2012. február 9., csütörtök

Csacsogi, az öreg suszter

Még mindig nincs itthon Zsófi, így a blogon csacsogok. Ahogy szoktam…
Élvezem, hogy egyfajta alternatív valóságba visznek angol kurzusaink. A föld minden részéről érkező társaink félmondataikkal olyan történeteket, sorsokat nyitnak meg, melyekkel itt éppen csak koccanunk és már haladunk is tovább; mégis ajtót nyitnak, ha csak kukucskálás erejéig is, ezer más világra. Így például a 20 éve itt élő pakisztáni nő odadobott, lazán komoly, szíven ütő mondata: „I feel, I am almost British. Who I am, actually.”
Aztán az ügyes játék, amikor a vicces és komoly határán mutatjuk meg kik is vagyunk valójában. Sokféle dolog felsorolva a táblán, közülük kell választanunk: ha nem lennének elérhetők, mire költenénk el az összes pénzünk, hogy megszerezzük. A triviális víz után érdekesen ágaztak el a választások. A japán lány – családja és barátai földrengés/cunami életmentő tapasztalatai alapján – az üzemanyagot választja, a görög lány a szappant, mivel koszban élni elképzelhetetlen, angol tanárnő nyílván a teát. Bevallom, én a csokoládét, nem mintha nagy csoki evő lennék, de annyi mindent megtestesít: élvezetek, kultúra, történelem és persze éltető élelem. Koreában a kávé tűnik nagyon fontosnak, itt még nem sikerült felfedeznem mélyebb összefüggéseket, azt hiszem, egyéni addikcióról van szó.
Körforgalom csoda - kulturális antropológia esszét lehetne írni arról, ahogy használják
Érdekes volt látni a kulturális különbségeket az angolba érkezett jövevényszavak felelevenítése során, lásd deja vu, status quo, carte blanche stb. Az európai osztag pár perc alatt végzett, megállapítva, hogy ezek mind ismerősek a saját nyelvünkből is. Az ázsiai csapat, minden szóval megküzdött, mind kiejtésileg, mind jelentésileg. Elég jól kirajzolódtak az egykori római birodalom határai, még másfélezerévnyi távlatból is. Gondolom arrafelé nem latinos, hanem mandarin műveltségről beszélnek, amiben meg mi lennénk kutyaütők. (Bocsánat, ez a kifejezés valószínűleg manapság már nem p.c.)
Gyerekeknél angol ügyileg most egyértelműen Míra rakétázik. A pár héttel ezelőtti pánikszagú, dacos kijelentéseket – „én már soha nem fogok tudni angolul megtanulni” – mostanában lelkes beszámolók váltották. Megbeszél, egyeztet és tanácsot ad az iskolában, igyekszik örökletes helyére – a középpontba – lavírozni magát. Aranyos pillanatkép, és egyben tanulságos lecke a határvédelemről: megunva, hogy egy fiú azzal hecceli, hogy a nevét angolosan kántálja, határozott „shut up”-pal vág vissza. A fiú rögtön elismerő hangnembe váltott: "látom, milyen jól megtanultál angolul!"
Most éppen opera workshopra készül – érdekes iskolai kezdeményezés – nyáron adnak elő majd valamit a városi nagy színházban, addig színészekkel készülnek.  Beindult a pörgés.
Megoldottuk a házi feladatnak kapott rap költést is. Itthon ijesztőbbnek tűnt neki, mint bent az iskolában a csoporttal együtt. Persze az internetet hívtuk segítségül, „hogyan írjunk rap”-et oldalból szerencsére meglepően sok van. Elolvasva a 9 lépéses folyamatot, rá kellett jönnöm, hogy a rap írása semmiben nem különbözik a szonettírástól, akvarellfestéstől és atombombagyártástól sem. (Na, jó az „adjunk neki egy ritmust” lépés máshol talán nem olyan fontos.) Ennek ellenére lelkesen, és eredményesen végighaladtunk a tudatosítás – inspirálás – ötletelés – strukturálás – csiszolás stb. lépéseken. Miután Mirókának egyértelművé vált, hogy a smiley :-) jelről akar írni, meglepően gyorsan haladtunk. Íme, egy börtönszagú rap a londoni alvilágból (Tudjátok, adjatok neki valami gyilkos ritmust.):
