2012. április 26., csütörtök

Horrorcsirke

Well, legyen angolos kezdés: időjárás. A hőmérséklet mostanában stabilan 10-14 fok között ingadozik. Már pár hónapja. Ez februárban lelkesítő, márciusban egész normális, ám így április vége felé haladva inkább már lelombozó.(Ne várd a májust?) Ráadásul cornwall-i utazásunk óta beindultak az esőzések is, ami itt nagyon sokféle formában működik: permetező, stabilan locsogó, özönvízszerűen lezúduló stb.. A leggyakoribb mégis a jövő-menő, 10 perc zuhé után kis napsütéssel bíztató, de mire beleélnéd magad újra csöpögős típusú. Az ördög felesége mostanában nem alszik - a lila foltoktól.
Sok eső ellenére továbbra is érvényben maradt a már egy hónapja bevezetett országos locsolási tilalom. Furcsa az összeegyeztetni előzetes sztereotípiáinkkal: évszázados szárazságról beszélnek errefelé, bár mostanában inkább csak az esernyő alatt. Ebből viszont Lilinek is kell szereznünk egyet, mivel váratlan fordulattal úgy döntött, hogy ciki az esőkabátja, így leszegett fejjel és a kezében lógó esőkabáttal indul el a zuhogó esőben az iskola felé. Ebben az életkorban ez a vita megnyerhetetlen, a kompromisszumok felé oldalazunk.
Utolsó tea a Titanicon - arisztokraták az utolsó pillanatig
Itthon lassan lecseng a Titanicos időszak. Errefelé a csapból is ez folyt egy hónapon át a 100 éves évforduló miatt. Megtudhattunk a témáról mindent a szögecsektől a gyémántokig. A gyerekekre nyilván a klasszikus Cameron film hatott leginkább: a (s.o.s.) könnytengerben mi is majdnem elsüllyedtünk. A trauma feldolgozása után – vagy éppen annak keretében – aztán gőzerővel indultak be a titanicos játékok. Korabeli ruhákat rittyentettek, kimérten beszélgetve teáztak, majd tutajokat építettek, és természetesen elkészült itthon a Titanic II. is, csak azért, hogy újra elsüllyedhessen.
Tanári értékelés: útban az elvárások teljesítése felé
Jobbára azért az iskola körül zajlik az élet, szerencsére örömök és sikerek közepette. A Lovelace-ban most a történet- és drámaszövés témája van soron. Filmeken – főszerepben nyílván a Harry Potter –, keresztül tanulják a szerkesztési elveket: narráció, „scene jumping”… Tetszik, hogy jelen idejű – mármint folyamatosan a diákok által megélt, aktuális valósághoz kapcsolódó - a tanulásuk, nem múlt, ideális világ orientált. Egy másik példa: Liliék a történelemből már egy ideje az amerikai indiánokkal foglalkoznak. Összegzésként a Pocahontas filmet nézték meg, de állandóan megállítva, összeszedve a film és a tények között különbséget. Összefoglalásként mindenki levelet írt a Disney stúdiónak, figyelmeztetve őket az elkövetett „hibákra”. 
Tanári értékelés - célba érve, 10 ház ponttal jutalmazva
Egyébként még ezt szeretem nagyon, ahogy arra nevelik őket, hogy vállalják fel a véleményüket akárki is áll a túloldalon. Míráéknál a tanárnőnek kellett meggyőző levelet írni, hogy miért ne adjon fel házi feladatot a húsvéti szünetre, Ármin pedig a NASA-nak írt levelet, hogy miért ő legyen a következő űrhajós. Elemében volt, sok „házpontot” begyűjtött az ötleteivel: ha fent lesz, összeszervez egy focimeccset az ufó-k és az emberek között, illetve nagyon sokáig tudja kibírni levegővétel nélkül, ami felettébb hasznos képesség az oxigénhiányos világűrben.
Ez a fajta oktatási módszertan persze a tanároktól igényel nagy rugalmasságot, a bizonytalanság vállalását, illetve a hatalmuk jó részének feladását. Ennek azért láthatók a veszélyei is, a nem karizmatikus tanároknak biztos kevesebb a hatalmuk, ne adj isten a tisztelet is feléjük. Lili több ilyen esetről beszámol, amikor beszólnak egyes tanároknak, nem veszik komolyan őket a diákok. A szokásos, mindig valamit valamiért: kevesebb hatalom, kevesebb rend. Kérdés, milyen világban akarunk élni.
Míráék az angol mellett kicsit haladnak a némettel is, érdekes hallgatni őket, ahogy az angol iskolából hazajövet mind a hárman a németül próbálgatják kifejezni életérzéseiket: „Ich bin müde.” (Hiába, a jó öreg német Weltschmerz.) Sőt még magyarhoz kapcsolódó élmény is volt a múlt hónapban. Lilit science órán egy érdekes magyar nyelvű szöveg fogadta a táblán: „Kérjük menjen asztalomon csokoládé!” Kis tétovázás - és értelmezés - után meg is tette, begyűjtötte a csokit a tanári asztalról. Az osztálytársai persze csak nézegettek, hogy mi is történik. Aztán a tanár elmagyarázta, hogy ez egy demonstráció volt arról, hogy miért volt fontos, hogy nemzetközileg azonos nevei legyenek a kémiai elemeknek a periódusos táblázatban, legyen közös nyelve a tudománynak. A fogadóórán még azt is hozzátette, hogy ezzel egyben a Lilit is támogatni szerette volna, megmutatva, hogy azért a magyar nyelvtudásnak is vannak előnyei. A csokit megtarthatta.
