselő műhelyből:

Some words I will use in this poem, here I’ve learned with you:

Playing a lot with you till I get tired.

Rings the bell, and the school starts.

Under the table the cat, I have written down 10 times,

Call me Mira and not Myra.

Enjoying all the classes very much, still my favourite is math.

Come here - I always hear in the courtyard.

Lovely pumpkin in the garden, I hope it will be me picking it on Halloween.

Anything – this word is very often used by English people.

Sunday – I have learned this one right now.

So this is my first English poem under the sky!

Kertelni is megtanulnak az iskolában - Bimba tanárnő itt neveli az óriástököt Halloweenra

Lopott blog

Ezt még nem én konyhatündérkedtem. Zsófi és Judit búcsú vacsorája.

Egyedül vagyok a gyerekekkel, felpörgött az élet, nehezen jutok a bloghoz. Egyre komolyabbak a házifeladatok, újra járom a gimit, együtt orrhangolok a kicsikkel a kiejtés gyakorlatokon, emellett konyhatündérkedem, élt vasalok az iskolanadrágjukba, konfliktust kezelek és rendőrködöm felváltva, és közben most egészen keményen dolgozom is ügyfélprojekteken. Próbálok egyensúlyt teremteni magunknak a munka, tanulás, élvezetek 3*8-ában. Lopott percekben írogatott mondatokból áll hát össze most ez a poszt(ó), szőttes.

Anya máris hiányzik mindenkinek, Lili ezt már szombat este felfedezte, aztán szép sorban mindenki. Kicsit talán meg is ijedtek mikor vasárnap este mindenkinek adtam egy papírt az összes telefonszámmal, adattal. De hát mi történhet itt, kérdezték? Jó látni, hogy feltétel nélkül biztonságban érzik magukat. Mondtam, hogy például defektet kaphatok, késhetek az iskolából. Most tényleg nincsen pótember a láthatáron ezen a héten.

Mosoly a szünetben, még mi megyünk 1-0-ra

A két védő mindjárt verve, de sajnos kimarad

Hétvégén eljött Ármin várva-várt debütálása. Nagy erőkkel – Judittal is kiegészítve - vonultunk ki, és kb. mindenki rekedtre ordította magát a nem mindennapi izgalmak közepette. Ármin az első félidő közepén állt be, és aztán végig is játszotta a meccset, meglepő módon középcsatár poszton, az edző újra álmodott taktikájának megfelelően. Nagyokat harcolt, ügyesen szerzett és tartott meg labdákat, ő passzolt legjobban a csapaton belül. A meccs hőse is lehetett volna, de sajnos a félpályás indulás és két csel után, már csak a kapussal szemben állva fölé lőtte a ziccert. Ha örökölt valamit tőlem, akkor még sokáig kísért majd neki ez a pillanat, a tökéletességhez épp csak egy hajszál hiányzott. Akkor úgy tűnt, hogy ez még belefér, vezetett 1-0-ra a csapat, ám sajnos a végére a már ismerős kapushibák közepette 1-2 lett. Harapni lehetett a frusztrációt, rengeteg helyzet kimaradt, ezt a meccset simán nyerni lehetett volna. És jövő héten a liga legerősebb csapata jön, 19-1 a gólarányuk 3 meccs után…

Lesipuskázik

Ármin helytállása mellett talán még az is pozitív élmény, hogy a lányok megjegyzése szerint kifejezetten integrálódtam az apuka társadalomba. Nem csoda, ekkora kihagyott helyzetek láttán az a minimum, hogy egymást lapogatjuk. (Árminnal aztán délután kimentünk a mezőre és kirugdaltuk magunkból a dühöt.)

Kihasználva a napos időt, vasárnap bicikliztünk egy jó nagyot az újonnan felfedezett Epsom Common erdőségben. A gyerekek is nagyon élvezték a közlegelést – bár igazán onnantól lett verhetetlen a program, amikor észrevették, hogy mindegyikünk gatyája olyan lett az izzadtságtól mintha bepisiltünk volna.  Mindig azt gondolom, hogy ebből a pisi-kaka vicc korszakból már kijöttünk, de tudhatnak valamit a hollywoodi vígjáték rendezők, ennek igazából sosincs vége. Ez akkora terep volt, amibe a komoly emelkedőkkel együtt már egy eltévedés is belefért, de annál kalandosabb volt. Miróka itt is olyan volt, mint a tanulásban, mindig kell egy kis pityergés előtte, hogy igazából összeszedje az erejét.

