2011. szeptember 1., csütörtök

Ikea, te céda!

Ismét későn, csak életképszerűen a mai napról.

Még mindig várjuk az otthon feladott dobozainkat, sok-sok zoknival (jelenleg ez a szűk keresztmetszet), talán holnap megjönnek.
Megjött viszont az Ikea home delivery, de roppant hiányosan, bár így is jókora adag volt. Aztán kiderült, hogy egy részét tényleg ők felejtették le, egy másik részét egyszerűen meg mi hagytuk ott az üzletben (szerencsére még a fizetés előtt). Öt kocsitornyot tolva nem tűnt fel, hogy valahol elhagytunk egy hatodikat, ráadásul a legnagyobbat. Hát visszamentünk ma este, okosan 8-kor, hogy újra összerakjuk azt a nagy kocsit. Sikerült. Bár a felnőttek még mindig polifoamon alszanak. Majd holnap, ha újra eljő a home delivery...
Amúgy a mai program: imbiszkulcs hegyek. Azaz séták mellett sok-sok szerelés. Ismét le a kalappal a gyerekek előtt, odatették magukat, ráadásul úgy tűnt, hogy még élvezik is. Van eredmény: székeken ülünk, asztalon eszünk. Kicsit fura, de egész jó.Most, hogy túl vagyunk az alapfelszerelésen, elkezdtük nézni az ebayt - bicikli, tv, kisebb bútorok majd onnan jönnek, indul a vadászat.
Tanuljuk az itteni életet: Zsófi túrja a szomszédos szemétládákat. Holnap van a heti szemétszállítás, és próbáljuk értelmezni, hogy a rendelkezésünkre álló 5 dobozban, ládában, mit hogyan gyűjtsünk. (Az önkormányzattól kaptunk részletes leírást, de igazi trénerként tapasztalati tudásra törekszik, az elméleti nem elegendő.) Elég fura rendszer van, többféle papír van megkülönböztetve, időnként vegyesen üveggel. Ráadásul hetente egyszer jönnek, és nem is mindenért. Az alap/vegyes szemetet például  csak két hetente viszik el.
Érdekes látni, hogy a gyerekek milyen stratégiával építik a biztonságérzetüket. Lili nagyon ott van az angolon: sasol minden párbeszédet és feliratot. Kiderült, hogy hihetetlen nagy passzív tudása van, mindig leveszi a lényeget. Folyton kérdez, minden kaja dobozt végig olvas, mielőtt megeszi. Már kifejezetten várja az iskolát, látszik, hogy ő éli meg legtudatosabban, látja a lehetőségeket.
Ármin felfedez. Magányos felderítő túrákat végez a környéken, messze elcsatangolva. Az embereket kikerüli, de már ismeri a helyi csapásokat, ő akar járni a boltba bevásárolni. Míra kapcsolatokat épít: boltokban integet más gyerekeknek, ő fogadja a szomszéd nénit, amikor mi nem vagyunk itthon (csak a mother szót érti a kommunikációban, de megoldja a helyzetet). És viszi a szórakoztatás vonalat: a 73. szóviccet gyártja le, és nem csügged az alacsony találati arányon. Be nem áll a szája.
És pörögnek ezerrel, még most is sutyorognak, mikor ezt írom. Élvezet látni őket, persze levéve, amikor az idegeinken pörögnek, miközben ügyeket oldunk meg. A mai nagy örömük: otthon a többiek elkezdték az iskolát, ők meg még szabadok.
Ma jó idő volt!! Hétvégén bemegyünk az igazi Londonba, a belvárosba kicsit turistáskodni.

3 megjegyzés:

  1. Nekik mikor kezdődik a suli? Puszi, D-B. Judit

    VálaszTörlés
  2. Amivel a bútort szerelitek össze, az igazából imbuszkulcs. :-) Hevi

    VálaszTörlés
  3. Próbálkozom, hogy tudok e már megjegyzést irni miután Attila kiírtotta a problémát a facebook bejegyzése szerint. Mi ujság a hiányzó plüssállatokkal, kellenek??? Rohamosan közeleg az idő hogy jövök. Péter

    VálaszTörlés