1995

Közeledik a tavasz - a hímek már rendezik a rangsorrendet

Tegnap rá kellett jönnöm, hogy a fenti dátum – személyes emléknyomaim ellenére – nagyjából az ókor és a középkor határát jelölheti. Lili ugyanis elszörnyedve mesélte, hogy az iskolai könyvtárban látott egy olyan könyvet, amit akkor adtak ki. És még mindig olvassák! Ez van, ő már az újévezred gyermeke…
Szerencsére minket meglepően fiatalnak néz, mint az a hétfő esti vacsoraasztalnál kiderült. Ekkor volt a kick-off kommunikációja a Zsófival minden OD és HR-es szaktudásunkat felhasználva megtervezett új angol tanulási gyerek motivációs sémánknak (UATMS). Hosszas felvezetésünket hallgatva egy komoly döntésünkről és családi projektről, Lili egyre sápadtabb lett, majd megkönnyebbülve kiáltott fel, amikor a lényegre tértünk: „Jaj, de megijedtem, már azt hittem újabb kistestvérem születik!” Erre nem gondoltunk, de végül is, annyi mindenre ráérünk itt… (Lili témára hangoltságát nyilván az aktuális Science óra feladatok is befolyásolják: a lakás különböző részein az uterus, vagina, mucus, penis, cilia stb. szavakat mormolva tűnik fel házi feladatain dolgozva.)

A győztes megy beváltani a nyereményt

Az OD alapelveket követve a motivációs eszközökön túl a példamutatás erejével is élünk angol tanulás ügyben, magunk is beiratkoztunk több kurzusra. Kemény tesztnek is alávetettük magunkat, és sikerélményekkel távoztunk: mindketten a legmagasabb – proficiency – szintet értük el. A helyzet azért nem ennyire rózsás, bárcsak a számról is úgy bugyogna az angol, mint az ujjbegyeimből! Sajnos, az ilyen nyelvtani/szókincs tesztekben és esszéírásban, sokkal jobb vagyok, mint a laza beszélgetésekben, például a szaunában és fociapukákkal. Na, de majd most, a kiejtésfejlesztő kurzus után!

Idénre reméljük, ennyi hó jutott - Ármin a deres cserepadon

Azért ezt-azt felszedek az apukáktól is. Például meglepően mediterrán viszonyulásuk van a havazást illetően. Amikor a téligumiról kérdeztem őket, az egyikük a hóláncot ismerte csak. Mindannyian egyetértettek benne, hogy legjobb dolog a havazás, mert akkor végre otthon marad mindenki, és hógolyózik a gyerekekkel. „Cut off from the world”, ezt már 10 cm hó esetén bekövetkezik errefelé. Kapásból fel is tudták sorolni 1990-től fogva azt a 3 évet, amikor tényleg észlelhető mennyiségű hó esett .
Míráék ehhez képest havas témájú osztály előadást tartottak: szegény Scott kapitányt tragikus történetét adták elő, némi pingvin balettel dúsítva. Mirókának már egész komoly, összetett mondata volt, ami ráadásul az egyik kedvenc szavával – unfortunately – kezdődött. Az előadásban is kihangsúlyozták a „british spirit”-et (a hősies brit szellem). Elgondolkoztam, hogy szeretném én is ilyen magabiztosan és büszkén mondani a magyar szellemiséget, de az valahogy kirekesztőbben, agresszívabban hangzik. Persze, tudom, ez a brit szellem sem mindig, mindenhol szeretetreméltó dolog volt.

Belövés - szülői felügyelettel

A sok aktuális helyi élményünk közül rám a legnagyobb hatást talán a kommunális  újrahasznosító szemétgyűjtő telepen tett látogatásunk tette.  És ennek oka csak részben a – fétisiszták figyelem – melltartógyűjtő konténer. A mai posztot bőven kitenné a meglehetős tisztaságban és önkiszolgáló rendszerben, külön konténerekben gyűjtött dolgok felsorolása, így csak pár érdekesebb a triviális olaj, elem, monitor stb.-n túl: gyerekjátékok, könyvek, bélyegek, magnószalagok, égők, hűtők, mobiltelefonok. Kis rácsodálkozó téblábolás után aztán kiöntöttük a hónapok alatt felhalmozott háztartási olajkészleteinket.

