2011. december 18., vasárnap

Különkiadás: Clarendon Park News


Jó napot!- ezennel bemutatkoznék én a Clarendon Park News szerkesztője vagyok.
 

A 2011.November.30.-kai híradó. Ha nem láttad videót elolvashatod itt!

Bokor Míra újonnan megjelent könyve.


Már hallottunk Bokor Míra sikeres könyveiről, de ezúttal ezt a könyvét MI adjuk ki! A mese lényege:
Két fiú kalandjáról szól. Felfedezik, hogy létezik Rubincs és akit halottnak hittek mégis él. Vajon sikerül a két fiúnak a küldetése? Mint mondottam a könyv még nincs kiadva! De a nagyszülők azért karácsonyra megkapják. A címe: Árnylopók…

   Karácsony. Itt a Clarendon Parkban még nem esik a hó, de ez nem akadályozza meg a karácsonyi készülődést. Nincs olyan város vagy falu, aminek minden sarkában ne látnánk karácsonyi égőket vagy karácsonyfát! Sokan mennek hétvégenként itt karácsonyi vásárba. Ezt mi is nagyon ajánljuk! Mindez azt hirdeti mindjárt itt a Karácsony!!!

·       A Clarendon Parki Állat Farm. Ebben a farmban vannak kecskék és disznók, pónik, bölények és bárányok is vannak. A legtöbb állatnak szokása, hogy amikor arra jár, az ember oda megy és élvezkedik illetve dörgölőzik, ennivalót kér. Egy kicsit az állatokról név szerint. A pónik: Napsugár, Mex, Bella, Léna, Kacér, Karámos. A malacok: Eszmeralda, Kapitány és Arthur Gombóc. Vannak még szamarak, bárányok, bölények, de ezekről majd máskor.

·       Minden héten hirdetünk egy rajzversenyt! Ez alkalommal a foci volt a téma. A nyertesünk Bokor Ármin! A képet itt láthatják!
Bokor Ármin
 és rajza:

·       És köszönjük első előfizetőnknek a sok drukkolást! Szabó József és dr. Schafer Anna! Ha több információt akarnak megtudni rólunk, akkor a következő számunkat is nézzék meg!