Széles mosolyok az emelkedők előtt

Aztán délután itthon már komoly tanulmányok folytak. Lili hasít, bár kezdi túlzásba vinni a hatékonyságot. Julius Ceasar haláláról szóló esszéjét elsőre úgy gondolta megoldani, hogy copy pastelt a wikipédiáról, majd automatikus fordítást nyomott a wordben. (Az idusán szót nem ismerte a program.) A tudás értelmezése a XXI. században – semmi tartalom, csupa technológiai know-how -, azért igyekszem visszalassítani egy kicsit. Amúgy ő elképesztő ütemben fejlődik, ma mindegyik óráján begyűjtött zöld kártyát – ezt a jó teljesítményért adják, kicsit olyan pontgyűjtéses történet, mint a Harry Potterben. Sőt jelentkezett angol órán az olvasós rész után, és felolvasott egy mondatot a HP könyvből, amit a legérdekesebbnek talált. Szivacsként gyűjti magába a szavakat, a döbbenet, hogy egy rákérdezés után aztán emlékszik is rájuk. (Esti híradóban már kiszúrta a gyilkossági híreket, érdemes volt szegény Ceasarról tanulnia.)

Ló a szomszédból - ő nem az Epsom Derbyre készül

Árminnal és Mírával küzdelmesebb. Most már ők is kapnak feladatokat: szavakat, kiejtésmódokat kéne tanulniuk. Ők azért nem annyira szivacs jellegű, önműködő tanulók, velük dolgozni kell. Míra a harcos típus: kíváncsian kezd, megtorpan, elkeseredik, begörcsöl, de nem adja fel, küzd, kitart és aztán beindul. Kell neki egy hullámvölgy, hogy rendesen odategye magát. Árminnál isten mentsen a hullámvölgytől: ő a megtorpanás után lefagy és bedühösödik, és hagyja a francba az egészet. Nála ügyesen lendületet kell szerezni, mert ha sikerélményt él meg, akkor elképesztő energiát tud még beletenni. A ma este jó volt, mindenki nagyon lelkes angol ügyileg.

Míra osztálya érdekes feladatot kapott, olyan verset kell írniuk (!!), ahol a vers első sorai kiadják az osztályuk nevét - spruce class. Eltartott egy ideig, amíg elengedte a tökéletességet, azaz hogy rímeljen meg minden, viszont kitaláltuk, hogy minden betűhöz írt egy angolt szót, amit itt az iskolában tanult meg, és ezzel a szóval ír egy mondatot. Először magyarul, ahogy ez a szó megjelenik neki az iskolában töltött időben – aztán ezt holnap visszafordítjuk angolra. Nagyon lelkes, bár itt is kellett egy kis sírdogálós hangolódás.

Afrikai pia - Jól látom, hogy Lili csajosodik?

Este újabb kellemes meglepetés, miközben a szeméttel kezemben számos kukáink felett futtattam a listákat a fejemben, megjelent az egyik szomszéd. A jó magyar bort meghálálandó afrikai likőrt kaptunk - felesége dél-afrikai – és egyben bejelentkeztek egy társas programra. Ráadásként még az afrikai kézfogásra - csuklófogásos - is megtanított, mivelhogy szeméttel volt tele a kezem, európai módon nem ment.

Időközben újra ügyfélszolgálatokkal csevegek. Eddig az igazi nagy piros pontot az amazon.com kapja. Szombat délután elromlott a kedves Kindle-m. Jelen állás szerint szerdára megkapom a csere darabot, csak annyit kérnek, 30 napon belül küldjem vissza az elromlottat, persze az ő költségükre. (Azt sem igazán kérdezik, hogy mitől, hogyan romlott el.) Már maga az ügyintézés módja is tiszteletreméltó: az interneten megadom a telefonszámom és abban a pillanatban hívnak vissza.

A hétvégébe még az is belefért, hogy felderítettem a szomszédos Sussex vidék látnivalóit: kastélyban/várban, parkokban, nosztalgia vonatokban és lovas programokban verhetetlennek tűnnek. És már kacsingatok Wales felé is a hosszabb iskolaszünet idejére.

Epsom Common - A közlegelők öröme

Valami van a levegőben. Épphogy kezdtek ismerőssé válni a viszonyok, és máris minden rendetlenkedik. Például furcsán meleg van: tegnap és ma is 28 fok, sőt kitart jövő hét elejéig. Se alacsony, se magas felhők, csak izzasztó napsütés. Gyanús.

Másik örömteli furcsaság: Lili már minden nap reggelizik, sőt rohan az iskolába, mert még az órák előtt beszélget a barátnőivel! (Úgy kezdődött, hogy ketten kézen fogták és behúzták a könyvtárba. Ott egy számítógép előtt a jó öreg google fordítóval kifaggatták az előtörténetéről, illetve bevezették a helyi viszonyokba.) Lili amúgy is rakétázik: házifeladatait kis segítséggel megírja a számítógépen magyarul, aztán már ő készít nyersfordítást belőle angolra. Jól jött a Judit által hozott szótár, bár nyílván nem mindig az odaillő szó kerül elő. (Mint amikor Joe a nagyszívű embert hatalmas aorta pumpával rendelkező homo sapiesnek írta a szinonima szótár hatására.) Amit én is alig hiszek: a 100. oldalon tart a Harry Potter angol nyelvű változatában. Kértem, hogy olvasson fel és fordítson belőle. Nem minden hibátlan, de abszolút veszi a lényeget.

