Bárkanapló

Esőszünet - gyorsan ki a lovakhoz gumicsizmában

Nem tudom nem az időjárással kezdeni, de gondolom Noé bárkáján is minden reggel a napot fürkészték először. Több hét után talán ma lesz végre olyan napunk, hogy nem esik az eső, bár a BBC-n a bemondó kárörvendve kételkedik a kilátásokban. („Local floodings…”) A locsolási tilalmat azonban még mindig nem oldják fel. Hiába az angol történelem egyik legcsapadékosabb áprilisa, ha előtte 2 évig olyan szárazság volt, hogy ez az özönvíz sem jut le a talajvíz rétegbe, előbb felszívják a növények. Ezzel együtt többnyire beszorulunk a kabinunkba, a blog is jobbára csak fedélközi híradó.

Laza nap a suliban, egyenruha nélkül

A borús idő ellenére azért derűsek a reggelek. A változás leginkább Lili magatartásán érhető tetten: még pár hónapja is vagy 1 órával hamarabb keltette magát, hogy ő már teljesen elkészüljön családi ébresztőre, és onnantól teljes figyelmét a mi sürgetésünkre tudja fordítani.  Manapság reggelente olvasgat, tv-t néz, sőt volt már olyan is, hogy ő szállt be legutoljára az autóba.
Hétfőn ráadásul egy jótékonysági akció keretében nem is iskolai egyenruhában kellett indulnia. Azok a diákok, és tanárok akik befizettek egy fontot egy afrikai ország megsegítésére – nyílván mindenki -, kivételesen olyan ruhát vehettek fel, amilyent csak akartak. Miután Lili hiába próbálta megszerezni Zsófi pár menő cuccát, laza szerkót választott. Ugyanakkor jellemző miben ment a diákok többsége: terepruhában és bakancsban. Azért volt tiszta rózsaszín „honey bunny” lány is. Az egyik tanár rövidnadrágban és strandpapucsban ment be órát tartani: na ja, kánikula volt, 18 fok!

Lili amúgy hasít tovább, önszorgalmi célkitűzését, hogy mindennap hozzon haza legalább egy „super student” kártyát – ezt kiemelkedő órai teljesítményre osztják a tanárok – már hetek óta teljesíti. Most pedig ráosztották az újonnan érkezett – angolul nem beszélő - kínai lány támogatását is. Itt a lehetőség, hogy az angol, spanyol német, francia nyelv után a mandarinból is felcsípjen egy kicsit…

Sportok az olimpia jegyében - kezdjük az alapoktól

Amivel nem tudok zöld ágra vergődni: olimpiai jegyet szerezni, elérhető áron. Bennfentes tipp alapján már több európai ország vonatkozó honlapján is próbálkoztam, de már mindenhol csak a maradék maradéka van.  Az eddigi legjobb business a holland honlapról: 170e ft a családnak egy röplabda csoportmeccsért. Megér nekünk ennyit az olimpiai élmény? Költői kérdés, valahogy nem kattantunk rá, így egyelőre maradunk az ingyenes programoknál: maratoni futás és az amúgy is a szomszédban elhaladó országúti kerékpárversenynél.  Ármin már amúgy is lesajnálta az anyagi helyzetünk: az aktuális Sunday Timesben, az angol gazdagok listájának böngészése közben látva a pár százmilliós angol fontos vagyonokat, kíváncsiak lettek, hogy nekünk hány millió fontunk van. A kijózanító válasz után Ármin azért odabökte, hogy nem kereshetünk valami jól.

Zsófi következő karrierlépése sem éppen ebbe az irányba mutat. Önkéntes munkára jelentkezett ugyanis, több helyre is. Az angol bürokrácia azonban e témában is pedánsan működik. A kutyasétáltatás – idős emberek kisegítése – kapcsán például 5 oldalas anyagot kellett kitöltenie, amihez három referenciát is csatolni kell. Kontárok kíméljenek! A procedúra talán lefut, mire hazaindulunk.

A családi hangulatot a demenciáról forgatott dokumentumfilm megtekintése sem dobta fel igazán.  Fiatalabb és időskori betegeket látva mindig ez a szívszorító kérdés merült fel: Megszakíthatsz-e egy kapcsolatot, ami a másik fél részéről már megszakadt, hiszen fel sem ismer? Hogyan lehet emberként kezelni a másikat, valamilyen kapcsolatban megmaradni. Bár kérdés ugyanaz, tanulságos volt látni, hogy hányféle megoldás - inkább túlélés – alakul ki személyiségtől, életkortól, a betegség fokától és persze pénztárcától függően is. Lássuk be, nem éppen biztató Lili felénk szúrt megjegyzése sem a film nézése közben: „Sok sikert az öregkorhoz!”