Szerkesztők:
·       Bokor Lili
·       Bokor Míra
·       Bokor Ármin



És a heti sztárvendég  - Waffel Wizard Kriszta

2011. december 12., hétfő

Őrségváltás

Megtörtént, amire már egy ideje lehetett számítani. Tegnap Lili, miután végighallgatta beszélgetésemet a szomszédasszonnyal, leereszkedően kioktatott, hogy legközelebb jobban harapjam el az „e” betűt a „garden” szó kiejtésében. Végül is ezért jöttünk, jobb is, ha hozzászokom: elindult az őrségváltás…
Pörgés (Bár Ármin szemében talán már a mai láz is csillogott.)
A gyerekek angolból tényleg átbillentek a mélyponton, szemlátomást megjött az önbizalmuk, komoly mondatokat farigcsálnak. Lili már azzal szórakozik, hogy a magyar szavak angolos kiejtését próbálgatja – érdemes készülni, a „nagymama” kifejezetten viccesen hangzik -, illetve angol analógiákat próbál alkalmazni magyarul is. (Mondjuk a Xarácsony magyarul kifejezetten pocsékul hangzik a Xmas példájára.) A spanyolt sikeresen lezárva, megkezdte francia tanulmányait, sajnos, tőlünk is elvárja, hogy haladjunk az anyaggal, válaszolgassunk kérdéseire.
Ma voltunk bent az osztályfőnökénél, és végre sikerült megérteni az osztályozási rendszerüket. Érdekes, nem fix kategóriák vannak, hanem évről évre, az elvárások növekedésével tágul az értékelési skála, ráadásul tényleg fontos szempont a bennük lévő potenciál megvalósítása. Az is érdekes, hogy a teljesítmény mellett az erőfeszítésre is visszajeleznek, egy teljesen külön, nagyon részletesen kidolgozott skálán.
Mai újabb példa a kreatív oktatásról: Science órán a sebesség/idő/út viszonyrendszeréről a következő módszerrel tanultak. Kimentek az iskola elé az útra, és egy előzetesen rögzített távolságon stopperrel mérve az áthaladási sebességet azonosították be a gyorshajtókat. Majd kiabálással és integetéssel jól meg is büntettek őket.  Footprint órán pedig azt a tréninggyakorlatot próbálták ki, hogy miként lehet úgy körbeépíteni megadott anyagokkal – madzagok, papírok, kendők, gumi, stb. - egy tojást, hogy az emeletről kidobva ne törjön szét. (Lehet gondolkodni a megoldásokon, deszantosok előnyben.)
Ő sem maradhat ki...
Most mindenki lelkes a tanulással, az angol iskolában a sikerélmények mozgatnak, az otthoni anyagokkal meg a közeledő beszámolás. A lelkesedés néha túlzásba csap át. Ármin miközben a saját matekján dolgozott, egyben fél füllel hallgatta Lili történelem leckéjét is a zsidó történelemről, vallásról. Magabiztosan közbe is szólt a „Ki építette a bárkát az özönvízre?” kérdésre: Noémi! Mégis csak győztek a feministák…
Időnként fellobbanó heves veszekedések közepette megható volt látni egy szép pillanatot. Miróka szokás szerint beleszerelmesedett egy plüssállat párosba. Saját zsebpénzét alaposan kimerítve meg is vette az egyiket, majd ott sírdogált, hogy nem tudja otthagyni a másikat. Lili és Ármin erre gyorsan összeállt, és a háta mögött meg vették neki a saját zsebpénzükből… Míra közben Ármin focibabérjait is veszélyezteti, lelkesen jön ki velünk rugdalni a ködös őszi parkba, és külön órákat is vesz Ármintól. Alapvetően azért az izgatja legjobban, hogyan lehet a legmagasabbra rúgni a labdát.
A karácsonyi hangulatban átestünk egy lakás inspekción is, szerencsére a háziúr képviselője minden rendben talált, megkaptuk a tiszta udvar, rendes ház címet, így reméljük, maradhatunk. (Tekintve jöttment mivoltunk, kilógásunkat a tisztességes angol viszonylatokból, elsőre csak 6 hónapra kötöttek velünk szerződést.) A tanári sztrájk szerencsére lehetőséget adott egy előző napi nagytakarításra, amit minimális lelkesedéssel abszolváltunk.