Pre-rockerek
Az oktatáson túl egyre jobban beépülnek a társas életbe is: a kicsik a még mindig kicsit misztikus netball mellett gitároznak és kriketteznek – of course -, Lili pedig teniszezik és atletizál. Ezek mind ingyenes iskolai külön programok. A hormonok is mozgolódnak, Ármint már kérdezik társai, hogy az osztályban a lányok közül ő kit csókolna meg legszívesebben. A válasz elég lakonikus: Nobody! (Egyelőre még Drogba az isten, istennők pedig még nem igényeltetnek a panoptikumba.)
Mi magunk újra többet dolgozgatunk, mindig akad valami, hihetetlen gyorsan elfutnak a napok. Azért jut idő könyvre, filmre is. Az utóbbiakból mostanában a dokumentumfilmek hozzák a legizgalmasabb élményeket. Mindenkinek nagyon ajánlom a Forma-1-es versenyző Sennáról készült egész estét betöltő torokszorító művet, és azt hiszem kevés látványosabbat láttam még a Wild China sorozatnál. Most valamiért a 70-es évek van a fókuszban a BBC-n, a kapcsolódó szocio beütésű filmek sok meglepetéssel szolgálnak. Érdekes látni a - tömeg - fogyasztói társadalom kibontakozását, az otthonihoz meglepően hasonló, persze időben korábbi lépéseket. Például itt Angliában is volt szűkös valutakeret, itt is újdonság volt az összkomfort, tömegeknek az autó, a külföldi utazás... Végig kísérhető annak a – fogyasztói - életformának a megjelenése és robbanásszerű terjedése, amely mára szinte imperativusszá vált, és egyben sokféle szempontból meg is feszíti a társdalom, gazdaság és a magánélet szövedékeit. Az is tanulságos, hogy míg ez az életmód sokszor ráállítja - és bekorlátozza - egy végtelen mókuskerékre az embereket, mégis fogyasztói szerepükben – a médiával együttműködve - addig soha nem látott tárgyalóerőhöz, befolyáshoz jutottak a különböző, és nem csak gazdasági intézményekkel szemben.
Gergőékkel ünneplünk - bejutottunk a labirintus közepébe
Még mindig a kultúrhíradó: jártunk színházban is. A külvárosi hangulatú kingstoni Rose Theater a Shakespear-korabeli körszínházakat idézi felépítésével, egyszerűségével. A „Here” darab nem dobott fel minket, a hiábavaló, üresen elketyegett – nem félre olvasni – párkapcsolatokat keserű humorral tálalta a szerző. (És újra csak azt gondolom, színház – színészi játék - tekintetében nagyon jól állunk otthon.) 
Folytattuk corwall-i kastélytúránkat most itt a szomszédban: Gergőékkel a Hampton Court Palaceban sétálgattunk, és a tudor-kor szelleméhez illően legalább annyi időt töltöttünk evés-ivással, beszélgetéssel, mint a termek felfedezésével. Azért jó pár piros pont itt is kiosztható: több teremben korabeli jelmezben beöltözött szereplők várnak minket. Van, ahol életképet adnak elő, van ahol csak szerepjátékszerűen lehet beszélgetni velük. És itt is lehetőség van az egyszeri – borsos árú – belépő helyett bérletet venni, amellyel egy éven keresztül lehet visszajárni, nem csak ide, hanem más kastélyokba, pl. a Towerbe is. Komoly tagsági viszonyrendszerünk van már, kedvencünk a National Trust, de az English Heritage is bejuttatott már szép helyekre minket. Ha valaki hosszabb időre jön, ezeket mindenképpen érdemes felderíteni.
Hampton Court - buli után kifeküdve
Aranyos emlék, és interkulturális tréning alapanyag a végére. A társalgási angol óránkon a leghorrorisztikusabb étkezési élményeinkről beszélgettünk, amelyeket jellemzően egy másik kultúra konyhájából szerez mindenki. Szerintem senki nem találná ki japán társunk horrorisztikus gasztroélményét… ?? Hát, az egészben sült grill csirke. Hogy egy ekkora állatot egyben megsüssenek, megegyenek, elképesztő! Hát persze, a japánok mindent szépen apróra darabolnak, csinos kis tálacskákban tálalnak. A grill csirke neki olyan lehet, mintha mi medvét forgatnánk a nyárson.

Stonhenge - ez is útba esett egyszer...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése