2011. szeptember 16., péntek

Fény és árnyék

Suli híradó. Lili reggelente elképesztően, bénítóan izgul, hogy aztán délutánonként széles mosollyal, sikerélményekkel telten érkezzen haza. Kapott egy rendszeres kísérő tanárt, aki ül mellette az órákon, egy google fordítóval felszerelkezve tartja képben, mi a feladat, mit írjon. Ismerjük a google fordítót, Lili először is az „érthetetlen” magyar szó jelentésére tanította meg a tanárt. Ezzel együtt működik, Lili minden óráját követi, tudja, miről van szó, helyesen kitöltött munkalapokat hoz haza. Drámaórán már eljátszott egy mikrohullámút (itt kísért velünk a téma), törin ugyanazt tanulják, amit az otthoni tankönyvből itthon is vettünk a múlt héten, főzésórán az egészséges szendvics összetevőit fedezték fel. Meglepetésemre és örömömre Lili ma azt a kifejezést használta, hogy beszélgetett egy iskolatársával. (Születésnapok, kedvenc ételek, állatok - alakul ez.) Leginkább attól izgul, hogy megtalálja-e az óráit, hiszen mindig más csoportban, máshol van. Van egy okos iskolai füzete, minden infóval és térképpel, de elsőre tényleg nem egyszerű az élete. Az egyik órájának megnevezése nekünk is feladta a leckét, az órarendben ennyi szerepelt csak: PHSE. Telefonos segítségként - az andoidról még fogok írni, nagy felfedezés nekem - a google első találatként a pécsi horgászok sport egyesületét adta ki... (A pécsi szál - borz.) Aztán persze megtaláltuk az otthoni Emberismeretnek megfelelő tárgyat is.
Az órákon többször is bejön a youtube, a tanárok jellemzően valami filmrészlettel vezetik fel a témát. Az interaktivitás jegyében sok a szavazás, erre a célra az iskolai füzet végébe kemény színes lapokat is befűztek: ezek feltartásával szavaztatják őket, a hogy érzed magadtól kezdve, mi a helyes válaszig. A gimiben és a primaryban is egyaránt használnak egy táblafélét, ahol mindenki a sajátjára felírja az adott feladat megoldását, és aztán egyszerre felmutatják, hogy a tanár körbenézéssel ellenőrizze a megoldásokat.
Mírával és Árminnal azt játszom, hogy minden nap hozzanak haza 3 új szót. (Mire jó a Song of Ice and Fire…) Ha nyolcat hoznak, akkor fagyit is kapnak. Nem kell még félteni a torkukat. Ők talán most vannak a változási görbe mélypontján. Ármin mondta is ma reggel, hogy legelső nap még bátor volt, de már nem az. Fárasztó lehet nekik, hogy még mindig nagyon keveset értenek. Jó, hogy a tanárok azért kihasználnak minden pozitív visszajelzés lehetőséget, Ármin rajzát is – szerencsére nem a meztelen családi portrét - kitette az osztályban Mr. Tiller. Matekból a legjobbak, ugye ott értik leginkább miről is van szó. Ezzel együtt ma elárulták: a szünetben arról álmodoztak, ha lennének lovak az iskolában, akkor felpattannának rájuk, idelovagolnának, ahol rántott sajtot csinálnék nekik (én!), és aztán együtt hazamennénk Magyarországra.  A rántott sajtot megpróbálom, többet nem ígérek. Hazaérve azért hamar rendbe jönnek, sokat biciklizünk, és Míra mindig rohan Esmeraldához, kedvenc óriás anyakocájához az állatfarmon. Tartok tőle, hogy egyszer hazahozza…
Az biztos, hogy a magyarságtudatuknak jót tesz ez a túra. Az iskolában térképen kellet megmutatniuk honnan jöttek, most döbbentek rá, egyben háborodtak fel, hogy milyen kicsi ország is a miénk. Megélik azt, hogy a Hungary név errefelé viccesen hangzik – sajnos felnőtt, gyerek mind ugyanarra asszociál, a gyerekek nyilván ki is mutatják -, erre dacosan reagálnak. Ármin kifejezetten csak „hungari”-nak hajlandó ejteni. (Előbb áthívott megmutatni lego katonái új handrendjét, és talán most először hangsúlyosan mondta, hogy ezek magyar katonák.)
Közben mi is nagy lépéseket tettünk előre. Szerdán megkaptuk a bankkártyát. Aztán csütörtökön még kettőt fejenként… Ennyit a postás esküdözéséről a bedobásról. (Nem tudom van-e összefüggés, de most más postásunk is lett.) A bőség zavarával küzdve érkeztünk a bankba, ahol hitetlenkedve, nevetve fogadtak minket, ilyen ügyfelük még nem volt. Sikerült kideríteni, melyik a jó, még a pin kódját is megtaláltuk. A hölgy aztán gyermeki mosollyal aprította miszlikbe a rossz kártyákat, nem sok egyéb örömet adhat a munkaköre. Működő helyi bankkártyával távozhattunk, otthonról nehéz lehet megérteni, milyen sokat jelent ez itt. Partizán, szabadcsapat jellegű alkalmi vásárlókból, reguláris általánosan tisztelt fogyasztókká váltunk. Hipp-hopp lett is normális mobil előfizetésünk, rendes internettel és percdíjjal. Sőt, tegnap nagy napunk volt, mert hazakerült a kanapé is. (A lányok azt mondták, hogy nagyon öreges. Ajaj, kezdünk kimenni a divatból náluk.)  Ebben az volt a legérdekesebb, hogy ebayen megnyert tárgyhoz méltóképp, a szállítást is árverésen szerveztük meg. Van olyan weboldal, ahol a szállítókat lehet versenyeztetni, megadják a licitjüket az adott címekre, akár mehetnek lejjebb is az árral, aztán választunk. Szigorú kapitalizmus, ezt az oldalát szerettük.
Túl vagyunk az újabb, remélem, utolsó Ikea menetünkön. Megvettük a vendég matracokat is – tessék majd megbecsülni. Odafelé már az eget is ikeásnak láttam, felkelő sárga hold a kék égbolton, ideje erről is lejönni.
Legújabb barátunk David Lloyd, azaz bevettek minket egy klubba. Megpuhítottak minket (engem a mentás gőzszaunában), kaptunk egy ingyenes napot a szomszédos fitness cetrumban. Nagyon élveztük: kinti/benti úszómedence, szaunák, sokféle fitness, jóga stb. óra, gépek. Zsófinak is, nekem is meg van az örömünk, ráadásul mindez 5 perc biciklivel. (Azért ilyen sok, mert nem lehet átvágni az állatfarmon.) Napi vendég leszek, az idegeim - talán izmaim is - elképesztően kisimultak lesznek hazatérésemre. Mondjuk talán eddig sem voltam az a pattogós típus.
A végére az én egyik árnyam: megvolt az első fuck-off-olós élményem. Szülői élethalál harc a parkolóhelyekért az iskola előtt, amikor megyek értük. Felszabadulna egy hely, indexelve jelzem, hogy beállok. Persze, felém áll ki, így a másik oldalról besurran egy 50-es anyuka. Kérdő tekintetemre - isten bizony csiszolt én-üzenetekkel fejeztem ki magam, „could you”, „would you” javaslatokkal kiegészítve- nagy mutogatást és fuck-okat kaptam. Azt azért újra megállapítottam, hogy az angolok szegényes szókincsű káromkodók, nyilván nem éltek olyan szoros életközösségben állataikkal és nagycsaládjukkal, mint a pusztai népek, ahonnan mi származunk.

