My name is Ikea (Friends)

Gyors bejegyzés lesz, hiszen küzdelmes, ámde sikerekben gazdag napot hagyunk magunk mögött. Reggel a gyerekek bejelentették, hogy intézzük bátran magunkban hivatali ügyeinket, ők inkább felfedezik új házunkat.
Sokáig úgy tűnt ördögi körbe kerültünk, régen éreztem magam ennyire körön kívül állónak. Minden szolgáltató minimum angol hitel kártyát kér tőlünk, és hosszas egyeztetés után páran már elfogadják a folyószámlát. Folyószámla nyitáshoz viszont már kéne egy befizetést/számlát felmutatunk. (Sőt az egyik bankban kijelentették, hogy nagyon elfoglaltak. Kaptunk péntek 1-re időpontot, akkor hajlandók legközelebb vevővel tárgyalni...) Mindenki megértő, de mindenki hajthatatlan. Végül Zsófinak sikerült rést ütnie egy jólelkű council tax officer szívén: az egy hetes procedúra helyett rögtön kiadta a csekkünket, és futhattunk vissza a bankba. Ők nem akarták elhinni, azt mondták, hogy ilyen még nem történt, hogy valaki rögtön kapott ilyent. Innentől Epsom lábaink előtt hevert: van bankunk, mobil kártyánk, internet/telefon/tv előfizetésünk (azért ezek beszerelése még eltart egy ideig), sőt felvettek minket a választókörzetbe is. Mulattunk, mivel még vasalót és szemetesládát is vettünk.

 Így mehettünk Lili születésnapját is ünnepelni, a helyi Jamie étterembe. Nem puccos, de finom és hangulatos. Különleges volt az oliva jégen, de igazán a desszertek hengereltek: a képen Lili az ultimate brownies-ban merül el:

(Legyen hát Kriszti nyereménye egy Jamie meghívás!)
Nagyon bátrak, és perfekcionisták voltunk, mert ezután még elindultunk 13 km-re lévő Ikeába. Csúcsforgalomban nem teszünk többé ilyent. 100 perc volt, ami percenként 130 métert jelent. Maratonista barátaink (Ági, Péter) ennyi idő alatt kétszer oda-vissza lefutották volna. De aztán odaértünk, és beindult a fogyasztói züllés: ágy, szék asztal, tányér stb.... Pár perccel a 10 órás zárás előtt szabadultunk, a nagyját holnap szállítják ki.
Az alábbi képen Zsófi stílusosan éppen a legolcsóbb íróasztalon harmonizálja vágyainkat a büdzsénkkel. (És nem fordítva.)

A gyerekek hihetetlenül ügyesek voltak: keresték, döntöttek (mármint mit akarnak, bár Mirácska üvegpoharat is), emelték, húzták, tolták, amikor, amit kellett. Hazaértünk, kidőltünk. Holnap lazázunk, sétálunk, kiengedünk, azt hiszem megjöttünk, elkezdjük élvezni. Na, de most már hívogat a polifoamos pihi-puhi ágyunk.

A végére a nap kérdése: mire használjuk a nappali, a konyha valamint téli kert között lévő szobánkat? Átjárónak nagy, étkező már van a a konyhában. Mi az a funkció, amire egy decens nagycsaládnak szüksége van a lakás közepén??

(Ja, jut eszembe, Ármin már leszedte a szomszéd almáit, és felmászott minden kerítésre és póznára a környéken. Kezdenek megismerni minket.)