Kompenzáció, azaz itt különösen nagy lehet a válság...
Új családi programot is indítunk januártól. Kihasználva, az angoltanár szomszéd kínálta helyzeti előnyt, társalgási leckéket veszünk, hogy még jobban belesimuljunk a helyi viszonyokba. (Következő lépésként Zsófi már az önkéntes munka lehetőségeit méri fel.) Az indító beszélgetésből kiderült, hogy a már leírt, és azóta csak fokozódó nagy karácsonyi lakás kivilágítás idén különösen tobzódik: a szomszéd elmélete szerint a válságot, sok feszültséget akarják ezzel kiűzni a gondolataikból az emberek…
Ha már válság: érdekes volt a híradóban nyomon követni az itteni miniszterelnök, Cameron készülődését az EU csúcsra. Várható volt a különállásuk, ugyanis végig az volt a téma, hogy Anglia hogyan húzhatna hasznot, érhetne el egyedi előnyöket abból, hogy az euro övezetnek most nehezen megy. Én egyszer sem hallottam annak a gondolatnak még csak a nyomát sem, hogy ők is Európa, illetve az EU részei lennének. Maximum annyit, hogy az nekik is kifizetődő gazdasági szempontból, ha az EU-ban jól megy a többieknek. Végig ez az „ők és mi” gondolkodás, és semmi „mi együtt”. Lesz még itt rácsodálkozás, szerintem.
Lelkes csere
Átütő kulturális élményekről is beszámolhatok végre. A „Blue Valentine” megérintő és rácsodálkozós filmélmény volt. Most kivételesen azt is meg tudom fogalmazni mi volt benne különleges. Hosszú idő után újra egy olyan film volt, ahol nem a történetmesélés alapüzenetei által meghatározott sablonfigurákat láttunk befutni előírt – és jó eséllyel kitalálható - elrendelésüket. Ehelyett tapinthatóan valóságos, ugyanakkor izgalmas figurák szőtték, csavarták maguk köré saját történetüket, sőt sorsukat. Szép és fájdalmas film, sajnos, mintha ebben az évben leginkáb ezen érzés köré fonódnának a jó történetek. (A Melancholia is hasonlóan fájdalmas és szép film, de az számomra túl esztétizált, idegenebb élmény volt.)
Ajánlanék egy nagyszerű könyvet is. Az idei Booker díj nyertese, (Barnes: Sense of an ending) éppen olyan könyv, ami mintha egyszerre nekem és belőlem is szólna. Az íróval nem először van olyan – ide nyílván ciki leírni - érzésem, hogy valami ilyent szeretnék én is egyszer. Csak távolságtartóan, kesernyésen szerethető, kétes hitelességű narrátor – ami kellő játékteret ad arra, az olvasói fantázia kerekítse a történetet jobbra-balra a feltételezhető önáltatástól befolyásolt beszámolók alapján. A történet a felszínen inkább köznapi, azonban magunkra húzva, mélyebbre olvasva hirtelen kellemetlenül feszítő, véresen komoly. Biztos magyarul is megjelenik hamar.
A végén szolgálati közlemény a gépházból. Holnap indulok haza három hétre, jövő héten követ a egész család. Sűrű időszak lesz, először munkával, aztán meg ünnepléssel, találkozásokkal. Elárulom mi fog legjobban innen hiányozni: a gyalogosok ijedt, zavart tekintete, amikor átengedem őket a zebránál, ők pedig keresik a szellemvezetőt az anyósülésen…
A bLogndon Budapestről hallgatni fog, ám a gyerekek már jól állnak az ő bejegyzésükkel, így szerintem lesz még idén poszt. Én majd januárban jelentkezem újra. Szép ünnepeket, kevesebb aggódást, több bizakodást jövőre!