Rapid randi a tanárokkal - pörög a fogadóóra

Ma voltunk a gimijében fogadóórán. Minden tanár nagyon dicsérte: hihetetlenül gyorsan tanul és illeszkedik be. Egybehangzó a bíztatás is: szólaljon meg többet, nem baj, ha hibázik. (Szerencsére az osztályfőnökének mindkét szülője olasz bevándorló, megérti, hogy nem egyszerű Lili helyzete.) A fogadóóra keretei egyébként leginkább a „zizgés” nevű tréning gyakorlatunkra hasonlítottak: egy nagy hodályban körben asztaloknál ülnek a tanárok, akikhez a szülők sorban várakoznak. Mindenkinél 5 percet lehet eltölteni, aztán fordulás tovább. A tanárok szimpatikusan hozták az empátia, kedvesség és a teljesítményorientáció jegyeit. (Kiderült például matekból különböző erősségű csoportokba vannak beosztva, amelyek között évközben is mozognak a teljesítményívüknek megfelelően.) Domborodik a magyar iskolarendszer előnye is azért, kiderült, hogy Lili lexikális tudásban, szolmizálásban - Kodály rulez - előbbre van a kortársainál.

Kitört az epsomi olvasó láz!

Amúgy olvasási láz tört ki a gyerekek körében. A lányoknál ez ismerős, ám Árminnál meglepő újdonság: beül az ablakba – hmm, ez viszont ismerős – és repeszt a Ropi naplójával. Focira és biciklizésre azért könnyen el lehet csábítani, de lefekvés előtt újra előveszi. 

Készülünk a nagy napra, szombaton lesz az első meccse, remélem, jól azonosítottuk a térképen a helyszínt. Reszkess Emn Grove, akárhol is vagy! Az edzésen a csapat nagyon rákészült a sokat futós, gyors passzos játékra, kíváncsi vagyok, mi köszön vissza ebből a meccsen. Tetszik, ahogy az edző építgeti a csapatot, csapatrészeket, ráadásul, most pár passzal azt is megmutatta, hogy a lábában benne van még a boogie.

Újabb meglepetés: nem csak Ármin sport karrierje indult be. Valószínűleg csak kitérő a színésznői pályaképben, ám Miróka is képviseli a Lovelace iskola színeit a netball csapatban. Nagymama is itt lesz azon a héten, lehet menni drukkolni. Az edzést nagyon élvezték, annak ellenére, hogy fogalmuk sem volt a szabályokról. A meccsre azért remélem, kiderül. (Az egész történet legnagyobb hozadéka az lenne, ha Míra kigyógyulna, a „jaj mindjárt fejbe dobnak ezzel a kemény labdával” rémálmából.)

A ragyogó napsütéses időben nehéz dolgozni. Pláne ha a munkám jelen pillanatban leginkább adatok masszírozását jelenti. Egy nagy felmérés adatait terelgettem az online felületről spssbe, onnan excelbe és most már a powerpoint prezinél tartok. A végállomás egyoldalas word összefoglaló lesz. Vagyis: hogyan lehet 900 ember 25 percen át (110 kérdés) kifejtett véleményét egy 3 perc alatt elolvasható szöveggé sűríteni.  Az igazi izgalom persze majd mindennek feldolgozása lesz már otthon az ügyféllel.

Epsom színe nem véletlenül a zöld.

Szerencsére mindennap kiszabadulok, az úszás mellett a biciklizés is nagyon jól esik. Már felfedeztem az átjárást az Epsom Common – szerencsére itt nem látom a közlegelők tragédiájának nyomait - nevű gyönyörű erdőségbe, halastavakkal együtt. Hétvégén viszem a gyerekeket is. Most a biciklizés program azért kis gellert kapott, 3 méterre a szemük előtt ütötte el Lili egyik iskolatársát egy autó. A rémisztő élménynek talán van kedvező hatása is: azóta rögtön veszik a sisakot és minden sarkon körbenéznek.

Holnap is vár ránk izgalom, megyünk Árminék nyílt osztálynapjára. Meglepetés lenne, de Ármin kiszivárogtatta – nem járt Öszödön! -, hogy a témájukhoz, Magic-hez kapcsolódó műsort adnak elő. Neki is lesz szövege, ő bíztat majd minket, hogy közösen énekeljük velük a Magical Mystery Tour-t. Mr. Tiller nyílván gitározik hozzá.

Mire a blogot befejeztem, Ármin is kiolvasta a könyvét. Irány vacsorázni!