Lovelace - a lovely place

Történt annyi minden 2 nap alatt, hogy kitesz az 3 posztot is. Most szemezgetek.

A legfontosabb persze, hogy Míra és Ármin átesett a tűzkeresztségen, eljött az első angliai iskolanap. Már a tegnapi ismerkedő bejárás is csak jót sejtetett. Csupa zöld környéken, hangulatos iskola, mosolygós fogadtatás. Fiatal tanárok, Ármin kapja a férfit, Míra a nőt. Mr. Tilla (legalább könnyű megjegyezni a nevét) telitalálat Árminnak. Laza, ám figyelmes: készített egy listát angol-magyar szópárokról, Ármin tanulja az angol részét, ő magyart. Nagyon korrekt! Ráadásul ő vezeti a fociedzéseket, egyben nagy Watford rajongó, a tanteremben is ott van a csapat címere. A sok puskásozás után – már itt Epsomban is kaptunk belőle – üdítő volt hallani Priskin Tamás nevét, ráadásul elismerő hangnemben. Miróka is lelkes, bár megjegyezte, hogy ennyire hülyének még az életben nem érezte magát, amikor mindenki beszél hozzá, ő pedig meg sem tud mukkani. (Hát igen, nehéz lehet a család beszélőkéjének, ha eldugul a szóáradat. Pár hetet adok neki…) Egy-egy diák mentor mellett kaptak egy képes füzetet is, abból tudnak mutogatni, amikor valamit el akarnak magyarázni. Teljes szülői respekt feléjük, ez azért bőven kívül van a komfort zónán, minden támogatás mellett is. (Támogatás: a mi utunkat törő Judit/Iván család tapasztalatai hatására, gondosan felderítettük számukra az iskolai wc-ket is, illetve nagyon vágták azt a mondatot, hogy wc-re kell mennem.)

Mosoly az utókornak, vállvetés a jelennek a nagy nap reggelén

Lilivel mindeközben beindult a magántanárkodás, történelmet és angolt tanultunk itthon. Vele ez egyszerű, szívja magába a tudást, mi csak ellenőrző pontok vagyunk. (Holnap várható hazai iskolából a Lili-felelősök jelentkezése. Nagyon meghatódtunk, amikor kiderült, hogy minden héten egy-egy osztálytárstól kapunk majd összefoglalót, hogy miben, hogyan haladtak a Budenzben az idő alatt.) Szerencsére már nála is van következő lépés, hétfőn megyünk be vele az itteni iskolájába, egy interjúra. Reméljük, utána hamar beindul. (Az első sokk után már kezdi azt is elfogadni, hogy bizony ő meg naponta nyakkendőt fog hordani.)

Az angol nyelv, nyilván az iskola hatására, ma berobbant a gyerekek egymás közötti beszélgetéseibe is.  Míra „com’on everybody” kiáltással száll biciklire. Ármint hallom magyarázni a lányoknak, hogy „he is got no szerelmem még”, itt nyílván még egyeztetési gondok vannak, de látszik, hogy, ami ragad az tapad. Vitatkoznak, hogy a thank you, az „tenkjú”, vagy „fenkjú”. Készülök a pillanatra, amikor megdorgálnak a kiejtésem miatt.

Az sem mellékes, hogy ma tele lett a kamránk bio kávétejszínnel és levestésztával. Azaz itt járt az első vendégünk, ha csak vacsorányi időre futotta is Pétertől. Köszönjük, minden reggel az eszünkbe jut majd. A krumplistésztának nekifutok újra, tegnap Zsófi direkt lehívott a konyhába, amikor a krumplifőzelékbe beletette a pirospaprikát, hogy ráérezzek a kritikus pillanatra.

Az elmúlt két napba belefért még bicikli vásárlása nekem – hirtelen megtapasztaltam az alattomos dombokat a környéken -, iskolaruha beszerzés, pár sikeres és sikertelen ebay vadászat (még mindig az a fránya mikró), focizások, nagycsaládi biciklizések. Sőt már pin kódunk is van, csak már bankkártya kéne hozzá. És hazahoztuk a TV-t, ami jelen pillanatban még csak hangszóróként üzemel a médiaplayer-ünkhöz. Eljött hát hozzánk a zene. (Ez nagyon jó, amíg Quimby megy, de hamar elszabadul a waka-waka 3245-ször is.)

Dolgozunk most már egész komolyan, elrepült az idő, míg a kicsik iskolában voltak és fogynak a megabyte-ok rendesen a mobilinternetről. Nagyon várjuk a jövő szerdát, amikor lesz már széles sáv, wifi, skype, szörfölés.