2011. december 5., hétfő

A gránátalma tündöklése

Előkarácsony a balszomszédban
Nyakig járunk az ünnepi hangulatban. Errefelé hamarabb érkezett, mivel a karácsonyfázást - veszem észre a mellékjelentést -, nem tartogatják a szentestére. Már a múlt hét eleje óta látjuk sokasodni a feldíszített fákat a lakásokban. (Erre felé nem divat a függöny, csak a sötétítő.) A parkunkban kívül-belül kidekorált, kivilágított házak között sétálgatunk. Talán a magyarázat része lehet az is, hogy itt a fa nem kapcsolódik össze olyan szorosan az ajándékhozással, versengenie kell a kandallóra akasztott zoknival. A hírekben már látom a helyi specialitás, a fagyöngy készülődését is a tömeges megjelenésre.
Az árnyoldalon viszont azt említhetjük, hogy ma lába kelt a telefonvonalunknak és a szélessávú internetünknek. A szókép sajnos megalapozott: állítólag – honnan ismerős ez? – vezetéklopás történt. Széles sáv hiányában is a (mobil)internetről tájékozódunk: 2000 lakás részeként váltunk újra digitális kőkorszakivá. Kedves élmény a szolgáltatónk (sky) nagyszerű ügyfélszolgálatáról: hibabejelentésünk után a kedves indiai női hang rávett arra, hogy csavarozzam szét a fali dugaljunkat. Miután meglepő módon a falban hibát nem találtunk, kifogyott az ötletekből – mi meg a tyúkokból. Biztatásként úgy búcsúzott, hogy eszkalálja a problémát. E kellően szakszerű, ám egyben kissé fenyegetően hangzó kifejezést emlékeim szerint először 2-3 éve hallottam multi ügyfeleinknél. Vonatkozó tapasztalataink alapján tudhatjuk, nem gyors megoldásról lesz szó… (És közben most kiderült, hogy így képeket nem is tudok feltölteni. Pótolom, amikor lehet.)
Lili kísérletezik Árminnal, szerencsére nem árammal, hanem fodrászként
Internet nélkül hirtelen megtorpant Lili házfeladat gyártása is. A hétvégi penzumból az ausztrál pontművészetre vonatkozó írásművet még csak-csak össze tudjuk rakni családi kútfőből utazásainkra alapozva, az afrikai dob esszéhez azonban már sajnos mindenképpen telefonos – azaz mobilinternetes - segítség kellett. Sikerült megoldani, már „djembe” témában is kiokosodtunk. Egyértelműen átjön: világpolgárnak nevelik őket. Időnként elgondolkodom, vajon mire jó és mire nem, hogy itt nem történeti fejlődési szemlélettel, lexikális megalapozottsággal, előre megrágott és helyrerakott üzenetekkel kapják az ismereteket az iskolában. Itt mintha az lenne az üzenet: minden egyszerre jelen van, elérhető - keress, próbálkozz, tegyed személyes életed részévé, ami ebből megtalál, amit ebből megtalálsz. Egyszerre bevonó és felhatalmazó, ugyanakkor töredékes és felszínes. Odáig jutottam, hogy ez a megközelítés inkább működőképessé tehet a változások és információk özönvizének sodró áradatában. Egyre nehezebb mélyre merülni, vagy menedéket keresve megkapaszkodni egy biztosnak tűnő benyúló ágban; a siker titka inkább felhasználni, összebarkácsolni, továbbépíteni, amit éppen melléd sodor az ár, amit az aktuális hullámtaraj felkínál. (Emlékszem gyerekkoromban a rádiót hallgatva könnyen be lehetett tájolni, kik a jók, rosszak, mi jó, nem jó „nekünk”. Meg volt mondva a világ rendje. Hát ezt az érzést nehéz lenne most nekik megadni, legfeljebb csak jó nagy becsapással.  Vagy ez mindig így volt?)
Ezen a hétvégén nem mentünk messzire, újabb surranó utat feltárva autóztunk be Londonba, majd az ősi nemek közti munkamegosztásnak megfelelő programokra váltunk szét. A lányok a Portobello piacon gyűjtögettek. Vagány ruhadarabokat, illetve kétes eredetű kozmetikumokat szüreteltek – Míra és Lili körme máris buja lokál vörösben pompázik.
