Horrorcsirke

Well, legyen angolos kezdés: időjárás. A hőmérséklet mostanában stabilan 10-14 fok között ingadozik. Már pár hónapja. Ez februárban lelkesítő, márciusban egész normális, ám így április vége felé haladva inkább már lelombozó.(Ne várd a májust?) Ráadásul cornwall-i utazásunk óta beindultak az esőzések is, ami itt nagyon sokféle formában működik: permetező, stabilan locsogó, özönvízszerűen lezúduló stb.. A leggyakoribb mégis a jövő-menő, 10 perc zuhé után kis napsütéssel bíztató, de mire beleélnéd magad újra csöpögős típusú. Az ördög felesége mostanában nem alszik - a lila foltoktól.

Sok eső ellenére továbbra is érvényben maradt a már egy hónapja bevezetett országos locsolási tilalom. Furcsa az összeegyeztetni előzetes sztereotípiáinkkal: évszázados szárazságról beszélnek errefelé, bár mostanában inkább csak az esernyő alatt. Ebből viszont Lilinek is kell szereznünk egyet, mivel váratlan fordulattal úgy döntött, hogy ciki az esőkabátja, így leszegett fejjel és a kezében lógó esőkabáttal indul el a zuhogó esőben az iskola felé. Ebben az életkorban ez a vita megnyerhetetlen, a kompromisszumok felé oldalazunk.

Utolsó tea a Titanicon - arisztokraták az utolsó pillanatig

Itthon lassan lecseng a Titanicos időszak. Errefelé a csapból is ez folyt egy hónapon át a 100 éves évforduló miatt. Megtudhattunk a témáról mindent a szögecsektől a gyémántokig. A gyerekekre nyilván a klasszikus Cameron film hatott leginkább: a (s.o.s.) könnytengerben mi is majdnem elsüllyedtünk. A trauma feldolgozása után – vagy éppen annak keretében – aztán gőzerővel indultak be a titanicos játékok. Korabeli ruhákat rittyentettek, kimérten beszélgetve teáztak, majd tutajokat építettek, és természetesen elkészült itthon a Titanic II. is, csak azért, hogy újra elsüllyedhessen.

Tanári értékelés: útban az elvárások teljesítése felé

Jobbára azért az iskola körül zajlik az élet, szerencsére örömök és sikerek közepette. A Lovelace-ban most a történet- és drámaszövés témája van soron. Filmeken – főszerepben nyílván a Harry Potter –, keresztül tanulják a szerkesztési elveket: narráció, „scene jumping”… Tetszik, hogy jelen idejű – mármint folyamatosan a diákok által megélt, aktuális valósághoz kapcsolódó - a tanulásuk, nem múlt, ideális világ orientált. Egy másik példa: Liliék a történelemből már egy ideje az amerikai indiánokkal foglalkoznak. Összegzésként a Pocahontas filmet nézték meg, de állandóan megállítva, összeszedve a film és a tények között különbséget. Összefoglalásként mindenki levelet írt a Disney stúdiónak, figyelmeztetve őket az elkövetett „hibákra”. 

Tanári értékelés - célba érve, 10 ház ponttal jutalmazva

Egyébként még ezt szeretem nagyon, ahogy arra nevelik őket, hogy vállalják fel a véleményüket akárki is áll a túloldalon. Míráéknál a tanárnőnek kellett meggyőző levelet írni, hogy miért ne adjon fel házi feladatot a húsvéti szünetre, Ármin pedig a NASA-nak írt levelet, hogy miért ő legyen a következő űrhajós. Elemében volt, sok „házpontot” begyűjtött az ötleteivel: ha fent lesz, összeszervez egy focimeccset az ufó-k és az emberek között, illetve nagyon sokáig tudja kibírni levegővétel nélkül, ami felettébb hasznos képesség az oxigénhiányos világűrben.

Ez a fajta oktatási módszertan persze a tanároktól igényel nagy rugalmasságot, a bizonytalanság vállalását, illetve a hatalmuk jó részének feladását. Ennek azért láthatók a veszélyei is, a nem karizmatikus tanároknak biztos kevesebb a hatalmuk, ne adj isten a tisztelet is feléjük. Lili több ilyen esetről beszámol, amikor beszólnak egyes tanároknak, nem veszik komolyan őket a diákok. A szokásos, mindig valamit valamiért: kevesebb hatalom, kevesebb rend. Kérdés, milyen világban akarunk élni.

