Süss fel nap!

Hát ennyit az időjárásról…

Az istenek lábainál

Vidámabb témákra térve: az elmúlt időszak nagy eseménye a várva várt Chelsea meccs volt, Árminnal (egyelőre a nézőtéren). Érdemes volt hamarabb megérkeznünk a stadionba, így lemehettünk közvetlenül a pálya mellé. Tőlünk 5-10 méterre melegített Drogba, Torres, Lampard. Árminnak már ez extázist jelentett, innen történhetett akármi a meccsen. Végül két gyönyörű gólt láttunk, sajnos, mindkettőt a Newcastle szerezte. A másodikat azóta az év góljának is nevezték sokan, szerintem inkább arra jó példa, hogy néha mi sülhet ki a „rúgj egy nagyot a labdába, amerre állsz” típusú hirtelen ötletekből is. (Ez talán a magyar focinak is reményt keltő.)

Hangulat, kis énekléssel

És Szent Péter hol van?

A meccs alapján nehéz megérteni a Chelsea idei nagy menetelését: nagyon lassan, sok hibával játszottak, a Newcastle időnként mintha körbefutkározta volna őket. Ugyanakkor nagy respect Drogbának, maximális jelenléte és hatása van a pályán, kár, hogy csak csereként jött be. Míg – az amúgy talán egyedül kreatívan játszó – Torrest inkább csak kedvesen, reménykedve biztatgatták a szurkolók, Drogbát egyértelműen királynak járó hódolattal üdvözölték. A chelsea fan-ek – illőn a stadion szalonjellegéhez – úriasabbak voltak, mint a múltkori QPR meccsen. Kevesebb, rövidebb rigmus és éneklés volt, a humor, csipkelődés pedig teljesen hiányzott a hangulatból. Profi, sztárközpontú szórakoztatásról volt itt szó, ezzel szemben a QPR-nál jobban átélhető volt a törzsi élmény, férfierő. (Itt a Chelsea stadionban rengeteg női szurkoló is volt, érthető, miért terjedt el a trikó lehúzásos gólöröm. Van ez egyébként női meccseken is?) A stadion élmény volt, a nagy méretek ellenére a meredek felépítés miatt mindenki közel érezheti magát a pályához. A meccset nagy kivetítőkön is lehetett követni, ráadásul a hátunk mögött kis képernyőkön ismétléseket is adtak – azért nem a nagy kivetítőn, hogy a bírók és játékosok ne lássák, ne befolyásolja őket.

Amíg lehet kiélvezünk minden herkentyűt

Ármin a vereség ellenére nagyon belelkesedve jött el, azóta már két angol fogalmazást is írt az estéről. (Mostanában túljutva az itthoni szótanulásos fázison, az a megállapodásunk, hogy 2-3 naponta írnak valami aktuális témáról 1-2 oldalas szöveget, csiszolva az angoljukat. Azért már önmagában ez is jó élmény, emlékszem a szeptemberre, amikor 25x-re ismételtük át a he/she/it-et.) Pár mondatnyi idézet az este fénypontjáról, illetve helyzetkép az aktuális angoltudásról, némi kreatív múlt idő használattal:„There I saw my favourite players and I was saw a Chelsea player who hugging a Chelsea fan. I wanted Drogba or Torres hugging me but they were don’t come and hug me.” (Hát neki még más „hugging” vágyai vannak, bár beugrott valamelyik régi filmből: „Azért Mick Jaggert én sem dobnám ki az ágyamból…)

A fociélményre alapozva Ármint próbálom rávezetni az olvasásra is. (Miközben a lányok 2 naponta olvasnak ki egy-egy könyvet, ő azzal tölti az időt, hogy a szobafalat rúgja szilánkosra a labdával, tovább égetve a depozitunkat.) Igyekeztem a foci témát meglovagolni, odaadtam hát neki a Ferencvárosi koktélt (Moldova), nekem alapvető élmény volt, kb. ennyi idős koromban, talán neki is az lesz. Egyelőre nem nyerő…

Időközben titkos küldetésemhez hívem, folytatom az angol egészségügy résztvevő megfigyelését. Eljutva a szakorvosi szintre egy vizsgálat kapcsán például nyilatkoznom kellett arról, hogy dohányzom-e. Kiderült, hogy nem a lehetséges mellékhatások miatt kell, hanem a dohányosoknak csak úgy fizet az állam bizonyos vizsgálatokat, ha előtte egy leszoktatási konzultáción vesznek részt. (Egyébként szerencsére messze füstmentesebb errefelé az élet, mint otthon. Meggyőző konzulenseik lehetnek!) Mellékszálként felvetődött bennem a lézeres szemműtét lehetősége is – kezdek lejönni a professzoros szemüveges imidzsről. Felmérve a lehetőségeket voltam egy vizsgálaton is, a végén megajánlott ár láttán azonban újra elhomályosodott a látásom. Utána jeleztem is nekik telefonon, hogy miként lehetséges az, hogy a korábban jelzett ár 1,5x-ét adják meg? A válasz gyorsan jött: ja, beszélhetünk arról az összegről is. Az a gyanúm, hogy időnként azért az akcentust is beárazzák. (És mielőtt akaratlanul is beindítanám a londoni szemműtét turizmust: utána járva egyértelmű, hogy ebben a témában otthon is elérhető a legújabb technológia, fele áron az itteninek. Viszont érdemes az itteni honlapokat olvasni, sokkal korrektebben, részletesebben írnak, például a kockázatokról is, mint az otthoni, inkább marketinges oldalak.) A téma zárásaként az egyetlen kellemetlen cornwall-i emlékről: mit lehet tenni azzal a csuklóval, ami a röntgen szerint nem tört el, de már egy hónapja nem tudok emelni vele?