Mi Árminnal maszkulinitásunkat mélyen megélve egy vad tömegrítus keretében rigmusokat és indulókat ordibálva – na jó, inkább azokat hallgatva - múlattuk az időt. A Queen Park Rangers – West Bromwich Albion (1:1) Premier Liga meccs szerintem életre szóló élmény lesz, amihez a játékosok és a nézők is hozzátették a magukét. A „játék” nem megfelelő kifejezés arra, amit láttunk, inkább csata volt ez. Izompacsirták játszottak izomfocit, elképesztő iramban. A klasszikusan szép foci hiányában is magával ragadott a lüktetés. Így pár méterről még abba is szorult néhány csepp adrenalin, amikor valamelyik csatár letámadott egy-egy hazaadást. A szögletek tömegjelenetei és kavarodása pedig felért egy közepes tengeri ütközettel.
Ez nem a QPR - Zsófi lett az Alexandra U. csapatfényképésze
A közönség 5 perccel a kezdés előtt elkezdett énekelni, amit csak rövidebb rigmusok, illetve az itt is kötelező bírószidás kedvéért szakított meg időnként. (Mondjuk tényleg volt egy les miatt jogtalanul elvett gól.) Az idő múlásával egyre többet tudtam megérteni a szövegekből. Rájöttem, hogy szinte mindegyik játékosra van egy saját rigmusuk, amit elővesznek, ha az valami különösen jót vagy bénát alkot. Aztán vannak adott játékhelyzethez – lukat rúgás, kimaradt ellenfél helyzet, seggre esés – kapcsolódó audio-effektusok. Végül felfedeztem, hogy az idő legnagyobb részét mégis csak a Chelsea anyázásával töltik, ami a jelentősen gazdagabb, szomszéd rivális csapat. Megannyi dal éltette a QPR – és szurkolóik - elsőbbségét velük szemben mind a foci, mind a csajozás tekintetében a nyugat-londoni terepen. (Azt gondolom nem minden pikáns részletet értettem meg teljesen.)
Magyar vonatkozások miatt mentünk oda, ám sajnos Gera lesérült a meccs előtt, nem láttuk. Buzsáky a 70. percben állt be, őt is két perces éltető kórus fogadta személyre szabott rigmussal. (A „Your name is Buzaki” skandálást hallgatva bennem viszont önkéntelenül a „buzuki hangja szól” dallama indult el.) Sajnos, épp Buzsáky eladott labdájából egyenlítettek a vendégek, biztos nem ma játszotta be magát a kezdőcsapatba.
A meccshez – mint a fordulóban mindenhol - még hozzátartozott a kezdés előtti egy perces tapsolás, a múlt héten öngyilkosságot elkövetett közönség kedvenc ex-focista és walesi szövetségi kapitány emlékére. Elsőre furcsának tűnt az ismert néma gyászszünethez képest, de megélve nagyon felemelő és helyzethez illő volt.
Testvéri összjáték a netball pályán
Néztünk egy másik meccset is a héten: Míra és Ármin újra szerepelt az iskola netball csapatában. Nagyot küzdöttek, ügyesek voltak, és most talán már sikerült megértenünk a szabályokat is. Nagy fegyelmet követel a játék, mivel minden posztnak korlátozott mozgási lehetősége van a pályán. Ráadásul elképesztően kicsi és nagyon magasan lévő kosárba kell betalálni. Szóval nem önfeledt mókázásról, hanem kemény munkáról van szó.
Apróságok maradtak még. A szupernanny továbbra is összegyűjti esténként a tv elé a családot, sőt a gyerekek már ezt játsszák egymás között is. A forgatókönyv szerint nyílván Ármin a fékezhetetlen gyerek, Lili a szigorú, de tehetetlen anyuka, Míra pedig az éles szemű és szakavatott nevelési tanácsadó. Belevágtak egy blog írásába is, mindenképpen jelzem a linket, ha kikerül a web-re. (Előzetes tízerként csak Míra „Árnylopók” című félelmetes kalandtörténetére utalok.) Ezen túl a torinói lepel titkait boncoló – benyomásom szerint inkább ködösítő - filmnek volt komoly sikere, nyílván kellően elegendő, és nem utolsó, vacsora témát felvetve.
Némi zsebpénzért - pláne valutában - sok mindenre hajlandók
Ha vacsora, akkor gránátalma. Gondoltam előrejelzést adok a jövő divatjáról, ha valaki előrelátó ajándékot keres. Felfigyeltem rá, hogy gránátalma van a joghurtunkban, szörpünkben, smoothie-nkban. Errefelé ez a sláger, kiemelkedő antioxidáns stb. képességeire alapozva. Szerencsére finom is. Sőt elárulom, hogy ha a gránátalma a ma aloe verája, akkor a holnap gránátalmája a „acai berry”, amit szintén egyre több ételbe látok belekeverve kis százalékban, ám nagy betűkkel kiemelve a csomagoláson. Ha valaki éppen gondolkodna, hogy mit érdemes ültetni a kiskertbe. Addig is egyetek sok gránátalmát, és ne köpjétek ki a magokat.
Újabb utazás Kulináriába - ebben nincsen gránátalma