Az iskolában további élmények. Míráék osztályában újraértékelték az olvasási kompetenciákat – English órán a gyerekek 5 csoportba vannak osztva a kompetencia szintjük alapján, hogy illeszkedő feladatokat oldjanak meg. Miróka angol tudásának megfelelően eddig a legalsó csoportban volt, most felugrott az 5.-ből 3.-ba, ráadásul úgy, hogy az osztály többsége az alsó kettőben van. Mindez azt jelenti, hogy jobban olvas angolul, mit az osztálytársai többsége… (És tényleg, minden héten elolvas egy rendes, több száz oldalas angol könyvet…)
Az iskolával együtt Ármin és Míra újra eljutott a Science múzeumba, ráadásul az első brit űrhajós(nő) kísérte őket. Az érdekes sztorik ellenére így jellemezték: „Öreg nő volt, még apánál is öregebb.” (Ez a „fél lábbal a sírban” szinonimája az ő korosztályuk nézőpontjából. Azért utánanéztem: 49 éves)

 

Major Tom a Lovelace-ban

További élmény a Lovelace-ből, ami azt hiszem azért leginkább ennek az „öreg” korosztálynak a szívét dobogtathatja meg.  Az újabb szülőknek tartott évfolyam bemutatóra voltunk hivatalosak – kb. két havonta van egy „assembly” ahol a szülők és az összes iskolatárs számáram mindig bemutatják egy műsor keretében, hogy miket tanultak. Az aktuális téma a világűr volt, és a műsort David Bowie Major Tom-jának eléneklésével zárták. Amikor 20 éve egy válogatás kazettán ajándékba megkaptam ezt a dalt, nem gondoltam, hogy a gyerekeim is el fogják énekelni nekem. Érdekes a tendencia is: az első ilyen előadáson a Beatles-ssel kezdtek, most Bowie, kíváncsi vagyok mi lesz a vége – Clash, ne adj isten Sex Pistols? Mr. Tillerből kinézem…

Hosszú haj és biliárd, már csak a sör kell a jövőben

Az iskolán túl most kevesebb a program, nem tudunk kirándulni, így marad az olvasás, a filmek és a játék. Vasárnap például elmentünk biliárdozni és bowlingozni. A pókert már korábban említettem, így azt hiszem, kijelenthetjük, hogy itthon lezártuk az úgynevezett kisgyerekkort.  Már csak bridzsezni kell megtanítani őket és lassan újra szakkollégistának érezhetem magam! Lelkesek a felnőttes játékok kapcsán, persze eleinte minden nehéz. Míróka képes olyan lassan elgurítani a bowling golyót, hogy az nem gurul át a bábukon, hanem visszapattan róluk, és ide-oda tántorogva szépen lassan letarolja őket. Talán ez jelenti a játék jövőjét? Minden izomköteget megfeszítve minél lassabban gurítani. Érdekes látni azt is, ahogy a kockázatokhoz, vereség lehetőségéhez viszonyulnak: Ármin nem hajlandó a golyó kigurulása ellen védő korláttal játszani, Míra és Lili viszont ragaszkodna hozzá, amíg lehet. Ősi sztereotípiák…

Könyvvonalon lassan jutottam túl a tavalyi év egyik nagy siker regényén: Elizabeth Haynes „Into the darkest corner”. Kegyetlen, kegyetlen mondogattam közben Zsófinak sokszor, aztán hirtelen kipukkant, elfáradt a végére nekem. Azt hiszem talán inkább női olvasóknak javallott. Most éppen Steve Johnson „Where good ideas come from” könyvét olvasom. Könnyed, ötletadó olvasmányként tudom ajánlani, a szokásos 3 mondás 100 sztori stílusra épül fel. Az egyik sztori a Daphnia vizibolha innovatív szexuális élete kapcsán azért bennem is érdekes párhuzamokat vetett fel…, mármint a HR-esek válságkezelési lehetőségei kapcsán. A blogra nem lövöm el, de jó előadás anyag lesz.

Hosszú haj és biliárd - itt valszeg a bárpultról odaforduló férfi tekintetek hiányoznak a jövőhöz

Végül aranyos kiszólás egy interjúalanytól a Sundey Times egyik, az egyre inkább változó Kubáról szóló cikkében: „I’m called a YUMMI: young upwardly mobile marxist…”

Ez még pre-bowling Cornwall-ban

Királyinői ebéd a Hampton Court Palace-ban