Míráék az angol mellett kicsit haladnak a némettel is, érdekes hallgatni őket, ahogy az angol iskolából hazajövet mind a hárman a németül próbálgatják kifejezni életérzéseiket: „Ich bin müde.” (Hiába, a jó öreg német Weltschmerz.) Sőt még magyarhoz kapcsolódó élmény is volt a múlt hónapban. Lilit science órán egy érdekes magyar nyelvű szöveg fogadta a táblán: „Kérjük menjen asztalomon csokoládé!” Kis tétovázás - és értelmezés - után meg is tette, begyűjtötte a csokit a tanári asztalról. Az osztálytársai persze csak nézegettek, hogy mi is történik. Aztán a tanár elmagyarázta, hogy ez egy demonstráció volt arról, hogy miért volt fontos, hogy nemzetközileg azonos nevei legyenek a kémiai elemeknek a periódusos táblázatban, legyen közös nyelve a tudománynak. A fogadóórán még azt is hozzátette, hogy ezzel egyben a Lilit is támogatni szerette volna, megmutatva, hogy azért a magyar nyelvtudásnak is vannak előnyei. A csokit megtarthatta.

Pre-rockerek

Az oktatáson túl egyre jobban beépülnek a társas életbe is: a kicsik a még mindig kicsit misztikus netball mellett gitároznak és kriketteznek – of course -, Lili pedig teniszezik és atletizál. Ezek mind ingyenes iskolai külön programok. A hormonok is mozgolódnak, Ármint már kérdezik társai, hogy az osztályban a lányok közül ő kit csókolna meg legszívesebben. A válasz elég lakonikus: Nobody! (Egyelőre még Drogba az isten, istennők pedig még nem igényeltetnek a panoptikumba.)

Mi magunk újra többet dolgozgatunk, mindig akad valami, hihetetlen gyorsan elfutnak a napok. Azért jut idő könyvre, filmre is. Az utóbbiakból mostanában a dokumentumfilmek hozzák a legizgalmasabb élményeket. Mindenkinek nagyon ajánlom a Forma-1-es versenyző Sennáról készült egész estét betöltő torokszorító művet, és azt hiszem kevés látványosabbat láttam még a Wild China sorozatnál. Most valamiért a 70-es évek van a fókuszban a BBC-n, a kapcsolódó szocio beütésű filmek sok meglepetéssel szolgálnak. Érdekes látni a - tömeg - fogyasztói társadalom kibontakozását, az otthonihoz meglepően hasonló, persze időben korábbi lépéseket. Például itt Angliában is volt szűkös valutakeret, itt is újdonság volt az összkomfort, tömegeknek az autó, a külföldi utazás... Végig kísérhető annak a – fogyasztói - életformának a megjelenése és robbanásszerű terjedése, amely mára szinte imperativusszá vált, és egyben sokféle szempontból meg is feszíti a társdalom, gazdaság és a magánélet szövedékeit. Az is tanulságos, hogy míg ez az életmód sokszor ráállítja - és bekorlátozza - egy végtelen mókuskerékre az embereket, mégis fogyasztói szerepükben – a médiával együttműködve - addig soha nem látott tárgyalóerőhöz, befolyáshoz jutottak a különböző, és nem csak gazdasági intézményekkel szemben.

Gergőékkel ünneplünk - bejutottunk a labirintus közepébe

Még mindig a kultúrhíradó: jártunk színházban is. A külvárosi hangulatú kingstoni Rose Theater a Shakespear-korabeli körszínházakat idézi felépítésével, egyszerűségével. A „Here” darab nem dobott fel minket, a hiábavaló, üresen elketyegett – nem félre olvasni – párkapcsolatokat keserű humorral tálalta a szerző. (És újra csak azt gondolom, színház – színészi játék - tekintetében nagyon jól állunk otthon.) 