Valahol ezen a képen is lehet egy róka, de jól elbújt

Korábban sokat írtam róla, milyen közel élünk a természethez, pár perc séta után az erdőben vagyunk. Mostanában még közelebb merészkedett hozzánk a természet: szinte mindennap látunk rókákat. Itt ügetnek az úttest közepén, sőt Ármin még a saját kiskertünkben is látott egyet. Amikor ezt angol órán elmeséltük a szomszédasszonynak, mondta, hogy nyáron a lakásába is be akart jönni egy, alig tudta becsapni előtte az ajtót. Állítólag nem veszettek, csak ennyire megszokták az embereket. Ráadásul nagyon elszaporodtak, mióta betiltották a hírhedt lovas/kutyás rókavadászatokat. („Embertelen” halálnemnek ítélve.)

Epsom Downs - a végén már a naplementével versenyeztünk

Kirándulásainkat folytatva klassz sétával tértünk vissza az őszi lóverseny program helyszínére, az Epsom Downs-ra. A bevállalt túra a helyiek útba igazításának köszönhetően jelentősen meg is hosszabbodott – másodszorra szerencsére már nem hallgattam a kocsma ajtajában meglepő irányokba mutogató öregúrra. Mindenesetre megszolgáltuk az újabb pub ebédet.
Az iskolában folytatódnak a jó élmények. Ármin különösen rákattant a most bevezetett Mathletics programra, ahol az interneten keresztül lehet feladatokat megoldani. A pontgyűjtés, játékos megoldások nagyon motiválók, ráadásul közvetlenül lehet matek párbajozni 7000 angol, ausztrál, kanadai, szingapúr iskola diákjaival. Az eredményeket gyerek, osztály, iskola szinten lehet nyomon követni, és ha eddig nem tudtuk volna, most azért egyértelművé vált, van versengés a gyerekeinkben, rendesen. Persze, az is benne van, hogy végre egy olyan terep, ahol kevésbé számít a nyelvtudás.
Míra amúgy is kijelentette, hogy nagykorában olyan iskolát akar alapítani, ahol a Lovelaceban látott izgalmas módszerekkel oktatnak. Csak az zavarná, ha igazgató néninek szólítanák a gyerekek - az olyan ciki. Lili bezzeg rögtön beajánlkozott, hogy ő szívesen bevállalja ezt a pozíciót.
Az aktuális kultúr híradóban a „Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei” könyvet kell most kiemelnem. Lili egyetlen éjszaka, Míra pedig pár nap alatt olvasta ki, rajongással beszélnek róla, sőt Míra üzeni a szerzőnek, hogy mihamarabbi folytatást vár el. Az első oldalakba olvastam csak bele: a szerző tényleg nem vesztegeti az időt, vödörből önti az adrenalint az olvasóra, az oldalak maguktól lapozódnak.
Filmügyileg "majdnem" élményekről tudok beszámolni: a Warrior és az Everybody’s fine is jó filmek, csak a végük ne ez a kényszeres elrugaszkodás a tökéletes fel(meg)oldásba lenne. A Warriornál különösen drukkoltam, hogy ne a 15. perc után megjósolható rózsaszín csúcspont felé haladjon, de sajnos, kihagyva minden jó esélyt, csak elkormányozta magát oda. Kár érte, mivel képileg, színészjátékilag megérintő alkotás, a katarzis folyamatosan ott matat az előszobában, de aztán csak egy tökéletesen felöltöztetett imitátor lép be a végén.

A mi vidám Warrior-unk