A gránátalma tündöklése

Előkarácsony a balszomszédban

Nyakig járunk az ünnepi hangulatban. Errefelé hamarabb érkezett, mivel a karácsonyfázást - veszem észre a mellékjelentést -, nem tartogatják a szentestére. Már a múlt hét eleje óta látjuk sokasodni a feldíszített fákat a lakásokban. (Erre felé nem divat a függöny, csak a sötétítő.) A parkunkban kívül-belül kidekorált, kivilágított házak között sétálgatunk. Talán a magyarázat része lehet az is, hogy itt a fa nem kapcsolódik össze olyan szorosan az ajándékhozással, versengenie kell a kandallóra akasztott zoknival. A hírekben már látom a helyi specialitás, a fagyöngy készülődését is a tömeges megjelenésre.

Az árnyoldalon viszont azt említhetjük, hogy ma lába kelt a telefonvonalunknak és a szélessávú internetünknek. A szókép sajnos megalapozott: állítólag – honnan ismerős ez? – vezetéklopás történt. Széles sáv hiányában is a (mobil)internetről tájékozódunk: 2000 lakás részeként váltunk újra digitális kőkorszakivá. Kedves élmény a szolgáltatónk (sky) nagyszerű ügyfélszolgálatáról: hibabejelentésünk után a kedves indiai női hang rávett arra, hogy csavarozzam szét a fali dugaljunkat. Miután meglepő módon a falban hibát nem találtunk, kifogyott az ötletekből – mi meg a tyúkokból. Biztatásként úgy búcsúzott, hogy eszkalálja a problémát. E kellően szakszerű, ám egyben kissé fenyegetően hangzó kifejezést emlékeim szerint először 2-3 éve hallottam multi ügyfeleinknél. Vonatkozó tapasztalataink alapján tudhatjuk, nem gyors megoldásról lesz szó… (És közben most kiderült, hogy így képeket nem is tudok feltölteni. Pótolom, amikor lehet.)

Lili kísérletezik Árminnal, szerencsére nem árammal, hanem fodrászként

Internet nélkül hirtelen megtorpant Lili házfeladat gyártása is. A hétvégi penzumból az ausztrál pontművészetre vonatkozó írásművet még csak-csak össze tudjuk rakni családi kútfőből utazásainkra alapozva, az afrikai dob esszéhez azonban már sajnos mindenképpen telefonos – azaz mobilinternetes - segítség kellett. Sikerült megoldani, már „djembe” témában is kiokosodtunk. Egyértelműen átjön: világpolgárnak nevelik őket. Időnként elgondolkodom, vajon mire jó és mire nem, hogy itt nem történeti fejlődési szemlélettel, lexikális megalapozottsággal, előre megrágott és helyrerakott üzenetekkel kapják az ismereteket az iskolában. Itt mintha az lenne az üzenet: minden egyszerre jelen van, elérhető - keress, próbálkozz, tegyed személyes életed részévé, ami ebből megtalál, amit ebből megtalálsz. Egyszerre bevonó és felhatalmazó, ugyanakkor töredékes és felszínes. Odáig jutottam, hogy ez a megközelítés inkább működőképessé tehet a változások és információk özönvizének sodró áradatában. Egyre nehezebb mélyre merülni, vagy menedéket keresve megkapaszkodni egy biztosnak tűnő benyúló ágban; a siker titka inkább felhasználni, összebarkácsolni, továbbépíteni, amit éppen melléd sodor az ár, amit az aktuális hullámtaraj felkínál. (Emlékszem gyerekkoromban a rádiót hallgatva könnyen be lehetett tájolni, kik a jók, rosszak, mi jó, nem jó „nekünk”. Meg volt mondva a világ rendje. Hát ezt az érzést nehéz lenne most nekik megadni, legfeljebb csak jó nagy becsapással.  Vagy ez mindig így volt?)

Ezen a hétvégén nem mentünk messzire, újabb surranó utat feltárva autóztunk be Londonba, majd az ősi nemek közti munkamegosztásnak megfelelő programokra váltunk szét. A lányok a Portobello piacon gyűjtögettek. Vagány ruhadarabokat, illetve kétes eredetű kozmetikumokat szüreteltek – Míra és Lili körme máris buja lokál vörösben pompázik.

Mi Árminnal maszkulinitásunkat mélyen megélve egy vad tömegrítus keretében rigmusokat és indulókat ordibálva – na jó, inkább azokat hallgatva - múlattuk az időt. A Queen Park Rangers – West Bromwich Albion (1:1) Premier Liga meccs szerintem életre szóló élmény lesz, amihez a játékosok és a nézők is hozzátették a magukét. A „játék” nem megfelelő kifejezés arra, amit láttunk, inkább csata volt ez. Izompacsirták játszottak izomfocit, elképesztő iramban. A klasszikusan szép foci hiányában is magával ragadott a lüktetés. Így pár méterről még abba is szorult néhány csepp adrenalin, amikor valamelyik csatár letámadott egy-egy hazaadást. A szögletek tömegjelenetei és kavarodása pedig felért egy közepes tengeri ütközettel.