Folytattuk corwall-i kastélytúránkat most itt a szomszédban: Gergőékkel a Hampton Court Palaceban sétálgattunk, és a tudor-kor szelleméhez illően legalább annyi időt töltöttünk evés-ivással, beszélgetéssel, mint a termek felfedezésével. Azért jó pár piros pont itt is kiosztható: több teremben korabeli jelmezben beöltözött szereplők várnak minket. Van, ahol életképet adnak elő, van ahol csak szerepjátékszerűen lehet beszélgetni velük. És itt is lehetőség van az egyszeri – borsos árú – belépő helyett bérletet venni, amellyel egy éven keresztül lehet visszajárni, nem csak ide, hanem más kastélyokba, pl. a Towerbe is. Komoly tagsági viszonyrendszerünk van már, kedvencünk a National Trust, de az English Heritage is bejuttatott már szép helyekre minket. Ha valaki hosszabb időre jön, ezeket mindenképpen érdemes felderíteni.

Hampton Court - buli után kifeküdve

Aranyos emlék, és interkulturális tréning alapanyag a végére. A társalgási angol óránkon a leghorrorisztikusabb étkezési élményeinkről beszélgettünk, amelyeket jellemzően egy másik kultúra konyhájából szerez mindenki. Szerintem senki nem találná ki japán társunk horrorisztikus gasztroélményét… ?? Hát, az egészben sült grill csirke. Hogy egy ekkora állatot egyben megsüssenek, megegyenek, elképesztő! Hát persze, a japánok mindent szépen apróra darabolnak, csinos kis tálacskákban tálalnak. A grill csirke neki olyan lehet, mintha mi medvét forgatnánk a nyárson.

Stonhenge - ez is útba esett egyszer...

Miért gyűjtsünk szelektíven?

A hosszú kihagyás után tétován köröznek ujjbegyeim a klaviatúra felett.  Ami elmúlt, az elmúlt,  így Cornwallal kezdem.

Ide még visszajövünk így is - vitorlással

Jellemző, hogy milyen jutalom jár arrafelé a szelektív szemétgyűjtésért: a hazaindulás reggelén az összegyűjtött zacskóinkkal baktattam utcánkban – Ocenview Road, egyszer mindenki megérdemli ezt - a világ feltehetően legszebb panorámájú szemétgyűjtőjéhez. Megálltam egy kicsit gyönyörködni, elbúcsúzni, amikor alattam elkezdett forrni a víz, vagy 12-15 delfin tartott látványos, a filmekből ismerős ugrálós bemutatót. Szájtátva néztem egy kicsit, aztán rohantam a családért, akiknek még sikerült elkapni a show végét.(Kerestem, de nem láttam sehol a halakat dobáló, sípját fújó oktatót.)

Bedruthan steps - fentről, lentről hibátlan

Ilyen mesebeli hely volt Cornwall, vad tengerpartokkal, tenyérizzasztó szűk utakkal, ősi dolmenekkel és menhirekkel, mindenféle korbéli kastélyokkal és a kötelező desszert „cream tea”-vel. (Tartok tőle, hogy a gyerekeknek most éppen többet mond a Tudor, Erzsébet és Viktoriánus kor, mint az hogy Árpád-ház illetve Habsburg. Mindennek eljön az ideje. ) Szinte mindegyik napra jutott egy hosszabb-rövidebb lélekmosdató tengerparti túra a sziklákon és az aszályos homokfövenyen át. Jobbára szerencsésen kerülgettük a jövő-menő esőfelhőket is, így a felhős időben is szépen lebarnultunk. Míg mi polárban jártunk-keltünk az britek természetesen fürödtek a tengerben, és jellemzően mezítláb, rövidnadrágban futkároztak.

Sztráda hazafelé...

Egy félsziget csücskén lévő kis halászfaluban, Polruanban laktunk. A gyönyörű fekvés ára az volt, hogy az első és utolsó 15 km-t mindennap a Cornwallra annyira jellemző – két méter magas, mohával benőtt kőfalak között keringő – szűk, egy sávosnak is többször csak visszapillantó behúzással nevezhető utakon keringtünk. Miközben a család tagjai az időnként felbukkanó gyönyörű kilátást élvezték, én idegfárasztó reflexjátékot űztem a fék felett a lábammal a beláthatatlan kanyarokból felbukkanó autókkal. (Itt Epsomban azóta nagyon szélesnek tűnnek az utak, szinte pazarlás, hogy egyszerre parkolni és haladni is lehet rajtuk…)

Az autónknak végül nem lett baja, a csuklómnak viszont igen. Egy ilyen visszatolatós helyzet után rükvercben marad a sebesség, erre reagálva olyan erővel csaptam rá a váltóra, hogy meg sem tudtam mozdítani utána a kézfejem a fájdalomtól. Egy fura pózokban eltöltött éjszaka után – rossz az, aki rosszra gondol - bementünk a kórházba. Közbevetőleg megjegyzem, hogy otthon a tavalyi porcműtétem előtt évekig nem jártam orvosnál, itt meg Angliában meg minden összejön. Lassan Dr. Sharpe, az orvosunk már gyanakodhat, hogy ingyenes szókincsfejlesztő társalgási órákra járok hozzá.

