2011. november 6., vasárnap

0-1 a félidőben, a vége 2-1

Mint az Eurosport összefoglalójából legtöbben már láthatták: megtört az átok, győzött a mi egyetlen Unitedünk.
És mégis becsúszik az a fránya büntető...
A heroikus hangvételű szalagcím: pokolra kell menni, hogy mennybe juthass. Azaz bár már a meccs elejétől látszott, hogy ma mindenki nagyon akar, sőt lejátsszák az ellenfelet a pályáról, mégis jött a menetrendszerű balvégzet. A csúszós talajon az egyik játékosunk ráesett a labdára a kapunk előtt. Kezezés és büntető, amit a kapus ügyesen elér, a labda mégis bevánszorog a sarokba. A csapat azonban nem esett szét, jöttek a helyzet, és … maradtak ki ismerős módon. A második félidőben aztán már nem volt mese, egy nagy kétkapufás lövés, majd egy tisztára játszott ziccer után behúztuk a győzelmet. A végén mindenki nagy tapsot kapott: játékosok, edző, szurkoló szülők… Megérdemeltük.
A szakértői jellegű tudósítás: Az edző előtte elmondta, hogy ezen kupameccsen kicsit kiengedi a gőzt, megváltoztatja a felállást. A hátvédeket, akik mindig nagyon vágynak előre – és sajnos emiatt fegyelmezetlenné válnak – most előre viszi csatárnak, és viszont. Hát ez meglepően bejött. Az ügyesebb, jobb játékosok most hátul voltak, hirtelen eltűntek a végzetes labdaeladások a kapunk előtt, szervezetten hozták fel a labdát, uralták a középpályát. (Sajnos, úgy tűnik mégis csak ott kezdődik az eredményes foci igazsága, hogy legyen egy beton védelmed…) És talán az sem véletlen, hogy szöglet után jött az első gól, az utolsó edzés felében ezt gyakorolták.
Szeme lesz a labdájának
Az atyai szem: Ármin nagyon jól látszott, visszavontabban mint szokott, irányító középpályásként. Odaette magát minden párharcba, rengeteg labdát szerzett, élményszerű labdakihozatalai voltak, ügyesen osztogatott, és bátran tört előre. Két rágyorsítása után is nagy helyzetbe került. Egyszer a kapus védett nagyot, egyszer pedig épphogy fölé ment.
Az edzések is egyre családiasabbak. Az apukák jó része segédedzővé avanzsált, részt veszünk a gyakorlatokban, adogatjuk a labdákat lövésre, mutogatjuk a helyes lábtartást. (Persze lelkünk mélyén mindannyian egy-egy lecsorgó labdára vadászunk, amit becsavarhatunk a hosszú felsőbe, learatva a gyerekek elismerő pillantását…) Az egyik apuka a meccseken motivációs speakerként is fellép, kifejezetten tehetséges.
Túlfeszítve a hölgyolvasók türelmének határait, még maradok a focinál. (Bár talán építhetek arra, hogy Árminék győzelme már-már C. Ronaldo mennyiségű női like mennyiséget gyűjtött be a facebook-on…) Törlesztettem egy régi tartozásom Ármin felé. Még szülinapi ajándékként ígértem, hogy nyáron elviszem a magyar-luxemburg meccsre. (A repülő most épp Luxemburg felett jár. :-)) Aztán hiába néztem, de csak nem akartak megjelenni a jegyek a Puskás stadion honlapján, sőt sehol sem. Pár nappal előtte realizáltam, ez bizony luxemburg-magyar meccs lesz, idegenben. Megbeszéltük, hogy egy londoni derbivel pótolunk. Megkerestem azt a meccset, ahol legnagyobb eséllyel láthatunk magyart is a pályán – Queens Park Rangers vs. West Bromwhich Albion – így a tribünön fogunk mikulásozni decemberben. Külön szektor van a gyerekkel érkezőknek, és a neten úgy válogathattam a jegyek között, hogy fényképeken mindig megnézhettem, hogy milyen rálátásunk is lesz a pályára konkrétan abból a székből. Gera gólját a bal felső sarokba kérjük a Télapótól, az orrunk elé.
Nézegetem az olimpiai jegyeket is. Hát a vízilabda döntőt sajnos nem nagycsaládosoknak árazták be – talán kisorsolunk valakit, aki majd elmeséli milyen volt -, de a kajak-kenu egy napja még beleférhet. Sajnos, a magyar sport pozicionálásáról sokat elmond, hogy az aranyesélyeink nagy része a relatíve olcsó sportokban várható: vívás, öttusa, vízilabda, kajak-kenu mind az alsóbb kategória, nem a nézők kedvencei. Hozományvadászoknak viszont érdemes azt atlétika, foci és a nyitó/záró ünnepségek tribünjeit fürkészni…