Ez nem a QPR - Zsófi lett az Alexandra U. csapatfényképésze

A közönség 5 perccel a kezdés előtt elkezdett énekelni, amit csak rövidebb rigmusok, illetve az itt is kötelező bírószidás kedvéért szakított meg időnként. (Mondjuk tényleg volt egy les miatt jogtalanul elvett gól.) Az idő múlásával egyre többet tudtam megérteni a szövegekből. Rájöttem, hogy szinte mindegyik játékosra van egy saját rigmusuk, amit elővesznek, ha az valami különösen jót vagy bénát alkot. Aztán vannak adott játékhelyzethez – lukat rúgás, kimaradt ellenfél helyzet, seggre esés – kapcsolódó audio-effektusok. Végül felfedeztem, hogy az idő legnagyobb részét mégis csak a Chelsea anyázásával töltik, ami a jelentősen gazdagabb, szomszéd rivális csapat. Megannyi dal éltette a QPR – és szurkolóik - elsőbbségét velük szemben mind a foci, mind a csajozás tekintetében a nyugat-londoni terepen. (Azt gondolom nem minden pikáns részletet értettem meg teljesen.)

Magyar vonatkozások miatt mentünk oda, ám sajnos Gera lesérült a meccs előtt, nem láttuk. Buzsáky a 70. percben állt be, őt is két perces éltető kórus fogadta személyre szabott rigmussal. (A „Your name is Buzaki” skandálást hallgatva bennem viszont önkéntelenül a „buzuki hangja szól” dallama indult el.) Sajnos, épp Buzsáky eladott labdájából egyenlítettek a vendégek, biztos nem ma játszotta be magát a kezdőcsapatba.

A meccshez – mint a fordulóban mindenhol - még hozzátartozott a kezdés előtti egy perces tapsolás, a múlt héten öngyilkosságot elkövetett közönség kedvenc ex-focista és walesi szövetségi kapitány emlékére. Elsőre furcsának tűnt az ismert néma gyászszünethez képest, de megélve nagyon felemelő és helyzethez illő volt.

Testvéri összjáték a netball pályán

Néztünk egy másik meccset is a héten: Míra és Ármin újra szerepelt az iskola netball csapatában. Nagyot küzdöttek, ügyesek voltak, és most talán már sikerült megértenünk a szabályokat is. Nagy fegyelmet követel a játék, mivel minden posztnak korlátozott mozgási lehetősége van a pályán. Ráadásul elképesztően kicsi és nagyon magasan lévő kosárba kell betalálni. Szóval nem önfeledt mókázásról, hanem kemény munkáról van szó.

Apróságok maradtak még. A szupernanny továbbra is összegyűjti esténként a tv elé a családot, sőt a gyerekek már ezt játsszák egymás között is. A forgatókönyv szerint nyílván Ármin a fékezhetetlen gyerek, Lili a szigorú, de tehetetlen anyuka, Míra pedig az éles szemű és szakavatott nevelési tanácsadó. Belevágtak egy blog írásába is, mindenképpen jelzem a linket, ha kikerül a web-re. (Előzetes tízerként csak Míra „Árnylopók” című félelmetes kalandtörténetére utalok.) Ezen túl a torinói lepel titkait boncoló – benyomásom szerint inkább ködösítő - filmnek volt komoly sikere, nyílván kellően elegendő, és nem utolsó, vacsora témát felvetve.

Némi zsebpénzért - pláne valutában - sok mindenre hajlandók

Ha vacsora, akkor gránátalma. Gondoltam előrejelzést adok a jövő divatjáról, ha valaki előrelátó ajándékot keres. Felfigyeltem rá, hogy gránátalma van a joghurtunkban, szörpünkben, smoothie-nkban. Errefelé ez a sláger, kiemelkedő antioxidáns stb. képességeire alapozva. Szerencsére finom is. Sőt elárulom, hogy ha a gránátalma a ma aloe verája, akkor a holnap gránátalmája a „acai berry”, amit szintén egyre több ételbe látok belekeverve kis százalékban, ám nagy betűkkel kiemelve a csomagoláson. Ha valaki éppen gondolkodna, hogy mit érdemes ültetni a kiskertbe. Addig is egyetek sok gránátalmát, és ne köpjétek ki a magokat.

Újabb utazás Kulináriába - ebben nincsen gránátalma