Még kis fény a végére. Visszaültem a gép elé, mivel vacsi közben - finom krumplis tészta, Zsófi készítette végül -  a gyerekek a heti iskolai sztorikat mesélve vagy 30 új szót soroltak fel, gyönyörű kiejtéssel, barátokat és barátnőket emlegetve. Ha nem figyelnek oda, akkor egész jól érzik maguk.

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Óriási élmény olvasni a blogotokat :) különösen az egészséges szendvics és a nálatok fellelhető egészséges életmódhoz kapcsolódó életvitel gondolatok keltik fel az érdeklődésemet. Vendégpost a csaladesegeszseg.hu-n? Örülnék :) Kata

    VálaszTörlés
  2. Deja vu érzésem van: annak idején úgy kezdtem általános iskolát Kanadában, hogy egy szót sem tudtam angolul. Csak matekból tudtam valamit felmutatni. A jó hírem, hogy mi növéremmel 1-2 hónap alatt átlendültünk a nehéz szakaszon.
    Fantasztikus erkölcsi erőt adott, hogy nem bevándorlók voltunk, hanem jeleztük, hogy 1 év után megyünk haza. Ebből sokszor merítettünk...

    Mi nem tanultunk esténként otthon magyar cuccot, inkább "buktunk" 1 évet. Megérte.

    Soma.

    VálaszTörlés