Budapesti gyütmentek

B(e)logolok újra. Reptéren ülve, útban, hová is: haza? A családhoz, hiányoznak már nagyon. E héten az érme másik oldalát, a gyerekeitől távol élő szülők nehézségeit tapasztalhattam meg. Akkor azért inkább az entrópia velük.

1 hónap távollét elég volt hozzá, hogy már helykeresősen, kívülállóként érezzem magam legtöbbször Budapesten. Hidegzuhannyal kezdődött, szó szerint: a fázós, esős vasárnap realizáltam, hogy összes dzsekiment Londonban hagytam. Valahogy nem gondoltam, hogy itt is esik az eső. Kucorogtam a kandallótűz előtt, igazán angolosan érkeztem, vagy távoztam, nézőpont kérdése.

A héten többször is volt író-olvasó találkozó flashem, jó érzés kapni a sok kedves visszajelzést a blogra. (Ha a zsebidőgépemmel szerezhetnék ilyenkor 5 percet, írásban könnyebb lenne reagálnom…) Lelkes pillanataimban már látom magam, hasonló találkozókon. Mondjuk Nógrádban valahol egy nyugdíjasklubban ecsetelem az ale és a bitter közötti apró, ám lényeges különbséget a nyelvtő tájékán. (Bár próbáltam ezzel a sör témával különcködni, nem bírok nem mainstream lenni: már a művelt alkoholista blog is a kézműves magyar sörökről írt a héten.)

Azért jó volt, a számítógép képernyőjén túl is ügyfelekkel találkozni. Az első, szegény, kapkodhatta a fejét kedd reggel, nem szoktam hirtelen ennyit beszélni, kirobbant a lelkesedésem. Miként ifjú unokaöcsémből többször is az anyatej, miközben teljes tanácsadó felszerelésben haverkodtam vele munkaidő után.

Kevés öröm jött amúgy szembe az otthoni beszélgetésekben, „elegem van”-ok és „tartok tőlé”-kből hallottam sokat. Biztos nem véletlen, hogy pár kör után szinte mindenki arról érdeklődik, biztos nem akarunk-e mi kint maradni. (Nem.)

Vagyis volt munka, barátok, családozás, és persze feltöltöttem készleteimet is letöltésekből. Új zenékkel ismerkedtem – Wilco, Strange Mercy –, gyerekeknek is kerestem filmeket, de bekapcsolódtam a Dexter új évfolyamba is. (Kicsit mindig szégyellem, hogy fan vagyok, nem bírom az első rész után megérkező felismerésem elengedni: ez beteges.) Ajánlom azért, talán lesz olyan jó, mint a 4. évad volt. Kétségek nélkül ajánlom viszont a http://www.goodreads.com oldalt, testre szabott tippeket kaptam ebook és audiobook utánpótlásra. Az első világháborúnak – legalább Ken Follett szerint – ugyanis vége lesz most a vissza repülőúton, jöhetnek az újabb élmények. (Történész énem sokkoló felismerése: ha már ilyen korszakról olvasok, utánanézegettem jobban az eseményeknek. Így meglepve tudtam meg, hogy ez „csak” 5. legnagyobb háborús vérontás volt a világtörténelemben. Kínában ugyanis kb. 500 évenként volt egy-egy olyan háború, amelyben az emberiség jelentős része kihalt, csak ezt máshol nem vették észre, mivel egy országon belül történt. És akkor ott van még a tatárjárás.)

A család epsomi részét hiába bíztattam nem született blog bejegyzés a héten. Pedig sok élményük volt, győztes netball meccs, Lili élen a házában a pontgyűjtésben, sűrített edzés Ármin csapatának a hullámvölgyből való kilábalás érdekében. Zsófi vette át a gyorstolmács szerepet, az edző külön akcentusán kívül neki még a szakszavakkal is meg kellett küzdenie. Most, hogy hallgatom magam, mit is szoktam kiabálni, tűnik fel, hogy nem focizók számára ezek tényleg fura kifejezéseknek lehetnek magyarul is: „Szakadj le. Húzzátok szét a pályát. Állj rá. Húzd meg a vonalnál. Menj üresbe.” Zsófi mondta is, hogy minden szót le tud fordítani, de hogy ez mit jelent arról fogalma sincs. Az edző amúgy nagyon kedves volt, a múlt szombati – a legjobbtól várható, nemes küzdés után elszenvedett – újabb vereség után, este külön felhívott, hogyan van Ármin, mert látta, hogy nagyon megviselte a kudarc.

Ármin és Míra feltehetően furcsa benyomásokat tesz az iskolában a külön angol tanárjuknál: a pinafore szó megtanulását nem bírták ki röhögés nélkül. Majd a tanárnő kérdő tekintetére Ármin meg is magyarázta: „Hungarian”, „girl” majd a többit mutogatta inkább. A tanárnő ezek után kihagyta ezt a szót a megtanulandók listájából. Ugyanezen tanárnő legközelebb Ármint kérte, hogy olvasson fel valamit abból a magyar könyvből – Ropi naplója -, ami nála van, majd fordítsa le angolra, amit tud. Hát éppen annál a költői mondatnál tartott, hogy: „Lépj bele a repedésbe, anyád megy a temetésre!” Mindezt lelkesen el is eljátszotta. A tanárnőtől még nem kaptunk levelet, hogy ne horrort olvastassunk a gyerekkel…

Holnap újra együtt leszünk, de aztán Zsófi megint elmegy, Münchenbe tréninget tartani.  Szóval még kell pár nap a normalizálódáshoz.

Beindult a hangolódás az angolra is, a reptérre kifelé csak kicsit értettem többet a taxis szövegéből, mint az afrikai származású ups kiszállítónk durva szlengjéből. A túl távoli közös nyelvrokon ős problémája helyett itt viszont szerintem egyszerűen csak arról volt szó, hogy a taxis bácsi otthon felejtette a protézisét. Én vajon mit felejtettem otthon?

Megjöttem, és kiderült, sajnos, nem költői kérdés volt: otthon hagytam az összes kábelemet a kindle-hez, telefonokhoz, mp3-hoz… Ki jön legközelebb Epsomba?
(Másnapi utóirat: Remélem, senki nem vette meg emiatt gyorsan a repülőjegyet: meglettek a kábelek, elhoztam mégis őket!)