'Smiley rap, smiley rap,
I hope you won’t find it bad.
Yellow, round and fat,
Yellow, round and fat,
Makes me happy in my hat!
Here I gave you my smiley rap... Rap, rap, rap.”
De nem nagyon ülhetünk a babérokon, ma teremtésmítoszt kell kreálnia, inka mondákból inspirálódva. Ebben már nem is kér segítséget, lendületben van. (Azért ezt szeretem az itteni iskolákban: egyik nap rap, a másik nap teremtésmítosz... Egyszer afrikai dob, másszor opera.)
Ma Lili is nagyon felszabadultan jött haza, itt az újabb briliáns :-) bizonyítvány. Szerencsére úgy írtak Science-ből – sejtek, szervek miegymás – dolgozatot, hogy nem tudott előtte róla, így előzetes aggódás – és tanulás – nélkül írt jót. A tanár utána tortákkal vendégelte meg az osztályt, elismerve jó teljesítményüket. Hazafelé a kocsiban Lili csak úgy viccelődve olvasott fel ezt-azt az anyagaiból, közben döbbentem rá, hogy szinte nincsen akcentusa… (Most blogírás közben a buta, hülye stb. szavak pontos, nem összekeverendő angol megfelelőit magyarázta el nekünk. Azért nem csak Science-t tanul az iskolában.)
Túl vagyok egy újabb könyvön, a The Psychopath Test: A Journey Through the Madness Industry (Jon Ronson) inkább egy lehetséges prototípusként ragadott meg: ilyesmiket szívesen írnék én is. Végy egy társadalmilag, intellektuálisan izgalmas, személyes/mindennapi szintre is vonatkoztatható témát (Itt: Hogyan lehet megmondani, hogy valaki a pszichopata? Mit is jelent ez? Ki lehet ebből gyógyulni? Az üzleti vezetők egy része tényleg pszichopata? És persze az örök kérdés: normalitás nem normalitás határa, a határhúzás rizikói.) A könyv nem megy mélyre, viszont rengeteg érdekes, meglepő és önreflektív nekifutási szöget választ, amelyek alapján kérdéseket dob fel, lehetőségeket és meghökkentő sztorikat mutat be. Közben beutazza a világot, eljut börtönökbe, elmegyógyintézetekbe, executive tárgyalókba, kurzusokra, beszélget gyilkosokkal, őrültekkel, magukat őrültnek tettetőkkel, pszichiáterekkel, felső vezetőkkel, szcientológusokkal, nyomozókkal. Élvezet lehetett írni, ismét rácsodálkozni, hogy szerte e földön a hétköznapi és tudós emberek is mennyiféle – és persze ellentmondó, kétes alapú – hiedelemre, tuti mondásra építkeznek tudatosan vagy öntudatlanul választva/benyelve azokat. Aztán dolgoznak, döntenek, élnek ezek mentén, mintha magától értetődő lenne mindez. Csak ha egymás mellé tesszük ezeket a hiedelmeket, és teszteljük, mire vezetnek határhelyzetekben, akkor válik az egész egyszerre félelmetessé és csodálatossá. Attól tartok, a magyar piacra nehezen férnek be az ilyen típusú könyvek, pláne nem finanszírozzák a világ körbeutazását. Azért gondolkodok a jó témákon… Közben pedig elmegyek vacsorát adni a gyerekeknek.
De csitt, jobbra el! (Érkezik a ház úrnője, Gatwicken…)

2 megjegyzés:

  1. Tetszik a könyvajánló rovat. A Switch-et már betáraztam. Az angol iskolához is kedvet csinálsz, pedig én nem vagyok anglomán...

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Rengeteg jó könyv toporog még itt az ajtóban, nagyon élvezem, hogy van több időm olvasni. Lehet készülni! :)

    VálaszTörlés