Nem csak nyáron buli a tengerpart

Míg Rejtő Samuel Bronsonja a svéd kórházakat lelkesen dicséri, én az angolok esetében ezzel óvatos lennék. A várakozási idő talán még a hazai viszonyokat is felülmúlja, van ahol én is hónapos sorban állok. Csukló ügyben is ott töltöttünk két órát, amíg egy röntgen kiderítette, hogy nincsen törés. (Repült az idő, ugyanis család rákapott pókerre. Némi szülői meggondolás után úgy döntöttem, hogy az a helyes, ha ebben a játékban nem hagyjuk nyerni a gyerekeket… Azért nem a zsebpénzükre játszunk, még csak pontozunk, de tanulják a kockázatot.) A várakozás után viszont mindenki nagyon kedves volt, és klassz kis védő rögzítést is kaptam. Egyszer fagyott meg a levegő: a legelején, amikor a nővérnek a baleset körülményeit írtam le. Láttam a szemén, hogy valami nincsen rendben, nem is írja tovább, amit mondok. Jellemzően magamra húzva a probléma forrását, több különböző kiejtésével próbálkoztam a „gear” és „transmission” szavaknak, és már a körülírásuknál tartottam, amikor a visszakérdezéseiből rájöttem, hogy a jobb csuklót nem hiszi el. Felismerve, hogy más paradigmákban gondolkodunk tisztáztuk, hogy én balkormányos kocsit vezetek, és nem egy családon belüli erőszak nyomait próbálom megdumálni…

Egy a kastélyokból - Lanhydrock

Jellemző a szériámra, hogy a bpi-i munkás hetemen is ért baleset. Az uszodában szó nélkül betettek egy vízilabda kaput sávomba, fel is repedt kicsit a homlokom a csattanás után. Nem sokat segített az első nő sem, akitől a vért törölve az arcomról gyors helyzetértékelést kértem: „Úristen, három helyen felszakad a homloka és a szemöldöke is…” Tényleg megijedtem, pláne, hogy másnap prezentáltam a HR Tükör kutatás eredményeit. Szerencsére az elsősegélyhelyen lemosás után csak egy seb maradt, az meg akár úgyis tűnhetett, hogy lefejeltem valakit… Ez az imidzsem, ritkán leszek dühös, na de akkor!

A sérülésen túl gyakorlatilag egyetlen negatív élmény ért Cornwallban. Egyszer betévedtünk egy Sainsburybe, hogy feltöltsük a joghurt készleteinket, gondoltam, ha már itt vagyunk, veszek pár helyi ale-t is. A kb. 100 fajta sör között egyetlen cornwalli sem volt… Ez rádöbbentett a nézőpontok különbözőségére: az itt Epsomban lelkesítő a világszintű kínálat, ott Cornwallban inkább kiszorító, elnyomó hatású. Szerencsére a pub-okban még a lokális sör a menő. (Fura kanyar, aztán az itthoni Sainsburyben már kaptunk cornwalli sört… Amúgy csak javasolni tudom!)

Ahol a part szakad... - Land's End

Cornwall mellett kicsit Devont is érintettük, odafelé kőzeteket – na jó, jobbára köveket – gyűjtöttünk a mesés nevű Jurassic tengerparton, és jót sétáltunk a hangulatos plymouthi kikötőben. Visszafelé pedig a ködös, esős Dartmoor lápvidéken túráztunk és vad pónilovaztunk. (Itt játszódik a Sátán kutyája, igazán illő hangulatban jártunk ott.) Éppen rókavadászat is volt, a kopár domboldalakon gyönyörű látványt nyújtottak a vágtató lovak a kutyák nyomában. Ez most éppen tiltott tevékenység, ennek ellenére jó sok ember bámulta őket, nem hívták a rendőröket. Azt gondolom a többség azért nem a rókákkal van…