Túlestünk az első igazán fájó iskolai élményen is, a nyelvtudás miatti csúfoláson. És hát pont a barátnőktől a legfájóbb az ilyen. Tudtuk eddig is, a nők nagyon kegyetlenek tudnak lenni... Van, amit túl kell élni, meleg fürdővel, finom vacsorával, összebújással. Szerencsére csak múló alkalom volt. Nem léptünk előre a bizonyítvány megértésében sem, bár kaptunk választ a tanárnőtől. Kb. a szokásos falusi útbaigazítást kaptuk: Ibi néni házánál forduljanak a tűzoltó szertár régi épülete irányába. Azaz a rendszeren belüli finomságokat ecsetelte félmondatokban nekünk, akik ehhez képest a Holdról jöttünk, még a skálák végpontjait sem ismerjük… Kértünk személyes audienciát a mélyebb megértés érdekében.
Míráék haladnak az érvelés fejlesztésében. Talán más szülő is észrevételezte, hogy miért ellenük okosítják a gyereket, mivel most Miss Sonnix kamikáze akcióba kezdett. Így Míra arra gyűjt érveket, hogy miért ne kapjon házi feladatot az iskolában. Persze ravasz a tanárnő, mert költő kérdéssel és ellenérvekkel kell zárni… (Arra azért kíváncsi lennék, hogy mit szólna, ha Míra bejelentené: elkezdte összegyűjteni az érveket a házifeladatok ellen, és annyira a hatásuk alá került, hogy ezt a feladatot már meg sem írta!)
Zsófi újabb családi dokumentum sorozatot talált a tv-ben, de ez elé nevelési célzattal már a gyerekeket is odaülteti. A supernanny olyan családokba megy rendet tenni, ahol a szülők nem bírnak az elkanászodott gyerekekkel. Biztató, hogy - legalábbis a filmek szintjén - gyerekeink tudtak empatizálni a szülői szempontokkal. Sőt bejelentették igényüket a gondolkodó szobára is, elhagyva az eddig nálunk szokásos desszertmentes nap büntetést. Azaz határsértések esetén ide vonulnának be annyi percre elmélkedni, ahány évesek, amit aztán szülői egyeztetés követ. Lehet, hogy meglesz végre az átjáró szoba funkciója? (Mondjuk berendezésileg ez a legolcsóbb.) Zsófi megpróbál egy kísérleti hetet, amíg én itthon a gondolkodó lakásunkban leszek elmélkedni. 
A témakörbe vágóan még egy tanulságos dolog derült ki: Amikor Ármintól kérdeztem, hogy haza vigyem-e a már elég rongyosra olvasott ősemberes könyvét, mondta, hogy ne, mivel azt nézegetve szokta megnyugtatni magát, ha nagyon behisztizik ránk, vagy a lányokra.
A TV-kben egyébként nagyon kevés az európai hír. Ha nem utaznék rá, fel sem tűnne, hogy a csatorna túloldalán is élnek népek, azontúl, hogy az angol klubcsapatok időnként jól megverik őket. (Na jó, a nemzetközösség még belefér, de ők is főleg a krikett miatt.) Szerencsére van külön euronews csatorna az ilyen különcöknek, mint mi. Magyarországról azért még ott sem hallottam.
Ki volt részeg: megrendelő, tervező, építő, fényképező?
A heti aktuális angol kulturális tanulság a Bonefire night volt. Erről korábban még nem hallottam, most viszont jó sokat. Mármint a tűzijátékokat egész este. Ez eredetileg egy halovány vallási gyökerekkel rendelkező tábortűzgyújtós ünnep, ami mára a pirotechnikai ipar orgiájává fejlődött. Szinte minden kertből repkedtek a rakéták, az ablakunkból ennyi pukkanást már régen láthattunk. Kitartott éjfélig…
A család többi része múmiákat néz Londonban, én már Budapesten vagyok: ösztönösen elkezdtem külön gyűjteni a fehér és a színes papírt, és egyelőre még mindig észrevettem, amikor balra kis ívben kezdtem el kanyarodni. Reszkess Hegyvidék!

1 megjegyzés:

  1. Szeptember.;12, okt.:6, Nov:2, dec:1? Jan:0??? Rita

    VálaszTörlés