Iskolai híradóban a szokásos jó hírek mellett – például áprilisban Lili érte el a legjobb összesített eredményt az osztályában – most leginkább a Lovelace-ben hamarosan megrendezendő nemzetközi hét a tart minket lázban.  Itt a lehetőség, mehetünk magyar nyelvet, táncot tanítani, illetve kaját főzni - ez utóbbi esetében a többes szám használata nem indokolt. Most végre jó hasznát vehetjük Lili képzeletbeli osztálya számára kidolgozott óraterveknek is.

Lili amúgy folytatja számunkra hihetetlen témájú tanulmányait: vallásórán a szikh gurukról, art-on az indonéz zenéről, osztályfőnökin a cyber bullying elleni védekezésről tanul, francián Madagaszkárról forgatnak filmet.  (Hát, igen, ezek itt megszokott feladatok: írjatok zenét, készítsetek filmet…) Ma a kicsiktől is érkezett meglepő hír, kiderült, hogy az iskolában nem az otthon megszokott 10*10-es szorzótáblát tanulják a gyerekek, hanem a 12*12-est. Gondolom ez még a jó öreg shillinges, font sterlinges rendszer öröksége, nehezen bírnák ki, ha a sima európai szokások szerint kéne valamit csinálniuk.

Martin és az öreg hippi (ló)

Szerintem korábban röviden már írtam arról, hogy mindkét iskolában mindennap van u.n. assembly (gyűlés), ahol minden tanár és diák összejön aktuális témákról beszélni. Bár gondolom diák fejjel uncsi, de így felnőttként tetszik ez a rendszer, hogy naponta megjelenik a teljes közösség, lehet ünnepelni a sikereket – Miróka nevét a múlt héten 2x is felolvasták matek eredményei kapcsán, ilyenkor kisétál és megtapsolják - közösen énekelni, normákat, értékeket visszaigazolni. (Nekem időnként beugranak a jó öreg úttörő csapatgyűlések, de talán ezeknek más hangulata van…) Na, ez épp aktuális, miközben írom a blogot, hazajöttek a gyerekek, és Lili beszámolt a mai assembly-ről, ami arról szólt, hogy kirúgtak 3 gyereket az iskolából, mivel bántalmaztak egy negyediket. Hogy ne csak rózsaszín oldalról írjak.

Nálunk most volt hosszú hétvége, mivel itt a Mayday-t május első hétfőjére számítják. Az egyszerűség kedvéért errefelé minden  ünnepnap automatikusan hétfőre esik, nem bajlódnak a napok cseréjével. Szombaton Béláék voltak nálunk vendégségben. Az ebayről összekapart lakberendezésünk kevés szórakozási lehetőséget kínál, de szerencsére itt vannak a szomszédban a lovak, így talán Martinnak kalandos lett az epsomi kirándulás. Ráadásul sikerült egy újabb klassz gasztro pub-ot felfedeznünk itt a közelben.

Nem csak ale kapható a pub-ban: sea chowder

Vasárnap folytatva kastélytúráink sorát a Towerbe mentünk, és ami jó hír, ki is engedtek minket. A gyerekek már rutinosan fújják a VIII. Henrikről – és balsorsú feleségeiről – költött dalocskát, most csatlakozott hozzájuk IV. Edward két szerencsétlen kisfia is. Sok a látnivaló, és jöttek a szokásos korabeli hacukákba beöltözött emberek is, de most, talán az időjárás, vagy a szórványosabb interaktív lehetőség miatt kevésbé lelkesedtünk be. A nagy tömeget is nehéz volt megszokni, bár itt van a szomszédban London, de az elmúlt hónapokban inkább a vidéki Angliába szerelmesedtünk bele. (Igyekszünk azért felnőtt London napokat is beiktatni, múlt héten Zsófi volt múzeumozni és piacozni, ezen a héten én következem.)  A napot egy alapos anyák napi cukrászdázással fejeztük be – a desszertek általában nem erősségük a briteknek, de a sajttorta és a crumble azért király.

Közeledik lassan Míra és Ármin születésnapja. Azt hiszem jó hír, hogy kérték, szervezzünk nekik partit, ahová meghívhatják a barátaikat és tanáraikat (!) is. A múltkori jó élmény alapján a bowling pályára szervezzük az eseményt, nem kis izgalommal, itteni rutin híján meglepetésekre számítunk.

Kint a Bridge, bent a Tower

Úgy döntöttem, hogy a mostani Sunday Timesból nem a thalidomide sérültek szívszorító történetét veszem elő, hanem itteni szűkebb pátriárkánk (Surrey, tágabban a „napsütötte” DÉL) egy kiváló eredményével büszkélkednék. Egy nagy mintás kutatás alapján kijelenthető, hogy a környékünkön a leggyakoribb a szexuális segédeszközök használata egész Angliában. Nem tudom, hogy a fejenként átlagosan 60 pennys ilyen költésből milyen élményeket lehet kihozni (leszögezem, minket nem kérdeztek meg a kutatásban), mindenesetre most már kevésbé lehetünk biztosak benne, hogy tényleg tücsök ciripelés hallatszik-e innen-onnan az esti séták során.