A szünet gyorsan eltelt, újra iskolaidő van, de a gyerekeken most már semmi feszültség nem látszik, örömmel jönnek-mennek. Cornwall-ban is jó volt látni, ahogy egyre bátrabban beszélnek idegenekkel is angolul, természetesen használva a például Sir megszólítást, ami nekem, azért nem jönne a számra. Miróka már angolul csacsogva adja elő magánszámait az autóban. Autórádió műsorvezetőt szokott játszani, akit a többiek felhívhatnak telefonon…

Cream Tea - a híres dél-nyugati cotted cream-mel

Az iskolában is már meg tudják mutatni egyéniségüket, így mindegyikük megtalálta az illő helyét. Liliről másolják az órai feladatokat a körülötte ülők, illetve kiválasztott diákként nyilatkozik az iskoláról egy vizsgálóbizottságnak.  Míra a perifériáról bejutott a barátnői cselszövések és klikkek sűrűjébe, már hozzájárnak a többiek szívfájdalmaikat kiönteni. Ármin pedig az osztály bohóca szerep mellett a Chealse drukker tábor fő szervezője. A tegnap esti - valljuk be szerencsés – Barca verést is megfelelő sálban, sapkában és mezben izgulta végig. Jó ütemérzékkel kaptam jegyet május elejére a Chealse-Newcastle meccsre is, előre is elnézést kérek a női olvasóktól. És amit, speciel soha nem gondoltam volna leendő fiamról: a krikett csapat legjobb ütője! Hiába, ősi magyar játék.

A kertünk alatt kifeküdtek a csajok - Polruan

Az angol néha már a magyar kárára is megy, észrevettem, hogy Míra és Ármin hajlamos lett a ragokat – ban, ben stb. – külön írni. Végül is igazuk van, amennyire tudom, a magyar elég furcsa nyelv ezzel az toldalékos ragozással. (Izgulva várom azt a pillanatot, amikor aztán a szavak elé helyezik őket: „on asztal”… Ki leszünk rúgva az otthoni iskolából szeptemberben.) A számaik és a matematikai szimbólumok írása is angolosodott, például a tizedesvessző helyett pontot tesznek, ráadásul nem alul, hanem a számok középmagasságában.

Lili osztálya a spanyol és a német után most franciául tanul 3 hónapig. (Így már némi tapasztalat után választhatják ki, hogy a jövő évtől melyik nyelvben akarnak jobban elmélyülni.) Az első órán hamar kiderült, hogy az osztály mind a franciákat, mind a nyelvüket nagyon utálja. A tanárnak már lehetett hasonló élménye, mivel gyorsan rögtönzött egy órát a sztereotípiákról: mit is gondolnak az angolok franciákról, és viszont. A sok nevetés nyilván segített kicsit közelebb kerülni a nyelvhez.

Egy másik St. Michel - a franciák alapították - apálykor olcsóbb a belépő

Családi génjeink érdekes keveredése érhető tetten Miróka legújabb történet szerzeményében. (Egymás kezéből szedik ki a számítógépet, meséket írnak, és prezentációkat készítenek, persze van, aki a fociról, van aki a világegyetemről…) Míra történetének szereplője egy balesete óta kerekesszékes kislány. A balesetben ráadásul meghalt a testvére, apukája pedig kómába került. (Ez a megfeszített érzelmi helyzet tuti Zsófi génjeiből jön.) A történet során azonban a következő diagrammal szemlélteti érzelmei változását arra a hírre, hogy apukája felébred a kómából: „Hogy mit éreztem? Nézd meg a diagramot ! Nem gondolkodtam, egy dologban biztos voltam, meg akarom nézni őt!”

Kétségtelenül adat-orientált kutatói gének…

Jurassic Coast - Charmouth: itt mindenki dinoszaurusz csontokat keres

Sörényesek a Dartmoorban (Hány van a képen?)

Dartmoor - Sokat látott már... (a híd)

Dartmoor - lápvidéki tünde

Egy ilyen túra minden nap beleférne!

Esőprogram: Eden projekt - kívülről

Eden projekt - belülről

Ő fogad az Eden projektnél

Világvégi hangulat - Land's End

Tintagel - vadromantika Arthur királlyal

Soha jobban

Itt laktunk - kis falunk, Polruan

Itt laktunk - Oceanview teraszok

Én kérek bocsánatot, de nem lehetett kihagyni - kézrögzítővel a szent helyen